Gerő András

˙
minden héten egyszer legalább (meglehet többször is!) kényszeresen úgy érzi, hogy neki nyilatkozni, kijelenteni, megváltani kell. ˙

˙
Gerő András

˙
most már önmagát is alulmúlja. Amennyit én hallottam tőle, abban soha semmi nem volt, de jól csavargatta, mindig belerakott egy-egy aktuálisan jó kifejezést(például emlékszem a bukott miniszterelnök kifejezésre). De mert a bukott miniszterelnök a választók többségének jóvoltából momentán korántsem bukott, hát elő kell kapni valami mást: rosszul érzi magát a magyar, búskomor, bizalmatlan, rácsokat szerel az ajtaja elé és így tovább.

˙
Gerő András

˙
a szégyenteljes locsogás nagymestere. Raffinált semmitmondással helyezkedik a mindenkori helyezkedni valókhoz. Akár a mesebeli lány: úgy jön, mintha menne. Néha meg úgy megy, mintha jönne. Ebben a nagy jövés-menésben a mintha a lényeg. Ha minden szavunk olyan, mintha jelentene valamit, akkor sok együgyű azt hiszi, hogy mondtak neki valamit.

˙
Gerő András ˙
most azon sopánkodik, hogy mísze van a magyarnak. Azt ugyan nem vizsgálgatta, hogy például a megszállásoknak (akár a szellemi, lelki, gondolkodásbeli megszállásoknak) ebben van-e oka – de hát történész Gerő András, vagy nem?

˙
Gerő András

˙

most kiátványt fogalmaz. Civilizációsat. Hogy ne egyék, igyék, dohányozzék a magyar annyit. Mert korábban talál meghalni, mint a megengedett átlag.˙

˙
Folytathatnám, de minek?

˙
Gerő András

˙

nem veszi észre, hogy kis honunkban az a legfőbb baj, hogy nincsen semmi elintézve. Történelmileg, a múltat illetően sem, meg a jelenre vonatkozóan sem. ˙

˙
Gerő András

˙

azt gondolja, hogy egy ország az elintézetlenségek mocsarában szép lassan megcsinálhatja a jövőjét.˙

˙

Gerő András

˙
a történész nem mutat ismeretet arra vonatkozóan, hogy legelébb a múlt rémségeivel, bűneivel, hibáival – a magyar feje járásával – kell szembenézni.

˙
Gerő András

˙
nem tudja, hogy a másokra mutogatás nem segít. A többesszám első személyben megfogalmazott mondatok hitelesebbek, mint a harmadik személyes szóáradat.