Radnóti Sándornak
a kiváló esztétának
a szavak helyértékéről
˙
Kezdem Leni Riefenstahllal...
˙
A sokat vitatott hölgy nyilvánvalóan náci volt, amikor annak volt ideje. Ezt tagadta viszont, amikor annak volt ideje. A náci-utódok azt mondják: dehogy volt ő náci; az antinácik meg: de bizony az volt. Ezt később előkerült haláltáborbeli filmes tevékenysége is valószínűsíti, sok minden egyéb mellett.

˙
Egyet azonban nem vitat senki. Nagy filmes, zseniális dokumentarista volt. A Hitlerről készült filmjét máig elemzik: vajon pontosan mit gondolhatott a Führerről. Az 1936-os berlini olimpiáról készült filmje még olykor gigantomán beütése melett is alapmű mindmáig.

˙
Éppen ezért nehezen értem, hogy filmjeit miért kell kizárólag egy hirhedetten szélsőséges (mondhatni nyilas) kereskedelmi egységben (Fehérlófia) árusítani. Az Európa kiadó ugyanakkor terjedelmes monográfiát adott ki róla.

˙
Egy szó, mint száz: bementem az említett boltba, hogy DVD-n hozzáférhető műveit megvegyem. Bizalmat ébresztettem a látogatással, s a keresett művekkel. Felajánlották: vegyem meg a monográfiát is.
- Megvan már – mondtam.
- És mondja uram: tárgyilagos a könyv?
- Tárgyilagos! – válaszoltam, s magamhoz vettem a vásárolt DVD-ket.

˙
Azonos szó: tökéletesen ellentétes tartalommal! S itt vajon mi a lényeges: a szó, vagy a világosan megbúvó mögöttes tartalom?!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Két írást olvastam a minap az és-ben. Radnóti Sándor opusza az egyik, Váncsa Istváné a másik. Radnóti elemzése - ugyan a magyar esztéták nehézkessé „értelmesített” módján - lényegében számomra elfogadható mondanivalókat tartalmaz közéletünk jelen állásáról. [Talán csak az öszödi beszédből levonható mondatokkal vitatkoznék. Ugyanis (az egyik legnagyobb retorikai teljesítményről és politikai tettről van szó!) az akkori szónoknak nem lemondani kellett volna, hanem erős háttérrel keményen visszaverni a konstruált vádakat!] – Váncsa István írása olybá tetszik, mintha a rémisztő moszkvai természeti katasztrófáról, s annak kezeléséről és politikai értelmezéséről volna szó. Holott! Minden mondata a mi jelenlegi – enyhén szólva –kétes állapotainkról beszél, amelyeket sajnálatosan alacsony politikai iskolázottságú társadalmunk egyelőre inkább jutalmaz.

˙
Milyen érdekes! A szavak helyértéke! A szöveg mögötti vagy a szövegen túli jelentés. Kinek magyarázzam én ezt itten?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Még egy apróság! Radnóti így aposztrofál (miközben - mint mondtam - cikkével egészében egyetérthetni!): „Szőcs Géza, a kiváló költő - ma kulturális államtitkár…”

˙

Nézzük csak! Például: József Attila, a kiváló költő; vagy: William Shakespeare, a kiváló drámairó; vagy: Michelangelo Buonarotti, a kiváló szobrász. Talán nem kell magyarázni sem, hogy a kiváló szó, amely hangzásában, szövegképileg tökéletesen azonos, mennyire más értelmet kap, ha Szőcs Gézára alkalmazzuk, s mennyire értelmetlen, mert hatásában degradáló, ha az imént említett nevekhez kapcsoljuk.

˙
Mármost az, hogy ezt mondjuk (bárha bizonyos konvenciók megengedik), kételyt támaszt: a szót leíró esztéta vagy nem ismeri az említett költő munkásságát (ízelítő: ITT), vagy valami más, számomra homályos szándék vezérli. Az írás egészéhez képest számomra mindenesetre meghökkentő a szó ilyetén alkalmazása. Ugyanis nem véletlen, hogy Szőcs Gézából vagy akár Hoffmann Rózsából (csak mert az ő neve is megpendül Radnóti írásában) nagyhatalmú állami csinovnyik lett.