Ottlik Géza
ˇ
Rádió
ˇ
[A kötet szerkesztése Hafner Zoltán és Salamon István (utószó is!) munkája]
ˇ
Nagyon jó, hogy megjelent... Csoda, hogy megjelent. Hogy van kiadó (Magvető), amely érdeklődik ilyes dolgok iránt (is).
ˇ
Különösen érdekes, hogy Ottlik a rádió korai, illetve régebbi szakaszában érdeklődött a rádiózás iránt. Az anyag kitünő! Még akkor is, ha - különösen mai szemmel-füllel bizonyos dolgokat másként képzelnék el. De mert a Magyar Rádió iparcsarnokká züllött intézményében ilyesmit mainapság képzelni sem lehet, ez a kötet csak érdekes, szép nosztalgia maradhat.
ˇ
Egy példa a "mai szemre-fülre":
ˇ
az Irodalmi összeállítások első darabja ("Elbocsátó, szép üzenet") tökéletes ötlet (1941-ben fogant!). Ám ma - s gondolkodom, hogy a felhasznált versekkel megcsinálom a mai rádióhoz (nem az iparcsarnokhoz!) illő műsort - ez a megvalósítás kissé iskolásnak tetszik, ám mint ilyet: az irodalom oktatóinak figyelmébe ajánlom, tekintve, hogy az irodalmi "beszélős" (locsogó) műsorok ma hígak, míg Ottlik penge élesen fejti ki azt, amit mondani akar. Vagyishát akkor is izgalmas a dolog, ha bizonyos értelemben akár vitám van vele.
ˇ
Tanulmányozása tehát akár kötelezővé teendő lenne rádiósok számára, ha még volna művészeti rádió!...
ˇ
Ami azonban megdöbbentő, az az, amit mindjárt a könyv elején olvasható tanulmányban lelhetünk. A rádiójáték műfajproblémái címet viselő írás első ízben 1935-ben jelent meg, akkor tehát, amikor a rádiózás még gyermekcipőjét viselte. S a mindmáig alapjában érvényes szöveg hiába jelent meg többször is azóta különböző újság és könyv kiadványokban (1984, 1990, 1996), a szöveg süket fülekre talált. Az iparcsarnokká züllesztett Magyar Rádió (MR mindenféle, "szavak ereje", "nagyon zene" meg a pokol tudja mi minden, az obszcén hatásúvá lett "tartalomszolgáltatás" kifejezés, a műsort száműző projekt és sorolhatnám...) ezeket a sorokat már meghallani sem képes!
ˇ
Néhány gondolatot idézek itt Ottlik Géza egykori (1935) szövegéből:
ˇ

„A rádióról, a szellemi életnek erről a lehetőségekben gazdag és tagadhatatlanul jelentős szervéről sok szó esett már; a készülék csaknem teljes felfedeztetését azonban nem követte a vállalkozás kultúrális értelmének felfedezése - a szerkezettani találmány mindmáig adósunk egy elsőrangúbb találmánnyal: a műsorával.
A közönséget ki kell szolgálni, álljon ez kívül a vitán; a szórakoztatás és tájékoztatás köteles napi keretén tervvel és szándékkal túlmerészkedni: talán egyedül a magyar rádió kísérelte meg eddig. Mert valljuk be, a tíz esztendő műsora műsorkísérlet volt inkább - a folytonos, végtelen napi programfolyó inkább programmocsár, roppant és műveletlen állóvíz. Ma nem buzognak bő kultúraforrások, amelyek megduzzasztanák és megindítanák ezt a termőföldet csak ellepő sekély állóvizet - csatornákat kell vágnunk itt is, ott is a televényben, vadvizeket betörni, lefolyást és ereket indítani és életet teremteni az ingovány fölött.
Egy sajátos közönségcsoport sajátos igényeit kielégíteni némely megkötöttséget jelent - a rádió közönségének korlátlansága viszont olyan korlátokat, amelyek megrokkantják a vállalkozást. Az általánosság megszorítása nemcsak jellemtelenné, hanem igénytelenné is kényszeríti a műsort. A zene és irodalom kész formáinak átvétele - nem mondhatjuk: alkalmazása - minduntalan visszatérő szempontjával, „Mi kell a közönségnek?", eddig csak egyezményeket és folytonos megalkuvást eredményezett. A két művészet műfajai megtalálják a maguk közönségét. A rádió sem akar minden előadásával minden előfizetőjéhez szólni; a műsorszámok azonban nem különbözhetnek egymástól szélsőségesen. Úgy gondoljuk: sem túl igénytelen, sem túl igényes előadás nem szerepelhet a terven. Ez utóbbi megszorítás a művészetet mintegy eleve száműzi a rádió berkeiből. Az általános érdeklődésre való törekvés áldatlan harcot vív az előkelő műfajokkal, amelyben a népszerűség is, és a színvonal is, mint minden háborúságban, vesztes marad. Az előkelő irodalmi szemlék nemes élettelenségének fényűzését a rádió nem engedheti meg; egyebekben meg jelentéktelenség, óvatos középszerűség jellemzi irodalmi anyagát.
Hányadán áll a színház az üzlet vagy művészet problémájával? Gondoljunk Shakespeare-re. Színjátékainak első közönsége, matrózlegények és kocsma népe, nemcsak elfogadta őt, hanem tapsolta is, pedig nem sejthette, hogy a történelem lesz bírálója bírálatának. Problémánk már a műfaj elhatárolódásánál megoldódott. Az általános érdekesség biztosítéka magában a dráma vázában van, s a műfaji vegytisztaság a legmaradéktalanabb művészet számára is alkalmassá teszi a színjátékot.
…………………………………………………………
…idő kell a rádiójáték felfedezéséhez is…A kérdések rendezetlen özöne vetődik fel problémánk kapcsán, szempontok, amelyeket csak a rádiójáték gyakorlata és kultúrája dönthet el.”
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Megkaptuk-e – különösen a mi tájainkon – a választ a közel hetvenöt éve feltett kérdésekre?...