Tuesday, August 18, 2009











Panelprogram



Ez a bejegyzés eredetileg 2009. április 25-én készült!

Az aktuális kiegészítést lásd alább!

Háziorvosom több ízben hívta fel a figyelmemet, hogy az étkezés mineműsége mely nagy hatással van egészségünkre. Ilyeténképp felsorolt néhány példát, olyast, amit magunkhoz venni egészségünk ellen elkövetett merénylet. Ide sorolta a "zacskós leveseket", a fóliaételeket, miegymást. Jó - mondom -, de ha mindez így van - és kételkedni valójában nincsen okom - , akkor az effélék gyártói, terjesztői, propagálói stb. hogyan lehetnek még szabadlábon? Meg azután, hogyan állunk a levegővétellel. Ha az idevonatkozó információkat nyomon követjük, akkor szinte állandóan "beszívni-tilos" levegőt lélegzünk be.

Érdekes dolog a civilizáció. Mainapság lakásaink védelmére, szigetelésére, felújítására, megújítására, rendbe tételére stb. nagy-nagy verbális gond fordíttatik. Egy-egy akció elején azt hihetjük, hogy mindez szinte ingyenes, hiszen egyrészt a jó állam, másrészt a jó önkormányzat harmadokat ad csak úgy, ajándékba. Aztán telik az idő, kilép a dologból az önkormányzat, aztán válság okán az állam, s bizonytalan kimenetelű hosszú lejáratú hiteleket igérnek például a panelházak többnyire időskorú lakóinak, mondván: mindössze tíz-tizenkét éven át néhányezer forinttal többet fizetni télen-nyáron a fűtés korszerűsítéséért, s addig ugyan így nem takarítunk meg fűtésre szánt összegeinkből, de évized múltával (egy nyolvanéves lakó kilencven-kilencvenöt éves korára már roppant takarékosan melegítheti csontjait!) már jó lesz...

Ennek érdekében le kell szigetelnünk falainkat kívülről a hungarocellnek is becézett anyagból. Olcsó anyag ez, könnyű is, egy szeget egy újjal bele lehet nyomni, de... rendkívülien tűzveszélyes és a fal természetes szellőzését gyakorlatilag megszünteti. Hasonlókat mondhatunk el a nagyon divatba jött műanyag ablakokkal kapcsolatban is.

De más bajt is okoz az az igyekezet, amely a lakások hermetikus elzárását isteníti, hogy a punnyadt levegőt kevéssé kelljen fűteni. Építőanyagaink szinte teljes arzenálja radont bocsát ki. Így tesz a tégla, így tesz a beton is. Ez önmagában nem lenne veszélyes, de ha a természetes fal- és ablakkeret-"lélegzés" blokkolódik a fenti szigetelő hajlam folytán, akkor a radon nem szellőzik ki, mi viszont egyre nagyobb mennyiségben lélegezzük be, ami súlyos betegségeket (pl. tüdőrák) okoz, s így betegségünk utolsó szakaszában rezignáltan nézhetjük falainkon a penészt, ami szintén a falak lélegzésének hiányából eredetezhető.

Mindezt a "tudást" a televízió egyik gyanútlan műsorából szereztem, ahol valószínüleg nem is sejtették: mennyire rontják a panelprogram lelkes propagálóinak a bizniszét. A dolgot számomra az is gyanússá tette, hogy ezek a technikai eljárások több országban tiltottak immár. A hungarocell helyett üveggyapotot használnak, amely nem tüzveszélyes és "lélegzik" (igaz, jóval drágább, akárcsak a zacskós ételek helyett javallt bioételek).

A műanyag ablak mellé kis lélegzőnyílást vágnak mifelénk, ami már egyszerűen kabarétréfa, hiszen egyszerűbb talán a lélegeztetést a megszokott fakeretekre bízni.

S ha mindez nem elég a jóból, akkor jön az egyéni hőszabályozást biztosító radiátoronkénti csavargatósdi. Ez is belejön egy összegbe (sebaj tíz év alatt megtérül), de bajos egy parányit. Ha ugyanis az alattam lakó például reggelente minimumra csavarja a csavarintóját, vagy úgy dönt, hogy takarékossági indítékből csak egy szobát fűt - akkor én alulról hűtve leszek, s ha megfelelő hőt akarok, hát maximumra csavarhatom a csavarintó szerkentyűmet, s máris én fizetem azt, amit alsó szomszédom megspórol. Mert nincsenek csodák, ezeket a házakat annak idején úgy tervezték, hogy huszonnégy órán át minden radiátorral ellátott helyiséget fűteni kell. Arról már nem is szólva, hogy hány radiátor fog folyva-könnyezve búcsúzni az élettől, amikor rászerelik a mérőszerkentyűt. S az így kihúnyt radiátorok pótlása megintcsak szép összegre rúg. Mindent egybeszámolva akár duplájára is nőhet a közös költség a hitelek miatt, nem számítva a hitelek mai bizonytalanságát, meg azt, hogy drágul ám a fűtés szépen és hamarost!

Mindezt tehát tudni lehet. Sokan tudják is. Mindazonáltal félelmetesen terjed a program, az emberi agyak - mint annyiszor - lezártak, leblokkoltak, hiába minden.

Az esztétikai részről már nem is érdemes szólni, hiszen ki ne szeretne "hazamenni" a puncs, meg kakaó, meg sárgadinnye, meg spenót színű házfalak közé. Hogy az olcsón bevakolt színek néhány év esője-hava nyomán mivé lesznek? - arra gondolni se merek. De hogy mi folyik a panelfalak mögött ("lakásfelújítás": tonnányi beton-felhordás statikailag ellenőrizetlenül a födémekre, ajtókivágások, folyosófoglalásokkal növelt lakások stb.) - mindezzel nem törődik senki...

Nem lenne jó abbahagyni? Tisztes fűtésdíjakat kérni, s ott spórolni, de nagyon, ahol a rengeteg felesleges "munkát" végzik. A hivatalt kellene megreformálni, s tisztes haszonért szolgáltatni. Házanként szabályozhatóvá tenni a fűtést, ami érezhetően bevált ott, ahol megcsinálták. Csak akarni kellene, na meg megnézni: milyen felesleges dolgokra adja a pénzét önként dalolva a polgár, s arra felhívni a figyelmet, és persze a veszélyekre is.

No de: csendesen kérődzünk...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Most pedig Miskolcon tűz ütött ki egy panellakásban, s a hőszigetelő anyag (hungarocell) úgy égett a tetőig, akárha zsír lett volna. A vizsgálat folyik... A tűzoltóság a szigetelő anyagra "gyanakszik" - a kivitelező cáfolja ezt. Kinek mi a "dolga". Folyik a nagy nemzeti játék: az elkenés...

"Hat lakás teljesen kiégett, több mint tíz lakhatatlanná vált a miskolci Középszer utcában" - írja az újság... Három halott ...

Azon még tanakodnak tehát , hogy a szigetelésnek "mekkora szerepe" lehetett az ügyben. Igenám, de Magyarországon vagyunk. Az elintézetlenség mocsarában...
ˇ
Most be kell bizonyítani, hogy a más országokban betiltott tűzveszélyes szigetelés nem ludas a dologban. Mert ha igen, akkor ugye le kell állítani ezt a roppant jövedelmeket biztosító programot. És ahol már megvan? Többezer lakás. Lebontani? Visszaadni a pénzt? Ugyan! Végülis a többezer, tízezer, százezer lakásból mindössze tíz vált lakhatatlanná, s három halott sem olyan sok ahhoz képest, hogy mennyien maradtak életben. Csak egy pillantást vessünk az itt látható fényképre, amely a tűzeset áldozatául esett házrészt mutatja. Tíz szintes ház. A hatodiktól felfelé négy szint kiégett. Tovább nem terjedt, mert elért a ház tetejére. Mekkora szerencse, hogy a tűz nem a földszinten ütött ki, mert akkor tíz emelet borult volna lángba.
ˇ
Nem kellene végreis észre térnünk?!...

No comments: