Tuesday, April 15, 2008


A Holokauszt Emléknapon...


Április 16.



Hannah Arendt írta 1946-ban (még az első világháborúra utalva) Szervezett bűn című tanulmányában:


"Az emberiség végnapjai című művében, mely az utol­só háború történéseit mutatja be, Karl Kraus leeresztette a függönyt, miután II. Vilmos ezt kiáltotta: „Ezt én nem akartam." Ebben az egészben az egyszerre komikus és iszonyatos az, hogy ez valóban így volt. Ha ezúttal lemegy a függöny, kénytelenek leszünk nyárspolgárok egész kóru­sát figyelni, akik azt kiáltják majd: „Ezt mi nem tettük."


Az 1968-ban írt Kollektív felelősség című tanulmányában ezt olvashatjuk:


"…felelősséget lehet vállalni olyan cselekedetekért is, amelyeket nem az adott személy vitt véghez; tehát a felelősséget számon lehet kérni. Ugyan­akkor az nem lehetséges, hogy valaki bűnös legyen vagy bűnösnek érezze magát olyan tettekért, amelyek nem az ő aktív hozzájárulásával történtek meg. Ez fontos mozzanat, amit érdemes világosan és erőteljesen hangsúlyozni… átvitt értelemben mondhatjuk, hogy bűnösnek érezzük magunkat apáink vagy az emberiség bű­neiért, röviden olyan tettekért, amelyeket nem magunk követtünk el…"


Most jelent meg:





No comments: