Ezerjó Étterem




A Népszabadságban Szemere Katalin írja: "Az Ezerjó őse 1898-ban nyitott a jelenlegi Széchenyi fürdővel szemközti dombon – Marth Károly vendéglős jóvoltából. Mikor a gyógyfürdő épületét is felhúzták az ideiglenes artézi fürdő helyén, 1927-ben ez a képen is látható étterem/söröző is kitárta kapuit, Marth veje, Belházy Ferenc vezetésével. 1945 után is a család tulajdonában maradt az Ezerjó, egészen a négy évvel későbbi államosításig. Úgy hírlik, délelőttönként egy ideig tanítottak is az étterem fűtött helyiségében." (Kéri Dániel fotója)
~~~~~~~~~~~~~~~
Budapest ostroma éppen csak befejeződött, amikor a Kölcsey Ferenc gimnázium tanítása ebben a vendéglőben megkezdődött. Az iskola Munkácsy Mihály utcai épülete akkor megrongált volt és fűthetetlen. Az Ezerjó vendéglőt viszont a Széchenyi fürdő artézi kútjának a víze fűtötte.
Így tehát osztályonként egy-egy tanítási nap volt hetenként. (Az iskola honlapja valószínűleg rosszul emlékszik az időre, és abban is téved, hogy a fürdőben lett volna a tanítás.) Emlékszem - hiszen magam is abba a gimnáziumba jártam nyolc évig, s akkor harmadikos voltam -: a pincérek a szomszédos helyiségbe hordták át az ételt a mi "tantermünkön" keresztül. Éhesek voltunk, de nem fáztunk. Volt ott - talán a tulajdonoshoz tartozott? - egy Bucinak nevezett lány is, nálunk idősebb, mindenesetre sok kamaszos fantáziára adott okot. Az 55. érettségi találkozó alkalmával néhányan az egykori diákok közül meg is látogattuk a mai éttermet...

……………hiszen lehetnénk
jóbarátok, együtt mehetnénk
a kávéházba s teát kavarva,
szépet, jót, igazat akarva
beszélgethetnénk irodalomról,
vagy más ily fontos emberi lomról

József Attila

Variációk a stupiditásra...

Befejeződött Budapesten a Pollack Mihály téri mélygarázs építése...

Itt áll ma is az egykori Esterházy palota, (a háború után rövid ideig a köztársasági elnök palotája) sok évtizede a Magyar Rádió használatában álló épület. És e térre torkollik az egykori Esterházy utca.

Minthogy a Rákosi időszak nem tűrte Esterházy nevét az utcatáblákon, lett hát az utca neve Puskin utca...

És lám: az épület is Puskin épület lett, amint az egykori Esterházy rostélyos is Puskin rostélyos néven volt kapható a vendéglőkben... (Mellesleg megkérdem, hogy a Kossuth Lajos utcában található egykori Fórum mozi miért lett Puskin mozi? - vajon mihez van több köze Puskinnak: a mozizáshoz vagy a rostélyoshoz... -, talán mert a környéken már úgyis sok minden Puskin nevét viselte...)

Aztán - évek múlva - az Esterházy-Puskin palota kertjébe a Magyar Rádió építtetett egy inkább krematóriumra emlékeztető förmedvény-épületet, de megmaradt a förmedvény előtt az egykori díszes kapu és
kerítés, noha ez már bejáratot nem kínált többé... És ma is ottvan!...

Most pedig befejeződött a mélygarázs építése...

A tér kiürült, nem rondítják immár a tömegesen parkoló gépkocsik, hiszen lekerültek a mélybe, a föld alá. A tér tehát üres. Parkolni nem is lehet, nem is szabad rajta.

Az egyszerű ember azt gondolná: no, most itt lesz zöld fű, meg fák, meg sétálás, meg mindenféle jófajta zenebonák és így tovább (ígértek is effélét évekkel korábban az építtetők!).
Csakhogy a teret kikövezték és telepiszkították a föld alatti parkolót kiszolgáló rondaságokkal, az ideiglenesség idegesítő légkörét árasztó üveg-vas kombinációs liftszekrényekkel stb. Bizonyára így olcsóbb, egyszerűbb (mintha például mindez a föld alá került volna, akár a parkoló), igaz: ezek a megjegyzések csakis egy "szépészeti jelenség felfogásával" megvert személyiség agyából pattanhatnak ki (hogy az illetéktelen illetékest idézzem és a kontárság kultuszán elgondolkozzam)...

Íme:

Az olasz bajántrió lemeze 2004-ben jelent meg. Három baján és egy cselló. Gubajdulina szívesen foglalkozott ezzel a hangszerrel. A meglepetés Ligeti György három rövid, bajántrióra adaptált, eredetileg zongorára írt kompozíciója: Vertige; Coloana; L'escalier du diable (az utolsó 1993-ból). Rajtuk kívül Alfred Schnittke, Jukka Tiensuu és Anatolij Kusjakov művei kerültek a lemezre.
Bele lehet hallgatni: ITT

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az eredeti Ligeti-zongoraművek a Sony Classical Ligeti kiadásának harmadik lemezén találhatók. Belehallgatni lehet: ITT

A halálversek?

Csupa, csupa téveszme.

A halál - halál.

(Toko)

~~~~~~~~~~~~~~~~~

cirpelő prücskök
ha akarjátok ha nem
vége a nyárnak

(Soseki)

Az 1000 jen-es bankjegyen Soseki képe látható!

1944. június 7. - Egy budapesti csillagos házban (zsidó gettó!) éltünk összezsúfolva, tétlen-tehetetlenségben. Bizonytalan volt a jövőnk... Túléljük-e?...
Egyben azonban valamennyien biztosak voltunk: a németek elvesztik a háborút. A kérdés csak az volt, hogy mikor (kb. egy évre becsültük, alig egy hónapot tévedtünk mindössze).
A tájékozódásunk alapja: a hozzánk eljutott hírek, a frontok állása, a történelem... volt. De az események fősodrának még csak a közelében sem voltunk.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Joseph Goebbels naplóját lapozgatom...

Egy bejegyzés:

1944. június 7. (Ez a nyugati partraszállás időpontja)

„A Führer igen jókedvű. Az invázióra pontosan ott került sor, ahol vártuk, és pontosan azokkal az eszközökkel és módszerekkel, amelyekre számítottunk. Az ördöggel kellene cimborálniuk, hogy ne verjük ki őket. A ledobott ejtőernyős csapatokat, melyek a hátországban kóborolnak, a Führer nem sokra értékeli. Ezeket hamarosan fölmorzsoljuk, amennyiben meg tudjuk akadályozni, hogy az ellenség nagyobb hídfőállást építsen ki, vagy elfoglaljon egy kikötőt… A Führer teljesen biztos abban, hogy sikerül az ellenség partra szállt csapatait visszavetnünk, az ejtőernyősöket megsemmisítenünk. Jellemző, hogy a Führer a legnagyobb mérté­kig biztos a dolgában, a gyengeség nyoma sem látszik rajta…”

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Wessely László egyszer - még ifjonti koromban - azt mondta nekem: "A hatalom: kórokozó! Aki nem immunis vele szemben, menthetetlenül megkapja a kórt."

A tanulság: a lehető legpontosabb tájékozódást biztosító helyzet sem ellensúlyozza a hatalom kórokozójának a hatását. Bármennyire irracionális, mégis érvényre jut a kórokozó.

Vigyázzunk!

~~~~~~~~~~~~~~

Mintha csak fentiekhez kapcsolódnának azok a fényképek, amelyeket a New York Times közöl egy cikk kíséretében. A fotók éppen 1944-ből származnak... az egyik éppen az 1944. évi karácsonyi gyertyagyújtásról készült... Akkor már öt hónap sem volt az európai háború végéig...

A cikk olvasható: ITT - ugyanitt megtekinthetők a fotók is!...

Nosztalgia...

Tacet




John Cage ~ 4:33

(John Cage About Silence: HERE !)

Ha a fenti címben szereplő szavakat illetve számokat beütjük a Google keresőbe, 29600 találatot kapunk...

A "zongoramű" abból áll, hogy négy perc és harminchárom másodperc időtartamban - három tételben - egyetlen hang sem szólal meg a zongorán. Az opuszt sok jelentős előadó "előadta" már.
A fenti mondatokban idézőjelbe került a "zongoramű" és az "előadta" szó. Az idézőjelek ezúttal azt az előítéletet hivatottak hangsúlyozni, ami a fenti művel kapcsolatban tapasztalható.

"A hetvenes években nem számított igazi értelmiséginek, aki ne tudott volna valami okosat Cage-ről, a 4'33”- ről..." ezt a mondatot egyik "legtekintélyesebbnek tartott zenekritikusunk" írta le.

"Jó lenne, ha valami okosat hallanék már Cage-ről, vagy akár a 4'33”- ről - írtam annak idején, amikor a fent idézett sorokat olvastam -, amelynek zenei és filozófiai jelentőségét a világ más tájain nem szokták már ironikusan szociológiai ízű besorolások argumentumává tenni. Ajánlom a Harvard College-ben 1990-ben tartott Cage-előadás meghallgatását (készült róla hangfelvétel!), s akkor az is kiderülne, hogy a humor nem tévesztendő össze az iróniával. Sajnos, valóban tény, hogy Cage írásainak csak igen kis töredéke olvasható magyarul, így legfeljebb a megszállott (mindenesetre angolul olvasó) értelmiségi juthat hozzá – ha van pénze, hogy meg is vegye. A fagyökér, a kagyló és a maszk emlegetése meg azért érdekes a cikkben, mert már nem is szorosan vett zenei példa, ugye, így a „made in Leipzig”-gel együtt valami olyan ideológiai indulat, olyan felszínes szociológiai szellemeskedés tör benne felszínre, amely mögött mindig valamiféle fogyatékossági érzés, a "visszametszés" elve bujkál - hogy Babits Mihály kifejezését vegyem kölcsön" (A cikk olvasható a Balkon folyóirat 1998 novemberi számában, illetve ITT )

Ha a fenti címben szereplő szavakat illetve számokat beütjük a Google keresőbe, 29600 találatot kapunk... - mondtam az imént. A magyarázat közhelyszerű. Cage művének fontos zeneelméleti jelentése van. Röviden, egyszerűen: a zene hangokból és csendekből áll. Ha nincsenek csendek, mert a hangok folyamatosak, az ilyen hangfolyamot elfogadjuk zenének. Ha nincsenek hangok, hanem a zene másik alkotórésze, a csend kizárólagos, akkor vitatjuk, hogy zenéről van-e szó. Úgy tetszik: Cage nem vitatta.
Amiként nem vitatta a BBC Szimfonikus Zenekara sem, amikor a Barbican Centre-ben Lawrence Foster vezényletével előadta a mű zenekari változatát. Ezt az előadást rögzítette a BBC és meghallgatható, pontosabban megnézhető: ITT

Külön élmény a felvételen a közönség viselkedésének a megfigyelése. Egyetlen hamis hang, komolytalan idétlenség nem volt tapasztalható.

Az előadásban a humor pontosan olyan mértékben érvényesült, amennyire John Cage előadásában 1990-ben, a Harvard Egyetemen

David Tudor előadása: ITT

ראש השנה

Ros Hasaná

Saná tová umtuká

Make yourself at home!

Joseph Beuys

Civilizáció ~ avagy: "szelektív szemétgyüjtés"...

Big Lucky Carter

~~~~~~~~~

Zerkula János

2007. szeptember 8. Magyar Televízió (m2) 11.25: Hagyományok Háza ~ Benne egy film:

Vének

~~~~~~~~~~~~~~~~

Csak véletlenül akadhatni rá erre a filmre. Nagyszerű dolog, amint az amerikai blues-muzsikus és a csángó hegedűs meg a felesége együtt muzsikálnak egy falusi házban. De miért nem adják többször? Többet ér mint ezernyi kerekasztal-beszélgetés, locsogás a másság megbecsüléséről. Olyan természetesen voltak együtt a színesbőrű amerikai blues-zenész és a magyar közönség...

~~~~~~~~~~~~~~~~~

"Az est fénypontja az énekes-gitáros Big Lucky Carter és Zerkula János gyimesi vak hegedűs közös fellépése volt. Big Lucky Carter Jancsó Miklós társaságában az egyik díjazottja volt a most létrehozott Párhuzamos Kultúráért Díjnak, 78 éves, a Tennessee állambeli Memphisből, nyolc éve adta ki első lemezét, blues-minimalista, témái sötétek. Játszott egyet ő, aztán játszott egyet Zerkula, és az őt gardonon kísérő Fikó Regina, három gyimesi pár még táncolt is hozzá… Világzenei jam session…" (Vágvölgyi B. András)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Zerkula János a MEDIAWAVE Fesztivál alapemberének számít. Szinte minden évben fellépett valamilyen formában a fesztiválon. 2002-ben a fesztivál nyitóünnepségén megkapta a „Párhuzamos kultúráért” díjat. Legemlékezetesebb fellépése egy különleges találkozás volt, ahol Big Lucky Carter, akkor 82 éves (2002) archaikus blues muzsikussal zenéltek, a végén közösen is. Big Lucky Carter már sajnos nem lehet közöttünk, 2003-ban elhunyt. Találkozásukat az azóta szintén közülünk eltávozott Magyar n. Attila „Vének” című filmje őrzi. Jani bácsi azonban itt van köztünk.
Gyimes, a Kárpátok magas hegyei közé szorított kis völgy (a történelmi Magyarország megkeletibb csücske), a maga három településével, elzártsága révén megőrizte a magyar népzenei kultúra egy sajátos szeletét. Jani bácsi e kulturális örökség legfőbb hordozója.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

„Ha megkérdeznék, mi a Mediawave, gond nélkül a Vének című filmet (r: Magyar n. Attila) ajánlanám megnézésre, amely Big Lucky Carter és Zerkula János, valamint felesége, Regina találkozását rögzítette egy faluház pincekoncertjén, a 2001-es Mediawave idején. Azt gondolnánk, nincs két egymástól távolibb zenei jelenség, mint a Mississippi vidékéről származó blues-zenész és a gyimesi hangszeres páros. Miután egymást követően zenélgettek (a gyimesi dallamokat néptánc is kísérte), az egyik country-dallamnál, az elektromos gitár mellé Zerkula is bekapcsolódott hegedűjével, Regina pedig az ütős gordonnal. A következő számnál a gyimesi táncdallamok alá játszott Big Lucky. Ilyen a fesztivál is, harmonikus együttélése ősinek és modernnek, tengerentúlinak és kelet-európainak, megőrzött és továbbfejlesztett hagyománynak” (Lalík Sándor)

Érdekes balett - DVD-n elérhető - Susan Buirge koreográfiája.

Ebben az esetben a zene talán még érdekesebb - sajnos külön nem érhető el.

zenéje kitünő effekt-zene a szó legjobb értelmében...

Life

Exitium et Divinitas
ˇ
Nimmermehr
(Excommunicatio)
ˇ
Soha többé, soha többé vissza
nem térsz a városokba,
soha többé nem kondul fejed
fölött a nagy harang.
ˇ
Kurtág György: Kafka-Fragmente/6
~~~~~~~~~~~~~~~~
Henryk Górecki: The Symphony of Sorrowful Songs (Symphony No. 3.) Belehallgatni: ITT
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A lictorok hagyatéka…

1938-ban úgy tetszett: minden rendben van. A múltba veszett a terror minden válfaja, pedig húsz év se telt azóta. Lassan feledésbe merült a világháború minden proja és kontrája. Fájt a Trianon…
És megszületett az első törvény, korlátozandó egyes születésük okán megkülönböztethető magyar állampolgárok jogait…
1931-ben, karácsonyi számában a Münchner Illustrierte Presse cikkírója képtelenségnek tartotta, hogy egy szélhordta, kelekótya alak valaha is hatalmat ragadhasson magához a demokratikus Németországban. Alig néhány nappal több telt el, mint egy év s az az alak a legfőbb vezér lett, minden idők legkegyetlenebb háborújának szülőatyja. Választotta jelvényéül az ősi jószerencse vagy halhatatlanság jelvényét aszerint, hogy az ősi Indiára vagy Kínára gondolt. De ma aligha választaná a szvasztikát (horogkereszt) Németországban senki valamely mai mozgalomhoz azt hangoztatva, hogy az ősi jószerencsét vagy halhatatlanságot hirdeti, hiszen a modern-kori horogkereszt a nácizmust jelenti.
Olaszországban egy másik vezér az ókori római lictorok jelvényét tűzte mozgalma zászlajára. A lictorokét, az ókori „hivatalszolgákét”, akik a bárddal ellátott veszőnyalábbal (fasces) biztosították hivatali főnökeik mozgását. De ma aligha választaná ezt a jelvényt senki valamely mai mozgalomhoz abban a hitben, hogy a lictorok jelvényét használja, hiszen a modern-kori vesszőnyaláb a fasizmust jelenti.
Magyarországon egy másik vezér egy ősi zászlót választott jelvénye hordozójává, a régi dicsőség napjaira akarván utalni ezzel. De ma aligha választaná ezt a zászlót senki valamely mai mozgalomhoz abban a hitben, hogy az ősi zászlót használja, hiszen a modern-kori árpádsávos zászló a hungarizmust, a nyilas terrort jelenti.
Vagy mégis? És akkor…?
Ha bárki – fiatal vagy öreg, hívő vagy hitetlen, férfi vagy nő, miniszterelnök vagy templomszolga, – azért kel ki, hogy ez a jelvény ne hozza vissza a terror és emberirtás árnyait, akkor hisztériát kelt?
A holokauszt tagadóknak senki nem teszi fel a kérdést: látták-e, amikor marhavagonokba zsúfolva férfit-nőt-aggastyánt-csecsemőt ismeretlen helyre hurcoltak? Vagy a marhavagonos utaztatás rendjén való volt, legfeljebb a gázkamrák és a krematóriumok bűze-füstje csípi a tagadók szemét? A szörnyűségeket elindító korlátozó törvények rendben voltak? A jelvények jelezte iszony nem maga a vész?
Miért nem lehet kereken kimondani: aki ma árpádsávos zászlók vagy jelvények árnyékában hirdet bármit problémáink megoldására, aki csak kacsint feléjük, aki áldást ad rájuk, aki csak hallgat, az – akárhogy csűri-csavarja - nem nemzeti hagyományainkat ápolja, hanem a nyilas terrorral vállal közösséget.
Nem elégséges érv az, hogy ma a nácizmus feltámadásának nincsen meg a történelmi és politikai lehetősége. A fasizmus minden pillanatban feltámad, amikor bárki aktuálissá teszi – akár csak jelvényeinek, zászlóinak, jelszavainak, észjárásának felelevenítésével. A fasizmus mindig veszélyes, mert fertőz és fertőzötté tesz.
Vagy meg kell várni, amíg majd cselekszik is?

Budapest-Újpalota ~ 2007. szeptember 1.

Kínai bútoráruház...

A bútorokat fényképezni tilos!

Vajon miért?...