"Kultúrnárcizmus"

Maradok elébb az eredeti, Freud által megfogalmazott szövegnél: A nárcizmus a nárcisztikus személyiség által mutatott tulajdonságok és viselkedés absztrakciójának a neve. A nárcizmus beképzeltség, hiúság, önhittség vagy egyszerűen az önzés személyiségvonása. 

Mármost itt a Facebook...

Nagyszerű eszköz. Főként arra, hogy megtudjuk: ki milyen.

A "kultúrnárcizmus" - hitem szerint - magam alkotta kifejezés. Mástól eddig nem hallottam (s így akár magamra is alkalmazhatóvá kényszerítem). Valami olyasféle, hogy például valaki lehetőleg hosszú és "akkurát" szöveget nyom. Ez még nem lenne baj. De egyszercsak meglep a fölfedezés: itt a szöveg megteremtőjének fontosabb az ÉNje, mint az, amit olvastatni szándékol. Így aztán olykor a zavarosságig telemtömködött (ám - úgyszintén olykor - akár kétségkívül szép háttértartalmat sejtető) szöveg születik, amiből mindenestre gyanítható, hogy írója nagytudású ember (is lehet). Ám azt a mégiscsak vélt célt, hogy a szöveg hatással legyen rám, nem képes elérni.

Csak úgy mondom...  Akinek nem inge, ne vegye magára. Máris hosszúra - mi több talán éppen "kultúrnárcisztikussá" - sikerült ez a nyihhanás. 

Ingmar Bergman

Laterna magica

[Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988. 253. oldal]

Néhány szó...

Azt hiszem, engem más hajtóerő mozgat. A kudarcnak friss és fa­nyar íze is lehet, a sikertelenség felébresztheti az emberben az ag­ressziót, és felrázhatja a zsibbadt kreativitást... Mielőtt elné­mulok, biológiailag, szeretném, ha kérdőre vonnának és ellentmon­danának nekem. És nemcsak önmagammal akarok vitatkozni, az úgyis mindennap megtörténik. Kellemetlen akarok lenni, bosszantó és beskatulyázhatatlan. 

A lehetetlen rendkívül csábító, és hát nincs vesztenivalóm. Igaz, nyerni sem nyerhetek többet egy jóindulatú tetszésnyilvánításnál va­lamelyik újságban. Amit az olvasók tíz perc múlva elfelejtenek, tíz nappal később pedig én magam is.

1944. október 15.

No comment!

Samuel Beckett: A játszma vége

[Négy részlet]

A zene ~ Morton Feldman: For Samuel Beckett

Blöff...
vagy inkább: baki! 

Szerb Antal A világirodalom története című nagyívű munkájában olvashatni:

Angliában nem alakultak ki izmusok.  De James Joyce 

(1882-1941) egymagában felér a dadaizmussal és a szürrealiz­mussal és hatása egy időben 

igen jelentékenyvolt.  Legter­mékenyebb   kísérlete  az  ún.  monologue  intérieur:  roppant

terjedelmű regénye,  Ulysses (1922) egy nap története belső monológokban

előadva. A belső monológ technikája az, hogy az író minden válogatás nélkül

lejegyez mindent, ami alak­jának tudatában megfordul, mégpedig úgy, hogy abban a

sor­rendben, abban a laza, logikátlan megfogalmazásban, amint a tudatban

felmerül: a „tudatfolyam" regénye.

Másik kísérlete hasonlít a német expresszionisták és francia szürrealisták egyik

törekvéséhez. Önállósítja a sza­vakat. Nem mondatokat ír, hanem szavakat,

„összefüggés­telen szavakat" a szó szoros értelmében. A szavak önmagukért

beszélnek, sokszor nem is fogalmi tartalmuk, hanem csak hangalakjuk a fontos,

azok az eszmetársítások, amelyeket a szó hangzása kivált. Ez az irányzat

második nagy művében, a közvetlenül halála előtt megjelent Finnegan's

Wake-ben még erősebb. Ez a könyv már jóformán csak összefüggéstelen, sőt

értelmetlen szavakból áll.

Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit

senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális

körökben megkoc­káztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már

meghalt; halottakról vagy jót, vagy semmit. Most már talán sohasem szabad

bevallani, hogy blöff volt az egész.

És aztán meg:

    

     A joyce-i monologue intérieurt nagyon sok író átvette...

Quandoque bonus dormitat Homerus - idézte ilyenkor 

Horatius Ars poetica-ját egykori tanárom.


Mit lehet mondani? Szerb Antal nem értette: mit akart 

voltaképpen Joyce. De ő bevallotta...

John Cage rádiójátékot 


készített a Finneganből.

Amikor Klaus Schöning 

1979-ben   egy  interjú 

során Cage-et   Joyce-ról kérdezte, azt tudniillik, hogy kit 

tart a legtöbbre az irodalomban, így válaszolt:  Azt hiszem 

Joyce  az…Mindmáig lenyűgöz Pound, Stein és Joyce. De 

azért leginkább Joyce érdekel… az a világ, amelybe Joyce-

szal beléphetünk, alig ismert a számunkra…Nem 

juthatunk a végére, nem tudjuk megérteni, nem tudjuk 

megoldani, nem érezhetjük, hogy befejeztük…szükségünk 

van egy nyelvre, amelyet nem kellene lefordítani.

Mármost mit kezdjünk Ezra Pound, Gertrude Stein 

szövegeinek olvasási módjával? Vagy mondjuk Beckett 

verseivel, szövegeivel?

Amikor Cage rádiójátékot 

(Roaratorio) készített  

Joyce szövegei alapján, a 

rádiós szerkesztő ezzel 

adta vissza: hosszú és 

unalmas. Cage így 

válaszolt: Igen. És mi a 

probléma? -   Később a 

rádiójáték elnyerte a 

legrangosabb rádiós díjat.

A Roaratorio - magyarul Ordítóriumnak mondanám - 

James Joyce nevére készült, Cage Joyce szavaival írt 

szövege mesostichon, végig benne van Joyce neve.

A befejező néhány szó:

A hangjátékban:

Isteni hangok...

rádióműsor

A műsor (talán?) valami fogalmat kínál a hangok értelmezésére. A hangok persze magukért beszélnek.

A műsor meghallgatható:  ITT

Egy rövid (szerelmes?) vers. A műsorban is elhangzik... Arany János írta harmincötéves korában... 

Töredék

Egy perc  ~  ötvenhat másodperc

A szöveg:

1. Ingmar Bergman: A bábok életéből
2. John Cage: Napló
~~~~~~~~ 
A zene:

Svan-David Sandström: Drums

Tempora mutantur ~ et nos mutamur (?) in illis...

Eric Burdon & Animals

(1964 -ben...)

Egykori kedvenc:  House of Rising Sun

There is a house in New Orleans
They call the Rising Sun
And it's been the ruin of many a poor boy
And God I know I'm one

My mother was a tailor
She sewed my new bluejeans
My father was a gamblin' man
Down in New Orleans

Now the only thing a gambler needs
Is a suitcase and trunk
And the only time he's satisfied
Is when he's on, a drunk

Oh mother tell your children
Not to do what I have done
Spend your lives in sin and misery
In the House of the Rising Sun

Well, I got one foot on the platform
The other foot on the train
I'm goin' back to New Orleans
To wear that ball and chain

Well, there is a house in New Orleans
They call the Rising Sun
And it's been the ruin of many a poor boy
And God I know I'm one

(2011-ben)

Bach

Das wohltemperierte Klavier

Gould  &  Richter

Valamikor egy rádióműsoromban használtam a Bach-kompozíciót. Minthogy szerelmes szövegről volt szó, Glenn Gould játéka szóba sem jöhetett. Viszont Szvjatoszlav Richter annyira magára szabta a művet, hogy tökéletesen illett a szerelmes szöveg háttereként. 

Richter előadása valósággal "impresszionistává" alakította a művet, a maga korában aligha hangozhatott volna el így.. Vagyis meglehet a Gould előadása inkább autentikus.

Emlékszem: Richter Bach estjének szünetében találkoztam a Zeneakadémián Kroó Györggyel. 

"Hát igen! - mondta Kroó tanár úr Richter előadására utalva - de nem!"

Mondják: Gould olyasmit mondott, hogy Richternek megbocsátja a Bach interpretációját.

John Cage szerint: "Ha valami nem tetszik, legelőször azt kérdem, vajon miért nem tetszik nekem. Ha legyőzzük nemtetszésünket, a világ nyitottabbá válik... minden dolog szép, feltéve, ha nincs bennünk a tetszés~nemtetszés képzete". 

És akkor néhány perc - kétféleképpen...

Picasso ~
               ~ról jut eszembe...

(rádióműsor)

Agyonhajszolt magnószalagról mentettem. De hogy lehet rádióműsort csinálni egy festőről?

Sehogy...

Csakhogy!

Picasso írt is. Meg sokan írtak róla. Meg sok minden jutott az eszembe...

Ezek együtt adják a szövegeket és a zenéket.

Brassai, Apollinaire, Kandinszkij, Kassák, Bálint György, Malraux, Kállai Ernő, Ady, Parmelin, József Attila, Claudel, Éluard és Goethe szövegtöredékeiből önkényesen összehordott szöveghalmaz.

És persze Picasso írásai...

A zenék?

Egyebek között Stravinsky, de Falla, Pergolesi, Bartók, Satie kompozícióinak részletei.

A műsor meghallgatható:  ITT

Kérdések...

Finestra

Rudolf Höss emlékiratai

Auschwitz parancsnoka voltam

Közreadja Martin Broszat

Előszó: Gellért Ádám;

A Rudolf  Höss és a magyar holokauszt című függelék fejezetet Kádár Gábor és Vági Zoltán írta.

JAFFA Kiadó, 2017

1961-ben jártam Auschwitzban. Ott kapható volt a KL Auschwitz című kiadvány, amely részleteket közöl Höss naplójából, valamint korabeli fényképeket is bemutat. Ezeket a szövegeket egyik rádióműsoromban is felhasználtam.

A kötet most magyarul is olvasható. Nehéz olvasmány...  Szinte megfejthetetlen, hogy egy tömeggyilkos, aki olykor elvágyódik a lágerből, a mészárlás aktív résztvevőjeként idilli parasztgazdálkodásról álmodik. Szülei papnak szánták, ő végülis katonai pályára került.

„A Führer parancsol, mi végrehajtjuk” - ez számunkra semmi esetre sem volt üres frázis, ezt mindenki komolyan gondolta.

Egy másik helyen: ki tudja előre átlátni, hogyan alakulnak az összefonódó emberi sorsok? Mi a helyes, mi a helytelen.

Megint másutt: szükség van a zsidóság megsemmisítésére, Németországért van szükség rá, azért, hogy utódainkat mindörökre megszabadítsuk legszívósabb ellenségeinktől.

Ezek tehát a fanatizálás állomásai.

Ami a legmegdöbbentőbb ebben a rémületes olvasmányban. Szerzője úgy írja le az iszonyú cselekedeteket, történéseket, mintha azok valamely békés munkahely tennivalói lettek volna...

A könyv részletesen megjeleníti az iparszerű mészárlás legapróbb történéseit, akár az előkészületeket, akár a végrehajtást, a gázkamrák tetején készült nyílásokon bedobott gázt, majd a holttestek égetését, a felhasználható maradványok értékesítését illetően.

Az Auschwitzban megyilkolt áldozatok közül minden harmadik magyar állampolgár volt, közel félmillió ember. S alig egy évvel a második világháború befejezése előtt!

Mi magyarok,... amikor őt olvassuk, talán magunkról is többet tudunk meg - írják az utószó szerzői.

~~~~~~~~~~~~~

P.S.  A könyv elolvasása egyértelmű magyarázatot ad arra, miért bűn az etnikai homogenitás kívánatosságáról beszélni. Nem lehet véletlen, hogy 1945, a világháború befejezése óta napjainkig magyar miniszterelnök ilyen kifejezést nem vett a szájára...

Előkerült az archívumból...

 Randy Newman a "kifelejtett" költő

A  hetvennégy éves énekes-költő alig ismert mifelénk. Pedig versei - még a könnyedebbek is - filozófikusak, az ember kínjairól, félelmeiről, keserűségéről, az élet értelmetlenségéről szólnak.

Az 1972-es Sail Away című lemezéről idézek két opuszt, a nyersfordítást is mellékelem.

Az Úr éneke

Káin megölte Ábelt, Szet sem tudta miért
Mert ha Izrael gyermekei nem sokasodtak
Miért kellett egy gyermeknek is meghalnia?
Így hát megkérdezte az Urat
És az Úr szólt:

Semmi vagy te, kevesebbet érsz nekem,
Mint a legsilányabb kaktuszvirág,
Vagy a legsatnyább jukkafa
Amit csak találhatsz a sivatagban
Mert az ember azt hiszi: én vagyok ott.
Hát ezért szeretem az embert.

Rettentő ostobaság
Mocsok és szenny és nyomorúság
Csak nevetünk fenn az égben imáitokon
Hát ezért szeretem az embert.

Keresztények és zsidók együtt táboroznak
Buddhisták és hindik satellit tévén találkoznak
Felkapják négy legfőbb prófétájukat
És megszólalnak
És mondják: „Uram, elátkozott a világ,
Uram senki sem szabad,
A templomok, miket neked emeltem
A tengerbe omlottanak
Uram, mért nem törődsz velünk
mért nem akarod, hogy legyünk
És az Úr szólt
És az Úr szólt:

Felégetem a városaitokat – milyen vakok vagytok
Elveszem gyermekeiteket és azt mondjátok: áldottak vagyunk
Mindannyian őrültek vagytok hogy bennem van hitetek
Ezért szeretem az embert
Mert szüksége van rám
Ezért szeretem az embert
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Vénember


Mindennek menni kell
Hallod-e? Hallasz-e?
Senki sem maradhat
Hallasz-e? Hallod-e?
Emlékezz vénember
Menni fog csak akard
Csak nyisd föl szemed
S nézd az elmenőket

Lenyugszik a nap vénember
A madarak tovaszállnak
Senki sem sirat vénember
Isten veled vénember

Tudom maradni szeretnél
De hiába kísérled
Itt vagyok akármint te
Isten veled vénember

Nincs isten hogy őrizzen
Hit nincsen csak hazugság
Nem kell már senki vénember
S te sem kellsz senkinek
Ne sírj vénember, ne sírj
Mindenki meghal

Lábjegyzet az etnikai homogenitás-hoz

   

 "a hold ma oly kerek!" 

Az eltelt idő

nyomában? 

                       

Szubjektív értelmezési gyakorlat... ?

ˇ

Rimbaud: A völgyben egy katona alszik

ˇ

SamTaylor-Wood Csendélet című installációjával

Töredékes locsogás a „féleségekről”…

Évek óta szemlélgetjük a két oldal vetélkedését: egy mafla oldal és egy buta oldal párharcát – hitük szerint azért, mert népünk javát a másiknál jobban szorgalmazták volna. De sokszor kérdeztük: lehetett-e maflasággal vagy butasággal szolgálni valamely fontos ügyet? Mindenesetre a gimnáziumi önképzőkörből mindkét válfajt kitessékeltük – hozzá a korszakban meglehetős demokratikus felhanggal: miszerint sem maflák, sem buták nem vagyunk, ezért megkértük mafla és buta társainkat, hogy keressenek maflákat és butákat („világ maflái és butái egyesüljetek!”).

S ez teljesen jó lenne a világbéke szempontjából is.

Csakhogy a maflák és buták egyaránt ragaszkodtak maflaságukhoz illetve butaságukhoz, minek folytán fontosnak tartották, hogy az őket kifogásolókat valamiképpen felszámolják. Eleinte jogi keretek között használták a paragrafusok adta lehetőségeket, állandóan mondogatva, hogy miért ne lehetnének maflák illetve buták. S mi, akik nem gondoltuk magunkat sem maflának, sem butának, olykor megrendültünk önmagunkba vetett bizalmunkban: ugyanis ki dönthette el, hogy ki a mafla és ki a buta. És valóban ennek csak tünetei voltak, bizonyítékai alig. Ráadásul alig adtunk hangot abbeli feltevésünknek, hogy tudniillik mi nem voltunk sem maflák, sem buták. Amikor aztán az általunk maflának és butának gondoltak sértetten hozzákezdtek azok felszámolásához, akik magukat sem maflának sem pedig butának nem tartották, kiderült: hogy – ha sokáig csűrtük-csavartuk a kérdést - aligha lehetett megkülönböztetni a maflákat és butákat a magukat nem maflának és nem butának mondottaktól. Így azután nagy rendetlenség támadt, s most már nehezen volt eldönthető: ki volt a mafla és ki volt a buta; pontosabban felmerült az a kérdés is: olyan fontos volt-e tudni ki volt a mafla és ki volt a buta, ha úgyis rajtuk álltak vagy buktak (többnyire buktak: lásd történelem) a dolgok. Aztán meg azok, akik magukat sem maflának, sem butának nem tartották, semmiféle jobb megoldást nem kínáltak a dolgok rendehozatalára. S nagy kérdés, hogy rendbehozhatók voltak-e az ominózus dolgok, akár maflákról és butákról, akár pedig nem maflákról és nem butákról volt szó. Ha ez a megkülönböztetés egyáltalán megállta a helyét . És megint elölről.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
Örkény István:
ˇIN MEMORIAM DR. K. H. G.
ˇ
- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
- Ki volt az? - kérdezte a német őr.
- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
- Kik ezek? - kérdezte az őr.
- Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?
- De ismerem - mondta a német őr.
-És Rilkét?
- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte
dr. K.H.G.-t.