Töredékes locsogás a „féleségekről”…

Évek óta szemlélgetjük a két oldal vetélkedését: egy mafla oldal és egy buta oldal párharcát – hitük szerint azért, mert népünk javát a másiknál jobban szorgalmazták volna. De sokszor kérdeztük: lehetett-e maflasággal vagy butasággal szolgálni valamely fontos ügyet? Mindenesetre a gimnáziumi önképzőkörből mindkét válfajt kitessékeltük – hozzá a korszakban meglehetős demokratikus felhanggal: miszerint sem maflák, sem buták nem vagyunk, ezért megkértük mafla és buta társainkat, hogy keressenek maflákat és butákat („világ maflái és butái egyesüljetek!”).

S ez teljesen jó lenne a világbéke szempontjából is.

Csakhogy a maflák és buták egyaránt ragaszkodtak maflaságukhoz illetve butaságukhoz, minek folytán fontosnak tartották, hogy az őket kifogásolókat valamiképpen felszámolják. Eleinte jogi keretek között használták a paragrafusok adta lehetőségeket, állandóan mondogatva, hogy miért ne lehetnének maflák illetve buták. S mi, akik nem gondoltuk magunkat sem maflának, sem butának, olykor megrendültünk önmagunkba vetett bizalmunkban: ugyanis ki dönthette el, hogy ki a mafla és ki a buta. És valóban ennek csak tünetei voltak, bizonyítékai alig. Ráadásul alig adtunk hangot abbeli feltevésünknek, hogy tudniillik mi nem voltunk sem maflák, sem buták. Amikor aztán az általunk maflának és butának gondoltak sértetten hozzákezdtek azok felszámolásához, akik magukat sem maflának sem pedig butának nem tartották, kiderült: hogy – ha sokáig csűrtük-csavartuk a kérdést - aligha lehetett megkülönböztetni a maflákat és butákat a magukat nem maflának és nem butának mondottaktól. Így azután nagy rendetlenség támadt, s most már nehezen volt eldönthető: ki volt a mafla és ki volt a buta; pontosabban felmerült az a kérdés is: olyan fontos volt-e tudni ki volt a mafla és ki volt a buta, ha úgyis rajtuk álltak vagy buktak (többnyire buktak: lásd történelem) a dolgok. Aztán meg azok, akik magukat sem maflának, sem butának nem tartották, semmiféle jobb megoldást nem kínáltak a dolgok rendehozatalára. S nagy kérdés, hogy rendbehozhatók voltak-e az ominózus dolgok, akár maflákról és butákról, akár pedig nem maflákról és nem butákról volt szó. Ha ez a megkülönböztetés egyáltalán megállta a helyét . És megint elölről.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
Örkény István:
ˇIN MEMORIAM DR. K. H. G.
ˇ
- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
- Ki volt az? - kérdezte a német őr.
- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
- Kik ezek? - kérdezte az őr.
- Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?
- De ismerem - mondta a német őr.
-És Rilkét?
- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte
dr. K.H.G.-t.