Wednesday, January 28, 2015

Public affairs

"Felháborodom, tehát vagyok"   
            (Bálint György)

Azon rágódom, hogy szóvá tegyem-e megdöbbenésemet, ha úgy tetszik felháborodásomat, az ATV közvetítése okán.

Az Auschwitzi megemlékezés rendezvényét "közvetítette" az ATV.

Hogy miért kezdték a műsort a megemlékezés kezdetéhez képest jóval később - örök titok marad. Mindenesetre a lengyel államfő beszédét vagy annak summáját egy ATV munkatárs olvasta fel.

Hosszú ideig hiába vártam a közvetítést, mert a műsorvezető Bánó András és a meghívott Ungvári Tamás locsogásával teltek a percek, miközben a képernyő kisebb részén némán tátogtak a helyszínen a megemlékezés felszólalói. Így aztán hosszú ideig nem derült ki: ki beszél és mit mond. 

A két locsogó "anekdotázva" valósította meg magát az auschwitzi  megemlékezés kapcsán. Beszéltek mindenféléről, egyebek között például megtudtuk, hogy az Auschwitzből hazatérő zsidók miként találták meg a párnacihájukat a monogramjuk alapján és így tovább.

Döbbenten vártam, hogy valamit mégiscsak láthatok majd a helyszínről, de nem. Aztán végre közvetítették a Zsidó Világkongresszus elnökének, Ronald Laudernek a beszédét. 

A beszéd figyelemre méltó volt, de magam inkább néhány túlélő megszólalását hallgattam volna.

Mindent egybevetve: ez a "közvetítési produkció" nemcsak szakmailag lett botrányos, de éppen az elhibázottsága folytán valami olyan kísérteties jelentése lett, amit ki kellene küszöbölni, amit ki kellene beszélni. 

Ám a megemlékezés csakis mint megemlékezés érvényes. Ehelyett értéktelen és jóindulattal is csak közhelyesnek tartható szószátyárkodást adni  --  súlyos hiba.


Ungvári Tamásnak ajánlom Kövér György hatalmas tanulmányát az 1882-83-ban zajlott  tiszaeszlári vérvádról (A tiszaeszlári dráma, Osiris, Budapest, 2011) vagy Ady Endre publicisztikáját az antiszemitizmus tárgykörében a 19. és 20 . század fordulóján vagy például azt, hogy az Országos Antiszemita Pártot Istóczy Győző és társai 1883-ban alapították és még sok minden mást, s akkor talán nem tenne olyan sugallatú kijelentéseket az auschwitzi megemlékezés alkalmából, hogy a magyarázat a "legegyszerűbb", az antiszemitizmus az első világháborút követő társadalmi és közgondolkodási probléma. 

A teljes "közvetítés" megnézhető: ITT

Tuesday, January 27, 2015

Tomoko Mukaiyama
"megint"...

A Hollandiában élő japán zongoraművész nevét a Raszkatovéval együtt ismertem meg   (lásd: ITT ). Azután a YouTube-on megnéztem néhány produkcióját,  s világossá vált, hogy ez a művész valóban minden műfajban otthonos.

Játszik "komoly" zenét, kortárs művek tolmácsolója, de performanszok szereplőjeként is ismert. Annyiféle, mint a külseje. Az alábbi videóban néhány arcát is bemutatom.

Sokat lehetne mondani Tomoko Mukaiyama zongorajátékáról. Minden kompozíciót pontosan érzékel, s ha kevésbé avatott fül számára ezek a szerzemények talán nagyon "egy fán termettek", érdemes többször is belehallgatni, hogy a lényeges különbségeket is felfedezzük.

Az itt idézett lemezen (Tomoko plays Amsterdam x Tokyo) öt zongora szóló kapott helyet. Tomoko Mukaiyama japán és holland zeneszerzőket kért fel, hogy komponáljanak számára.

Itt három opuszból hallgatható részlet:


Saturday, January 24, 2015

Passiók

Hogy ki mondta: nem tudom. Hogyan mondta: körülbelül tudom. De nagyon fontos és igaz:

Az emberek állandóan az örökkévalósággal és a végtelennel foglalkoznak, de egy esős vasárnap délutánnal nem tudnak mit kezdeni.

Holnap alighanem esős lesz a délutánunk...


Két passiót ajánlok.

1. Bach: János Passió (Robert Wilson rendezése!)  -  ITT

2. Szofija Gubajdulina: János Passió - ITT


Két világ találkozása!

Saturday, January 17, 2015

Myeczysław Weinberg

2014-ben egy kamarazenei lemez jelent meg Weinberg műveiből. Egy zongoratrió, egy hegedűszonáta és egy nagybőgőre írt szólómű.

Korábban már feljegyeztem néhány tudnivalót Weinbergről (lásd: ITT).

Most két részlet hallgatható itt. 

Egy rész a trióból és egy rész a bőgő szólóból. Ez utóbbi azért is érdekes, mert bőgőre ritkán írtak szólóművet.

Friday, January 16, 2015


A Zsitomirban született ukrán zeneszerző  is azok közé tartozik, akit mifelénk aligha ismernek. Pedig érdemes volna rá. A zenéjét ugyan többen eklektikusnak tarják, de ezt mondták már Schnittkéről is, akinek a nyomait érzem Zsukov zenéjében.

Noha az itt idézett lemez 1998-ban készült, magam nem Zsukov nevére figyeltem fel, hanem a mostanában megismert zongorista, Tomoko Mukaiyama, a kiváló és sokoldalú zongorista terelt Zsukov felé.


A Concerto Mystery hegedűre, csellóra és zongorára épült kompozíció. A Residentie Orchestra The Hague-t George Pehlivanian vezényli.

Itt a második tételt (Allegro) idézem.

Sunday, January 11, 2015

Rikárdó álma

Kétségbe vonta, mondván: nem ő. Nem ő az. Más. Más született. Vagy másnak kellett volna születni. Akkor jó. Akkor jó lenne neki.
Neki, a terroristának!

A lénytelen terrorista, a rémségre leső borzalom csak arra vár: meddig tarthat Rikárdó álma...

Vajon az ő gyermekei - a "fehérek" - mikor válnak Rikárdóvá?
Mert azzá kell lenniök.  A terrorista nem születik. A terrorista: termék.  

Rikárdó: kétségtelen. Ő az. Ő - az első! Ő született. Nem más. Így jó. Ha a terroristák nevelőjének jobban tetszenék is másként.

Fiú született.  

Saturday, January 10, 2015



Levél egy művésznek, egy szomorú vita nyomán...

Kezdem ezzel:

"Aki élni, dolgozni és haladni akar ezért az országért, büszkén viseli a kozmopolita címet, amit klerikális nacionalisták adnak neki. Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázistgyártó hazaffffyaknak..."

( Ady Endre, Nagyváradi Napló, 1902. július 6.)
~~~~~~~~~~~~~ 

Ezt a szöveget azért írtam a magam története (lásd: ITT ) elé, mert immár több mint száz éve született, ám tökéletesen aktuális ma is. Sőt, azáltal, amit ez az ország a huszadik században elkövetett, még hangsúlyosabbá lett.

A szöveg létét kétségbe vontad, arra hivatkozva, hogy nem ismered Ady publicisztikáját. Tartalmát "elemzően" vitattad ("nyers hús, lótej" stb.), teljes értetlenséggel, holott eredetileg művész vagy, akinek a szimbolikus utalások szinte kötelezően érthetőek volnának.

Ilyenformán oda jutunk, hogy álláspontod olyan árnyékot vet rám, mintha én egy számodra elfogadhatatlan szöveget fogalmaztam volna meg  - Adynak tulajdonítva!

Ez tökéletesen felmutatja azt, amivel ennek az országnak, ennek a társadalomnak az állapota leírható. Vagyis, hogy még differenciált, érzékenyen gondolkodó emberek is az elintézetlenségek mocsarában dagonyáznak ahelyett, hogy becsületesen szembenéznének a bűnökkel. A bűnökkel, amelyeket te - az erkölcsileg és mentálisan nagyszerű, ám  tragikusan igen kevés és alig hatásos - egyedi példákkal próbálod menteni.

Az ország mai vezetői azt a kort igyekeznek rehabilitálni, amikor az ország akkori vezetői egy gyilkos szörnyűséghez asszisztáltak, mi több maguk is elkövették a rémtetteket.

Ez a gondolkodás másodszor is meggyilkolja a halottakat.

~~~~~~~~~~~~~~~~

"Beszéld el ezt neki, s minden körülményt,
Mi okozá - - A többi, néma csend"

(Shakespeare: Hamlet) 

Wednesday, January 07, 2015

Peter Sculthorpe

Az ausztrál zeneszerző összes olyan vonósnégyesét tartalmazza ez a 2014-ben megjelent dupla CD, amelyben megszólal a didjeridu is, ez az ausztrál bennszülöttek körében kedvelt népi hangszer.

Az itt meghallgatható egytételes vonósnégyes alcíme: From Ubirr.

Az ausztráliai Kakadu Nemzeti Parkban található Ubirr fantasztikus sziklás tájairól, valamint a sziklákra rajzolt ősi rajzokról híres. Ez ihlette Sculthorpe-ot e vonósnégyesének a megírására.


A sziklás táj, a sziklarajzok, a népi didjeridu együtt érdekes hangulatú zenét eredményeznek.

Monday, January 05, 2015

Anders Nordentoft

Light imprisoned

Kamara csellóverseny

A Copenhagen Classic Århus Sinfonietta és a csellószólista (Henrik Brendstrup) előadásában.

A múlt század kilencvenes éveiben készült mű csak 2014-ben került először lemezre. Ezen a lemezen hét rövid kompozíció kapott helyet. 


A lemez címadó művét idézem itt.



A bezárt fény - szomorú meditáció...

Saturday, January 03, 2015

Random klip

"Kellett" néhány kép az íróasztalra tett képváltó ketyeréhez.

Hát akkor?...

Egy halom kép váltogatja egymást. Festmények, szobrok az Altamira-barlangtól napjainkig. A válogatásnak nincsen "koncepciója". Ahogy jött!


Ha az ember laza tartással végignézi ezt a huszonöt percet, akkor egyrészt sok minden az eszébe ötlik, másrészt meg kiderül, hogy az egymástól időben, térben, stílusban stb. messze eső alkotások zavartalanul "passzolnak" egymáshoz.

Ismert alkotások sorakoznak itt. 

Az egész arra is jó, hogy megpróbáljuk: hány alkotót ismerünk fel...


Wednesday, December 31, 2014

Szilveszter 2014

Már megint... Nyomogatom a tv távirányitóját. Vagy nyolcvan csatorna, uramisten! De nem és nem. És akkor egyszerre:

Téli hangulat... - mondja a műsorcím

Hallgathatod, nézheted örökkétig...

Giccs, bizonyosan. Retardált agyi termék, bizonyosan. De ma este - milyen szomorú! - ezt találtam a leginkább nézhetőnek!

"Ég a kunyhó, ropog a nád, szorítsd hozzád ezt a barnát.
Míg a barnát szorongatod, azt a szőkét elszalasztod."

Körülbelül ennyi... A nótát már én kényszerítettem hozzá!

Egyébként csak "ropog"!


És közben odakint robbannak a petárdák, megy a 

mámoros  háborúsdi...

Tuesday, December 16, 2014

Palotai Zsolt

52 tökéletes másodperc...

Így is lehet.


Zene - mozgás...

Monday, December 01, 2014

Hildegard von Bingen

Egy "modern" középkori nő

Hildegard von Bingen korának egyik legjelentősebb alakja volt. Élete harcokkal volt teli, gondolkodása eltért a koráétól. Mai szavakkal orvos, dietetikus, szexológus, politikus, zeneszerző, költő és drámaíró volt. Közben korában addig elképzelhetetlen szemlélettel vezetett egy apáca kolostort.

Könyvtárnyi anyag készült róla, akad még ma is, aki a magatartását vitatja. A huszonegyedik század szentje lett, 2012-ben avatták szentté.

Gondolkodása, írásai, amelyek orvosi és szexuális tanácsokat is tartalmaznak, valamint fő műve a Scivias (Tudd az utat), megannyi - mai szóval - lázadás a korszellem, az egyház ellen.

Idén új lemeze jelent meg(Vox Cosmica), a Hirundo Maris együttes előadásában. Az együttest Arianna Savall (Jordi Savall és Montserrat Figueras lánya) vezeti.

Az itt következő klipben néhány részletet idézek Margarethe von Trotta Hildegard von Bingen életéről készült filmjéből (Vízió), valamint a most megjelent lemezről.

A teljes (magyarul beszélő) film megtekinthető: ITT

Az Ordo Virtutum (Az erények játéka) című sequentiában - amelyből a filmen is látható néhány részlet - az egyetlen férfi szereplő az ördög, korántsem egyértelműen negatív figura, hiszen az apácákat az élet örömeire emlékezteti.


A teljes Ordo Virtutum is megtekinthető: ITT

Saturday, November 29, 2014

Tomoko Mukaiyama

A Hollandiában élő japán zongoraművész nevét a Raszkatovéval együtt ismertem meg a minap (lásd: ITT ). Azután a YouTube-on megnéztem néhány produkcióját (linkeket is adtam), s világossá vált, hogy ez a művész valóban minden műfajban otthonos.

Játszik "komoly" zenét, kortárs művek tolmácsolója, de performanszok szereplőjeként is ismert. Annyiféle, mint a külseje. Az alábbi videóban néhány arcát is bemutatom.

És akkor ez a lemez: Zeneszerző nők. Persze azon lehet vitatkozni, hogy milyen alapja van az ilyen válogatásnak, de azon kevésbé, hogy a lemezen hallgatható komponisták - különböző származásuk és életkoruk ellenére - abban közösek, hogy nagyszerű zenét alkotnak.


Csak a figyelem felkeltése végett: Vanessa Lann zenéjében ott vannak az afro-amerikai dzsessz elemei,
Gubajdulina szerzeményében felfedezhetők a pravoszláv szemlélet  nyomai vagy
 Meredith Monk szerzeménye, amely a song, a dzsessz és a pop színvonalas keverékeként is érzékelhető.

Sosztakovics tanítványa, Galina Usztvolszkaja és a román származású Németországban élő zeneszerző -
Adriana Hölszky művei a kedvenceim közé sorolhatók.

A lemezen szereplő öt zeneszerző közül négyet igen jól ismertem (a blogom keresőjébe írva a nevüket, több bejegyzés is előhozható!). Az amerikai Vanessa Lann nevével eddig nem találkoztam.

Sokat lehetne mondani Tomoko Mukaiyama zongorajátékáról. Minden kompozíciót pontosan érzékel, s ha kevésbé avatott fül számára ezek a szerzemények talán nagyon "egy fán termettek", érdemes többször is belehallgatni, hogy a lényeges különbségeket is felfedezzük.


Az alábbiakban mind az öt zeneszerző művéből idézek részleteket.

Thursday, November 27, 2014

Gabriel Jackson

Airplane Cantata

Valóban korszerű téma: Repülés vagy inkább repülő kantáta.

Mindenekelőtt: érdekes zene
(A repülés témakörben én csak Brian Eno repülőtéri zenéjét ismerem. Az azonban inkább a repülőterek ideges hangulatának nyugtatására készült.)


Jackson kompozíciójában a  kilenc tematikus tétel sokban különbözik, de hagyományos impressziókat keltő modern zene. A Repülés és a Leszállás "tétel" különösen érdekes. 


Az utolsó előtti tételben a narrátor a repülés-történelem fontos állomásait mondja el a kórus kíséretével. 

Az első tételben kitünő tenor produkció (Stephen Jeffes) hallgatható.

És a pianola. Ez a "gépzongora" a maga idején divatos volt. Lényegében a zongorajáték rögzítésére alkalmas hangszer, a zongorazenét előre, korábban papír majd fém lyukszalagra rögzítették. Ez a hangszer a későbbi technikák során jelentőségét vesztette, éppen ezért érdekes, hogy egy kortárs zeneszerző elővette. Igaz a hangszer remek, jószerint egyetlen "kezelőjével" (Rex Lawson).


A teljes kompozíciót idézem.

Tuesday, November 25, 2014

Kurtág György  &  Ligeti György

Szóló kompozíciók brácsára

Előadó: Kim Kashkashian

Az ECM lemezén Kurtág ciklusát (Jelek, játékok és üzenetek) valamint Ligeti  Szonátáját brácsaszólóra  hallgathatjuk.

Az alábbiakban három rövid Kurtág opusz (Levél Ligeti Verának; Kroó György in memoriam; Panaszos nóta) és Ligeti Veress Sándor emlékére komponált szonátája (Facsar) hallható

Sunday, November 23, 2014

A Ronyec

Huszonöt éve halt meg Ronyec Mária


Friday, November 21, 2014

Alfred Schnittke

Összes (0-9) szimfóniája

(A ClassicsOnline-ról a hat lemez és a 61 oldalas kísérő füzet 4800.-Ft-ért letölthető!)

Schnittkéről joggal mondják, hogy polistiliszta. A szimfóniák olykor annyira különböznek egymástól, hogy azt hihetni: nem egy szerző művei. De bármilyen legyen is a zene, Schnittke stílusérzéke és zenei szemlélete átvilágít rajta.

Az alábbiakban három szimfónia egy-egy tételét idézem.

Talán a 2. szimfóniához érdemes némi verbális kiegészítést adni. Ennek a szimfóniának alcíme: "St. Florian"

Schnittkét ennek a szimfóniának a megírására az ausztriai Sankt Florianban található St. Florian szerzetház temploma ihlette, amelyben Anton Brucknert eltemették.

Így ez a szimfónia a Bruckner iránti tisztelet üzenete is.


Monday, November 17, 2014


Alexander Raszkatov

Piano Concert ~ "Night Butterflies"

Hogy mi lehet az oka, hogy egy jelentős zeneszerzőt alig ismernek mifelénk?

Mindenesetre az alább részben idézett zongoraverseny ősbemutatója Hágában volt 2013. május 11-én.


A Seattle Symphonyt Ludovic Morlot vezényli.

A zongora mellett a kitünő  Tomoko Mukaiyama

Róla külön is érdemes beszélni, hiszen ritka virtuozitású zongoraművész. Otthonosan játszik klasszikus zenét, kortárs műveket, dzsesszt és pop számokat is. Ezt próbáltam érzékeltetni a zenét kísérő képsorban.

 A kitűnő Mukaíyama sokoldalúságát több felvétel is igazolja: 

ITT és ITT 

Hogy a performansz világában is jelen van, arra példát  ITT láthatunk.

Thursday, November 13, 2014

Berlini megemlékezés

Huszonöt évvel ezelőtt omlott le a berlini fal. 

A német ünnepség zenei megszervezésére Fischer Ivánt kérték fel. 

Fischer roppant eredeti és merész elképzelést váltott valóra - amint azt bevezető szavaival vázolta is. Beethoven Fideliojának befejező hangjaival ünnepeltek. 

A "koncert" különleges érdekessége az volt, hogy a meghívott zenészek és énekesek nem próbáltak. "Huszonöt éve sem volt próba" - mondta Fischer Iván nagy taps kíséretében a nagyszerű zenei flashmob előtt.


Egy részlet: