Saturday, January 10, 2015



Levél egy művésznek, egy szomorú vita nyomán...

Kezdem ezzel:

"Aki élni, dolgozni és haladni akar ezért az országért, büszkén viseli a kozmopolita címet, amit klerikális nacionalisták adnak neki. Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázistgyártó hazaffffyaknak..."

( Ady Endre, Nagyváradi Napló, 1902. július 6.)
~~~~~~~~~~~~~ 

Ezt a szöveget azért írtam a magam története (lásd: ITT ) elé, mert immár több mint száz éve született, ám tökéletesen aktuális ma is. Sőt, azáltal, amit ez az ország a huszadik században elkövetett, még hangsúlyosabbá lett.

A szöveg létét kétségbe vontad, arra hivatkozva, hogy nem ismered Ady publicisztikáját. Tartalmát "elemzően" vitattad ("nyers hús, lótej" stb.), teljes értetlenséggel, holott eredetileg művész vagy, akinek a szimbolikus utalások szinte kötelezően érthetőek volnának.

Ilyenformán oda jutunk, hogy álláspontod olyan árnyékot vet rám, mintha én egy számodra elfogadhatatlan szöveget fogalmaztam volna meg  - Adynak tulajdonítva!

Ez tökéletesen felmutatja azt, amivel ennek az országnak, ennek a társadalomnak az állapota leírható. Vagyis, hogy még differenciált, érzékenyen gondolkodó emberek is az elintézetlenségek mocsarában dagonyáznak ahelyett, hogy becsületesen szembenéznének a bűnökkel. A bűnökkel, amelyeket te - az erkölcsileg és mentálisan nagyszerű, ám  tragikusan igen kevés és alig hatásos - egyedi példákkal próbálod menteni.

Az ország mai vezetői azt a kort igyekeznek rehabilitálni, amikor az ország akkori vezetői egy gyilkos szörnyűséghez asszisztáltak, mi több maguk is elkövették a rémtetteket.

Ez a gondolkodás másodszor is meggyilkolja a halottakat.

~~~~~~~~~~~~~~~~

"Beszéld el ezt neki, s minden körülményt,
Mi okozá - - A többi, néma csend"

(Shakespeare: Hamlet) 

No comments: