Danilo Kiš

Korai bánat

 Németh Gábor és Szemző Tibor rádióműsora

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Elöljáróban:

Sokat töprengek azon, hogy voltaképpen mi is a rádióművészet, milyen a csak rádiós eszközökkel megvalósítható elképzelés. Valamikor - mindmáig - rádiós voltam-vagyok. Időm tengernyi. Olykor előkapom régi műsoraimat, öreg magnószalagok, kazetták. S az esetek jelentős részében restellkedem. Hiszen az én rádiós tevékenységem előtt már olyan opuszok voltak, mint például

Török Tamás Krúdy-fantáziája, s ezután aligha lett volna szabad visszatérni a hagyományos módszerekhez (leszúrunk néhány mikrofont, s aztán a színészek szép sorjában olvasgatnak: pódium műfaj!). De az ember azt gondolja, hogy a műsor legyen közérthető, s ennek a meggondolásnak jegyében azt hiszi: mindent bele. Így aztán kigömbölyödik valami ismeretterjesztés féle, amelyben persze a szövegeket szépen lehet mondani. Ráadásul az egész lehet megható, könnyeztető vagy vidám, giccs vagy éppen jó darabokból tákolt gyurma.

A rádióműsor - egy hanghalmaz. Zene, zaj, szöveg kevercse. Bár ez sem teljes meghatározás, hiszen a csönddel hihetetlen hatás érhető el (v.ö. John Cage). Nagy kérdés, hogy nélkülözhető-e a szöveg. Mauricio Kagel igenlő választ ad ("Nah und Fern; rádiódarab harangokra, trombitára háttérrel"). Adriana Hölszky odaáig merészkedik, hogy zenés színpadi művet (opera?: Tragoedia) komponál énekesek nélkül, valószínűleg abból kiindulva, hogy az opera alapvető része a színpadkép. 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

Azután pedig:

Egy szó, mint száz: sok minden eszembe jut, amikor Németh Gábor és Szemző Tibor munkáját hallgatom. Nem jó, nem rossz: közepes. A szöveg nem ütős, pedig Danilo Kiš szövegei ugyancsak azok. A zajok, hanghátterek elfolynak. A riportok idegenek és alig adnak valamit a témához. Szemző zenéje pedig? Hát nyomokban. De miért? Mainapság szinte elképzelhetetlen, hogy egy rádióműsor ekkora apparátussal készüljön. A hangfalon meg éppencsak folydogál valami. Nem rossz, mondom! Vannak kitünően író írók, de minek? S ha olyan nagyszerű művek kerülnek elő, amilyenek a Kiš-éi, hát akkor elszomorodom. A rádiós bánásmód miatt. Már Szemző  Csoma filmjénél is elszomorodtam a "népiesch" szövegen, amely elnyomta a kitünő zenét. De ott legalább vigasztalt, hogy a zene kitünő volt. Most viszont? A kitünő (lehetne meditálni a válogatáson!) szöveg mögött bujkál némi zene. Az itt hallgatható néhány perces részlet alatt Bach zene (Goldberg variációk) szól. Őszintén megmondom: nem értem, miért...

Hiányérzettel vegyes rezignáltsággal kapcsoltam ki a rádiót... És azt mondanám Szemzőnek: Tibor komponálj, zenélj, zajongj. Ne engedd mellékessé lenni a zenédet.