Pilinszky János: Utószó

A múlt század nyolcvanas éveiben készült Pilinszky műsoromból.

A költő szavalásába az utolsó három szakaszban bekapcsolódott Törőcsik Mari.

A zene: Schubert - Trio No. 2 Op. 100. D 929 - II Andante con moto   (A teljes műsorban ezt a szöveget nem kíséri zene)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~  

A teljes műsor:

A szövegek:

Valamennyi szöveg Pilinsszky Jánosé

Interjú részletek; A Teremtés könyvéből; Magamnak; Igen és nem; Amiként kezdtem; A madár és a lány; Mégis nehéz; Monstrancia; Bűn; B. I. kisasszony; A bűn; Három etűd a bűnről; Levél; Introitusz; Egy titok margójára; Önarckép 1974.; 1970. december 22.; Szabadesés; Utószó

A zenék:

Kurtág György: Pilinszky János - Gérard de Nerval; Haydn: A Teremtés; Lewandowski: Psalm 16.; Bach: Goldberg variációk, C-dur szonáta, Musikalisches Opfer, h-moll mise; Rossini: Petite Messe Solennelle; Salomone Rossi: Psalm 126.

A teljes műsor meghallgatható:  ITT

Kaija Saariaho

Émilie Suite

Saariaho operájának (Émilie) címadó hőse Marquise Émilie du Châtelet (1706-1749), az egyik korai tudósnő, matematikus és orvos.

Ő fordította le Newton fő művét (Principia mathematica), s ez a francia fordítás mindmáig érvényes. Érdeklődése széles körű volt, a művészetek és a filozófia is érdekelte. Voltaire barátja, szerelme volt. 

Az opera egyetlen éjszaka története. Ezen az éjszakán levelet ír gyermeke apjához  Marquis Jean Francois de Saint-Lambert költőhöz. Ír gyermekéről, tudományos pályájáról, Voltaire-ről, egyszóval: az életéről. Émilie egy személyben volt feleség, anya,  szerető, hedonista és tudós.

Ennek az operának a zenéjéből készült suite hallgatható itt.

Adriana Hölszky

Und wieder Dunkel

Egy különös kompozíció.

Orgona és ütőhangszerek.

Kaija Saariaho

Nymphéa

Minden darabnak más és más a kiinduló pontja. Vegyük a Nymphéát, ezt a vonósnégyesre írt darabot. Akkoriban komponáltam, amikor az első digitális mixerek megjelentek: ez volt az első idő, hogy fizikailag komplex hangot lehetett előállítani anélkül, hogy mondjuk tíz ember adta ki a mixet. Ez csak azért lehetett így, mert a darabban elektronikát használtam. Ha a magam elektronikát használó darabjait vizsgálom, azt látom, hogy ezek gyakran szóló darabok, mert az érdekel, hogyan lehet kiterjeszteni egy hangszert vagy hogyan lehet hozzáillőt találni.

(Meet the Composer - Beszélgetés Tom Service-szel; Kaija Saariaho: Visions, Narratives, Dialogues - Ashgate Publishing Limited, 2011.)

Egyedülálló CD-Rom-ot adott ki a finn zeneszerző. Ennek használatával számos kottáját, zenészek nézeteit megismerhetjük. S egy logikus rendet is megismerhetünk, ami annyira jellemző a finn zeneszerzőre. Szinte a teljes életmű áttekinthetővé, érthetővé válik. 

A Prisma címet viselő CD-Rom-mal együtt egy audió lemezen négy fontos kompozíciót is megismerhetünk.

(Prisma ~ Ondine - Finn Zenei Információs Központ, 1997.)

Hallgassuk itt a teljes a Nymphéát, a Kronos Quartet előadásában (az eredeti felállás:Harrington, Sherba, Dutt és a csellista: Joan Jeanrenaud).

Danilo Kiš

Korai bánat

 Németh Gábor és Szemző Tibor rádióműsora

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Elöljáróban:

Sokat töprengek azon, hogy voltaképpen mi is a rádióművészet, milyen a csak rádiós eszközökkel megvalósítható elképzelés. Valamikor - mindmáig - rádiós voltam-vagyok. Időm tengernyi. Olykor előkapom régi műsoraimat, öreg magnószalagok, kazetták. S az esetek jelentős részében restellkedem. Hiszen az én rádiós tevékenységem előtt már olyan opuszok voltak, mint például

Török Tamás Krúdy-fantáziája, s ezután aligha lett volna szabad visszatérni a hagyományos módszerekhez (leszúrunk néhány mikrofont, s aztán a színészek szép sorjában olvasgatnak: pódium műfaj!). De az ember azt gondolja, hogy a műsor legyen közérthető, s ennek a meggondolásnak jegyében azt hiszi: mindent bele. Így aztán kigömbölyödik valami ismeretterjesztés féle, amelyben persze a szövegeket szépen lehet mondani. Ráadásul az egész lehet megható, könnyeztető vagy vidám, giccs vagy éppen jó darabokból tákolt gyurma.

A rádióműsor - egy hanghalmaz. Zene, zaj, szöveg kevercse. Bár ez sem teljes meghatározás, hiszen a csönddel hihetetlen hatás érhető el (v.ö. John Cage). Nagy kérdés, hogy nélkülözhető-e a szöveg. Mauricio Kagel igenlő választ ad ("Nah und Fern; rádiódarab harangokra, trombitára háttérrel"). Adriana Hölszky odaáig merészkedik, hogy zenés színpadi művet (opera?: Tragoedia) komponál énekesek nélkül, valószínűleg abból kiindulva, hogy az opera alapvető része a színpadkép. 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

Azután pedig:

Egy szó, mint száz: sok minden eszembe jut, amikor Németh Gábor és Szemző Tibor munkáját hallgatom. Nem jó, nem rossz: közepes. A szöveg nem ütős, pedig Danilo Kiš szövegei ugyancsak azok. A zajok, hanghátterek elfolynak. A riportok idegenek és alig adnak valamit a témához. Szemző zenéje pedig? Hát nyomokban. De miért? Mainapság szinte elképzelhetetlen, hogy egy rádióműsor ekkora apparátussal készüljön. A hangfalon meg éppencsak folydogál valami. Nem rossz, mondom! Vannak kitünően író írók, de minek? S ha olyan nagyszerű művek kerülnek elő, amilyenek a Kiš-éi, hát akkor elszomorodom. A rádiós bánásmód miatt. Már Szemző  Csoma filmjénél is elszomorodtam a "népiesch" szövegen, amely elnyomta a kitünő zenét. De ott legalább vigasztalt, hogy a zene kitünő volt. Most viszont? A kitünő (lehetne meditálni a válogatáson!) szöveg mögött bujkál némi zene. Az itt hallgatható néhány perces részlet alatt Bach zene (Goldberg variációk) szól. Őszintén megmondom: nem értem, miért...

Hiányérzettel vegyes rezignáltsággal kapcsoltam ki a rádiót... És azt mondanám Szemzőnek: Tibor komponálj, zenélj, zajongj. Ne engedd mellékessé lenni a zenédet.

Néró program - és: József Attila

"békévé oldja az emlékezés"

Lábjegyzet egy közelmúltbéli bejegyzéshez

Kérdezték többen, hogy az említett Néró programnak mi a köze az informatikához.

Néró a történelem tanúsága szerint felgyújtotta Rómát. Hogy az ő tette volt-e, kérdéses lehet, ám - legalábbis Suetonius szerint - szavalással egybekötve gyönyörködött a lángokban. Rémes tettei alapján aligha kételkedhetünk a dolog valódiságában.

Mármost.

Az informatikusok egyik legegyszerűbb tevékenysége az adatátvitel. Egyik adathordozóról a másikra. Ez jó ideje (jó ideig?) a CD írással történik.

Angolul a CD-t nem írják, hanem égetik. Egyik kifejezés sem fedi a folyamatot, de mindenki megérti. Égetés angolul burning.

Az adatok rögzítése a CD-ROM használatával történik (Compact Disc Read Only Memory). Egy lépés, s máris itt a kifejezés, az adatátvitel említett módját  angolul röviden így mondják: Burning Rom.

Ha a Rom-hoz egyetlen e betűt illesztünk, akkor Burning Rome-ot kapunk, vagyis Róma égetését, felgyujtását. Most már csak egy logó kell - az égő Colosseum - s kész a hasznos informatikai jószág: a Néró program.

A dolog - ismétlem - elvontan is figyelemre méltó. Ezért írtam, hogy a Július hónap a nem éppen finom kezű római császár (Julius Caesar) nevét viseli. Az erőszakot nem éppen megvető Napoleon egy konyak nevévé szelidült. Így jutottam ahhoz a képtelenül morbid fantáziálgatáshoz, hogy néhány száz év múlva (talán nem is olyan soká!) valaki bemegy a cukrászdába és mondjuk habos Hitler krémest rendel. 

Csak emlékeztetek rá. a háborúban sokat ettünk egy valamiféle rémes préselt lekvárból, amit már akkor Hitler-szalonnának neveztünk. De ez már más téma!...

  "A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés"

(József Attila: A Dunánál)

Zorba

avagy egyedül az élet igenlése

A film egyik leginkább megrázó jelenete, amikor a fantázia világában élő Bubulina haldoklik, Zorba "gyógyítgatja", s közben a vénasszonyok, mint megannyi keselyű, csak arra várnak, hogy meghaljon és széthordják a holmiját.

Zorba elzavarja őket, hiszen Bubulina él. Amikor Bubulina meghal, Zorba elmegy. Nincs vele dolga többé. Nem törődik azzal, hogy a vénasszonyok, férfiak széthordják a holmiját.

Ám mégis visszamegy. Hiszen a kifosztott szobában a halott ágya mellett egy kalitkában él egy kakadu madár. Élet!

Zorba magával viszi az életet, a madarat. Dolga van vele. Él!

Ezt a tízperces részletet másoltam ide egy öreg videószalagról.

Wolfgang Rihm

Beszélgetések Heinz Josef Herbort-tal

 Két részlet az Amadeus kiadó gondozásában megjelent (1997) két kötetes (898 oldalas) cikk és interjú gyüjteményből (Wolfgang Rihm: ausgesprochen - Schriften und Gespräche)

Herbort: Miért komponál olyan bonyolultan, miért ír olyan nehéz és vészjósló kottákat?

Rihm: Egyáltalán nem hiszem, hogy bonyolultan komponálok. Azt hiszem csak az egyes eredmények a maguk összefüggésükben nehezek, de nem játéktechnikailag, hanem aszerint, hol állnak. Vagyis ez inkább mentális, mint muszkuláris kérdés. Komponálásom, de egész gondolkodásom számára lényeges a csaknem abszurd sebességű váltások elve, a váltások egyikről a másikra, tehár az a tapasztalat, hogy valami átjárhatatlanul - hogy ne mondjam: törhetetlenül - csap át az egyikből a másikba.

Herbort: Honnan  származik ez?

Rihm: Ezt kérdem magamtól is. Azt hiszem, onnan származik, hogy az idő közepén élek, ahol ezek az állandó változások jellemzők. Információcserékben élünk, bekapcsoljuk a rádiót, a televíziót, ezek folyvást körülvesznek bennünket. Ha egy városon megyünk keresztül, a változás itt is éppoly gyors. Történeteket, életidőt élünk meg, s ezek többé nem kontinuusak és hullámzók, hanem töredezett képek folyamatai.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Herbort: Hogyan lesz valaki Stockhausen tanítványa? Stockhausené, aki éppen nem tanítási kedvéről ismert, miért fordul valaki éppen hozzá, amikor egész sor alternatíva kínálkozik?

Rihm: Az ember és a mű csodálata visz Karlheinz Stockhausenhez. Ott voltam példul a Momente című műve bonni változatának minden próbáján. Hihetetlenül sokat tanultam ott, s aztán alkalmilag otthonában is találkoztam vele. Mintha az idő Stockhausennál most nem az lenne, ami. Valahogy úgy fogtam fel, mint az időtartam érzetének megosztását...  

Fahidi Éva: Anima Rerum (A Dolgok lelke)

A konkrét absztrakciója

Olvasom ezt a kiegyensúlyozott, tárgyilagos szöveget.

Nem, nem - így nem jó!

Olvasom ezt a szöveget.

Auschwitz volt?

Nem!

Így nem pontos.

Auschwitz van.

Nem tudom az ember mit kezd magával, de valamiképpen élni akar.  "Az Élet él és élni akar".  Vagyishát: muszáj élni. Ezért kell várni. Valamire. Beckett bohócainak nem az a tragédiája, hogy Godot soha nem jön el, hanem hogy várják. Kényszeredetten. Monomániásan.

Minden év Júliusában minden iratra, minden levélre, minden mindenre ráírják az ókori császár nevét. Vajon az akkoriak mit tettek volna?

Néróból egy hasznos, számítógépre való program lett.  

Napoleonból konyak.

Megannyi minőség!

Az ember élni akar. A van-ból volt-ot csinál. Emlékezik - felejtve. Megjelöl. Választ. Árulkodik: élni akar. 

Vajon jó háromszáz év múlva nem kérünk-e egy "Hitler krémest" a cukrászdában?

Mindenesetre: Auschwitz van.

Ezt tanúsítja Fahidi Éva könyve. Elmondja, hogyan VOLT Auschwitz. És mindjárt tudom: VAN!

Auschwitz - örök!

Ne legyünk naívok. Ha éppen "szükséges". Azután majd megintcsak szomorkodunk, rémüldözünk, tönkremegyünk.

Fahidi Éva írása tárgyilagosan közli: milyen ha a vagonban megtelt a kübli, milyen ha meztelenül kell állni az Appelplatzon, milyen az ember az örök Auschwitzban.

Nem tudok többet mondani a könyvről. Egyedülálló!

Mellesleg: Németországban kézről kézre adják egymásnak az iskolák. Nálunk? Alig...

Unokáimnak