Hornok professzor levelét megírta…

˙
Első fejezet:

˙
Nem ismerem Hornok professzort. Nem tudtam róla eddig semmit. Szerencsémre. Mostantól kezdve tudok. Elkeserítő figura. Hornok László magyar agrármérnök, mikrobiológus, növénypatológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Hornok László tehát a mai értelmiség “jelese”. Hornok László nem filozófus, de ez még nem jelenti azt, hogy ne legyen véleménye a filozófusokról. Véleménye! – mondom. Hornok professzor azonban nem véleményt fejtett ki, még csak szakmai érdeklődést sem árult el, a filozófia terén sem alkotott, viszont a most kialakult filozófus hajszába bekapcsolódott.

˙
Hogy hogyan? Levelet írt. Mint a Professzorok Batthyány Körének tagja, a Kör professzor tagjainak írta levelét.

˙
Miről van tehát szó? Miért ne írna levelet egyik professzor a többi professzornak – különösen, ha azok éppenséggel hasonszőrüek?

˙
Most idézet következik:

˙

„Tisztelt Professzor társak!
Már csak azért sem jó hallgatnunk ebben az ügyben sem, mert az ellenség minden követ megmozgat, nem másik oldal, hanem ellenség, a nemzet halálos ellensége. Most éppen az MTA külső tagjait agitálják aláírások gyűjtésével a Heller Ágnesék által mozgósított kanadai, Egyesült Államok-beli és brit állampolgárságú filozófusok, akiket az MTA legnagyobb szégyenére korábban tiszteleti tagoknak választottunk.”

˙
A levéllel önmagában nem foglalkoznék. Önmagát minősíti. Mindenkit gyűlöl, aki éppen nem azt gondolja-csinálja, amit ő jónak tart. Sok ilyen jelenséggel találkozom mostanában. Hosszúra nyúlt életem jogán mondhatom: jellemző jelenség. Ez az a hangnem, amely oly sokszor tette tönkre a magyar közéletet, mentalitást, tudományt és így tovább. A szavak gyűlöletet döntenek az olvasó nyakába. Aki szívesen gyűlölködik, azt serkenti, aki nem szokott gyűlölködni, azt undorítja. Pasolinival szólva: fenntartom magamnak az undor jogát…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Második fejezet:

˙
A rádióban beszélgetést hallottam Náray-Szabó Gábor professzorral a tudós társaság másik tagjával. A professzor langyos kényszerűséggel elítélte ugyan a levél hangnemét, tartalmával szemben azonban olyan toleranciát tanúsított, amit alig lehet elviselni. Ez a tolerancia nézte végig a huszadik századi Magyarország szörnyű történelmét. Ő is – akár Hornok professzor - a diktatúrában élt, tanult. Mindketten vezető beosztásokat, olykor vezető szervezeti beosztásokat töltöttek be, külföldi ösztöndíjakat élveztek stb. Mint sok-sok ember, aki akkor dolgozott. Utólag persze könnyű ellenségnek kikiáltani olyan embereket, akik ugyanabban az időben szabadságukat kockáztatva, olykor szabadságuktól megfosztva, vagy az országból kiüldözve éltek.

˙
Náray-Szabó professzor „toleranciája” Magyarország egy-két másik korszakában emberek életébe került. Olykor százezerek kiirtását támogatta. Náray-Szabó professzor „toleranciája”, szánalmas magyarázkodása a rettenet csíráit segítik ahhoz, hogy terebélyessé váljanak.
Ez történik mostanában velünk. A rémület árnyékában élünk, s honfitársaink jelentős része észre sem veszi. A két professzor azonban pontosan tudja, hogy mit csinál…