Díszmenet, díszelgés meg ilyesmik...

ˇ

Kisgyerekkorom óta nem értem. Tíz év körül lehettem, amikor Horthy Miklós bevonult Budapestre, talán éppen a délvidék "visszafoglalása" utáni díszelgés volt ez (fehér lovon, virágokon lépkedő, díszelgő katonák élén)... A kisiskolásokat - mint már annyiszor azóta is - kivezényelték az üdvözlésre. Azt gondoltam akkor: lesz-e vajon olyan honatya valaha is az életemben, akinek őszintén örülni tudok majd, akinek bevonulását szívesen nézem... Nem volt, azóta sem!

ˇ

Így azután odajutottam, hogy az ünnepi parádék minden változatát ellenszenvvel szemlélem, s a dolog lemeztelenedett. Ivarérett, egészséges férfiak képtelenül járnak (díszmenet), mindig ugyanúgy egyszerre, formásan. Miért vajon, amikor az őket szemléző "illetékesek" arcáról lerí az unalom, nem is szeretik egymást - mi járhat a fejükben?

ˇ

Óhatatlanul eszembe jut, hogy amikor Karinthy Gábor (Karinthy Frigyes fia) még ifjan katona volt, s részt kellett vennie az "alaki kiképzésen", az őrmester parancsszavára - "jobbra át" - mozdulatlan maradt. Amikor az őrmester azután rákiáltott: "maga miért nem fordul jobbra?" -, Karinthy rezignáltan csodálkozva kimondta az idevonatkozó egyetlen bölcsességet: "voltaképpen miért forduljunk jobbra?"

ˇ

És tényleg: miért is forgolódjunk parancsszóra, miért is nem fordulhatunk önként mindenféleformán?

ˇ

Athénban láttam a díszmenetnek olyan formáját az athéni parlamentnél, ami számomra színielőadás volt, balett, művészet. Hagyománytisztelet a humor és kedvesség jegyében.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

GB. Shaw Szent Johanna című drámájának befejező passzusa jut eszembe (Johanna szavai): "Istenem, Istenem, aki a mindenséget megteremtetted, ez a te szép földi világod mikor fogadja már be a te szentjeidet? Mikor? Sokára, Uram, sokára?"