Rövid lábjegyzet a rádiószínpadhoz...

A rádiószínpad képekből (állóképek, filmrészletek, klipek) és hangokból (zene, zaj, szöveg) áll. Szándékom szerint ezek az alapelemek egyenlő rangot kapnak a produkcióban.

Vitathatatlan, hogy a megértés nem mindig egyszerű. Egyrészt nem törekszik a könnyű megérthetésre, nehéz szövegekből és hangokból, olykor nagy figyelmet igénylő képekből kerekedik ki valami, másrészt nagy szerepet kap az egyéni asszociáció, ismeret, tapasztalat stb. vagyis teret enged a megértésben az egyéni gondolatoknak, gondolattársításoknak. Csakhogy ebben egyáltalán nem különbözik bármely produkciótól, alkotástól. Akkor hát mi lehet az oka annak, hogy az appercepcióban, a megértésben , a közölt hatások és pontos képi és hangzó tartalmak megértésében - a visszaigazolások tanúsága szerint - igen nagy hézagok mutatkoznak?

Nem tulajdonítom magamnak a problémát, mert a műsorokban használt effektusokkal nem a megértést akartam próbára tenni, hanem éppen ellenkezőleg: segíteni szerettem volna azt.

Természetesen nem azokra az utólagos megjegyzésekre gondolok itt, amelyek a vidám esztrádot, a könnyű szórakoztatást kérik számon ezektől a produkcióktól. Hiszen még azt a külsőségességet is soknak gondolom nem egyszer, amelyek ezen a színpadon megjelennek.

Szomorúan állapítom meg, hogy a teljesen kikapcsolódott, nyugodtan meditatív állapotok létrehozására (ráadásul kétségtelenül kívánatos háttérismeretek birtokában) szinte nincsen igény. Ugyanakkor az a meggyőződésem, hogy bár a dolgok teljes megértésére nincsen kilátás, de a teljes ismeret, az "isteni állapot" örökös közelítésére csak az említett állapotok keretében lehet eshetőség. Annál is inkább, mert az embert érő hatások, manipulációk (mediumok [sajtó, rádió, televízió, internet], a teljes reklámőrület és sok minden más (szervezeti, vallási közösségek manipulatív vonzása, a politika stb.) kivédésére (a társadalomból való kivonulás nélkül, sőt abban nagyonis figyelmes gondolati részvétellel) jószerint kizárólag a nyugodt meditáció, a meditáció adta szemlélet birtokbavételével látok eshetőséget. Talán említenem sem kellene, hogy itt nem azokra a szélhámosságokra gondolok, amelyeket divatos sarlatánok meditációként árúsítanak. Amit manapság meditációként adnak egyes "guruk, papok és próféták", az éppen olyan manipuláció, mint amelyet a reklámok, az érdekek vezérelte ideológiák, "eszmék", dogmák, hittételek, a politika különféle válfajai kínálnak.

A rádiószínpad ahhoz a nagy és mindennapos feladathoz kíván szerény hozzájárulást teremteni, amely feladat legegyszerűbben így fogalmazható meg: az embernek dolga van önmagával - nem csak egyszer-egyszer vagy általában, hanem folytonosan, életének minden napjában...