Saturday, May 02, 2009

A Radnóti-év árnyai…
ˇ
[Radnóti és az Ararát]
ˇ
Radnóti Miklós naplójából

1942. május 17. Hosszas tűnődés, halogatás után írok Komlósnak: Kedves Barátom, mindenekelőtt ne haragudj, hogy egyhetes késéssel válaszolok leveledre. Ennek egyik oka hanyagságom és nehézkességem, ez tudom, nem enyhítő körülmény, de a másik ok mindenesetre fel­mentést ad: nem akartam néhány sorban válaszolni Neked, nem akartam csupán a kérdésedre felelni.
Azonban essünk át előbb ezen, ez az egyszerűbb rész. Természetesen félreértés történhetett, azért „természetesen", mert szinte megszoktam már, hogy a mondások nem úgy kerülnek tovább, ahogy elhang­zottak. Nem vagyunk „fachéban", csak elhidegült közöttünk a barátság a zsidókérdésben... stb. (s ezt őszintén fájlalom). Legutóbb Vihar Bélával beszél­gettem ilyen kérdésekről s ő Rád hivatkozott valamelyik érvével kapcsolatban. Mondtam, hogy Veled sem értünk egyet ebben, stb.... ennyi az egész, szó sincs semmi haragról, vagy másról. Viszont baráti mozdu­latod, hogy e néhány sort megírtad, s az, hogy e kérdésben nézeteimet hallomásból ismered, mint írod, indít arra, hogy ne csak a föntieket írjam meg Neked. Úgy emlékszem, hogy mi beszélgettünk ezek­ről a dolgokról, s ha Te nem emlékszel, mégis meg kell magyaráznom magatartásomat s hogy miért uta­sítottam vissza kétszeri szíves szerkesztői meghíváso­dat (Ararát-almanach), miért nem csatlakoztam munkádhoz, miért hidegült el a viszony köztünk, miért helytelenítem vállalt szerepedet, kritikai szem­pontjaidat, stb. Igyekszem megmaradni a levélforma keretei közt s ha itt-ott talán töredékes leszek, foly­tasd, légy szíves a gondolatot, hisz nem új és nem ismeretlen előtted, igyekszem a műfaj lazább törvé­nyeivel kissé kényelmesebbé tenni ezt a nehézkes explikációt.
Hogy is kezdjem... A szobám falán három „családi kép" van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének máso­lata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményének másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik „nem bennfentes" látogatóm, de az Aranyról is sokan (nem a közismert, népivé stilizált arc) megkérdezik: „a nagybátyád?" vagy „a roko­nod?" Igen, - felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy-, vagy dédnagybátyáim ők. S roko­nom a hitétváltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty, vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Sala­mon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János, stb. rengeteg rokonom van. De semmiesetre sem csak Salamon, Dávid, Esaiás, Szép Ernő vagy Füst! Vannak távolabbi és közelebbi roko­naim. Nem mondtam ezzel újat Neked azt hiszem. Ezt így érzem és ezen a „belső valóságon" nem vál­toztathatnak törvények.-
Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, „zsidó fele­kezetű" vagyok ma is (majd később megmagyarázom, miért), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talaj gyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem „szellemisé­gem" és „lelkiségem" és „költőségem" meghatározó­jának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közös­ségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalata­im. Lehet, hogy nincs így, én így érzem és nem tudnék hazugságban élni. A zsidóságom „életproblé­mám", mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel (csak gyakorlatilag, „életileg") hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek, Maróthy-Meizlernek, Féjának, vagy Sós Endrének. Ezek kita­gadhatnak, befogadhatnak, az én „nemzetem" nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyes­mit tapasztalnék, - megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és máskép gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, háromhónapi munkaszolgálat és tizennégynapi bün­tetőtábor után is, - (ne nevess ki, tudom, hogy meg­jártad a háborút, de az más volt, nem volt megalázó) kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig nem érő költőcskék futkosnak, használhatatlan és használatlan tanári oklevéllel a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat. Kissé patetikus vagyok, ne haragudj, s ez a levél is nyúlik, nyúlik s úgy érzem semmi újat nem mondok Neked s hogy egyetértünk. Vitatkozz! Mibe kötnél bele? Igen, tudom már, visszatérek. Nem érzem zsidónak magam. Miért vagyok mégis zsidó vallású? A valláshoz semmi közöm, a faj, stb. szellemalakító erejében csak igen-igen kis mértékben, vagy még annyira sem hiszek. Hát nehéz megmagya­ráznom s nehezítésül még hozzátehetem, hogyha val­láshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm. Költői pályám legkezdetén, huszonkét-éves koromban elkobozták a második verseskönyve­met, pörbefogtak és elítéltek vallásgyalázásért.
ˇ
Huszonkét éves vagyok.
Így nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen; még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak véle éjjelenként!
ˇ
Ez volt a vers, Töreky súlyosbító körülménynek vet­te, hogy „más vallás tisztelete tárgyához hasonlítja magát" s majdnem egyetemi pályámba került, mert a József Attila révén legendássá lett Horger Antal kari ülés elé vitte a dolgot. Sík Sándor mentett meg, sőt a piarista-rend tagjai nevében levelet adott a táblai tárgyalásra, mely szerint egyházi szempontból semmi kivetnivalót nem találnak a versben. A Tábla felfüg­gesztette a büntetést, el is évült. Akkoriban elhatá­roztam, hogy megtérek, hogy ne „más vallás" jelké­peivel éljek, mert ez nékem nem „más" vallás, az Újtestamentum költészete ép úgy az enyém, akár az Ótestamentumé s Jézusban is „hiszek", nem tudok jobb szót rá, bár a hit... De aztán egyre rosszabb lett zsidónak lenni, itt-ott előnyöm lehetett volna a „vallásváltoztatásból" s ez megcsúfította; a gyámomat egyre jobban megszerettem, neki nagyon rosszul esett volna, stb. Szóval maradtam vallásra is zsidó. De költőségem szempontjából ez nem lényeges. A tanúsítványos Vas István költészetében több szerepe van a zsidóságnak, mint az enyémben, vagy a zsidó Zelk Zoltánéban. Nem hiszek hát a „zsidó író"-ban, de a „zsidó irodalomban" sem. A gyakorlat, ne hara­gudj, engem igazol. Néha nézegetem a zsidó lapokat... féltehetségek és gyönge tehetségek menekülnek egy kis meleg közösségbe, mert a szabad írói versenyt nem bírták volna zsidótörvény és 1942 nélkül sem, és két-három ragyogó költő és író, kenyérért, száraz kenyérért és nagyon kicsinyke elismerésért. Mert ott is szolgálni kell, sőt kiszolgálni. S láttam híradást irodalmi estről, amiben Csergő Hugó neve „fettel" volt szedve, a Szép Ernőé „petittel". S az olyan író, aki azelőtt nem vett részt zsidó irodalmi megmozdu­lásokban, - de most, a zsidótörvények óta felfedezte magában a zsidót, - kicsit olybá tűnik nekem, mint a nevét visszanémetesítő sváb származék, kicsit disszimiláns nekem. Ezért sem adtam írást felekezeti kiadványnak. S esztétikai síkon? Vihar Béla beszélt valami zsidó antológiáról. Ingerkedve mondtam ne­ki: ha Patai, Csergő, Szabolcsi, Sós, Barát stb. kima­radnak belőle, de Szép Ernő, Nagy Z., Füst M. és Vas István (mert faj vagyunk úgy-e maguk szerint?) benne lesznek, akkor szép magyar versgyűjtemény lesz. Körülbelül ez a véleményem a „zsidó irodalom­ról". Ne haragudj, hogy agyonírtalak, Te vagy az oka, a megtisztelő kedvességed s ne haragudj, zavaros ta­lán ez a levél, de valamit mégis mond, ha vázlatosan is arról, hogy mit gondolok ezekről a dolgokról. Sze­retettel és tisztelettel köszönt igaz híved...
ˇ
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
ˇ
Nem szívesen ismertem meg ezt a súlyosan tragikus szöveget. Nem is kommentálom, mert magáért beszél. Viszont régóta hiszem, hogy Radnótit igazán jelentős költővé éppen a tragikus sors tette, amelynek végén zsidósága miatt halt meg. Önmagáról írja egy helyen: "Költő lettem Izrael lugasaiban"
A Komlós Aladár szerkesztette Ararát (Magyar Zsidó Évkönyv) 1938 és 1944 között jelent meg. A zsidótörvények korában, a munkaszolgálatok idején, s 1944-ben, a „végső megoldást” (Endlösung) éppen megelőző időpontban. Az életbenmaradásért való kiállás szimbólumaként értékelhető bátor tett volt. Az évkönyvben nem zsidó irók is szerepelnek. A szóban forgó kötetben, az 1942-ben megjelent negyedik évkönyvben, az első (az 5. oldalon) Gaál József verse (Izrael panaszai). A keresztény Gaál József 1811-től 1866-ig élt, legismertebb munkája a Peleskei nótárius, amelyet Gvadányi gróf nyomán írt. [Gaál Józsefről és művéről egyébként maga Radnóti tartott előadást a Budapest I. Rádió Diákfélórájában 1939. február 3-án (a szöveg első ízben a Népszabadság 1988. február 27-i számában jelent meg nyomtatásban - Salamon István közzétételében)]. Néhány további név az almanachból: Benoschofsky Imre, Ballagi Ernő, Szép Ernő, Zsolt Béla, Molnár Ákos, Révész Béla, Kunos Ignác, Pap Károly, Hajnal Anna, Keszi Imre, Komlós Aladár – megannyi név, akinek nem derogált a többiek társaságában megjelenni. Maga Radnóti említi naplójának egy másik helyén a szintén zsidó származású Sík Sándor katolikus pap versét (Családfa), amely szomorú zavarosságával nehezen használható érvnek - jellegzetesen konvertita identitászavar terméke.
És még egy kiegészítő szöveg Radnótitól (1943. április 23-án kelt leveléből (Zolnai Bélához írta):
Mintegy tizenöt esztendeje határoztam el magam­ban, hogy harmincnegyedik évem betöltése előtt megkeresztelkedem. Krisztus harminchárom eszten­dős múlt s még nem volt harmincnégy, mikor megfe­szítették - ezért gondoltam így... tizennyolc éves koromtól katolikusnak érzem és vallom magam...
Radnóti 1943 május 2-án, a budapesti Szent István Bazilikában, Sík Sándor kezéből felvette a keresztséget...
~
Engedtessék meg, hogy egy zsidó-magyar irodalomtudóst, Scheiber Sándor rabbit idézzem egy főünnepi beszédéből: "Az ember nincs egyedül a történelemben. Több arca van. A sajátja és atyjáé. A sajátja és őseié. A sajátja és elődeié... Addig van létjogosultságunk, amíg visszük a betűket, amíg szellemi tartásunk van, amíg hivatást teljesítünk. Ez a nép Istent hallotta Auschwitz tüzéből is és életre kelt..."

No comments: