A Radnóti-év árnyai… ˇ
[Radnóti és az Ararát]
ˇ
Radnóti Miklós naplójából
1942. május 17. Hosszas tűnődés, halogatás után írok Komlósnak: Kedves Barátom, mindenekelőtt ne haragudj, hogy egyhetes késéssel válaszolok leveledre. Ennek egyik oka hanyagságom és nehézkességem, ez tudom, nem enyhítő körülmény, de a másik ok mindenesetre felmentést ad: nem akartam néhány sorban válaszolni Neked, nem akartam csupán a kérdésedre felelni.
Azonban essünk át előbb ezen, ez az egyszerűbb rész. Természetesen félreértés történhetett, azért „természetesen", mert szinte megszoktam már, hogy a mondások nem úgy kerülnek tovább, ahogy elhangzottak. Nem vagyunk „fachéban", csak elhidegült közöttünk a barátság a zsidókérdésben... stb. (s ezt őszintén fájlalom). Legutóbb Vihar Bélával beszélgettem ilyen kérdésekről s ő Rád hivatkozott valamelyik érvével kapcsolatban. Mondtam, hogy Veled sem értünk egyet ebben, stb.... ennyi az egész, szó sincs semmi haragról, vagy másról. Viszont baráti mozdulatod, hogy e néhány sort megírtad, s az, hogy e kérdésben nézeteimet hallomásból ismered, mint írod, indít arra, hogy ne csak a föntieket írjam meg Neked. Úgy emlékszem, hogy mi beszélgettünk ezekről a dolgokról, s ha Te nem emlékszel, mégis meg kell magyaráznom magatartásomat s hogy miért utasítottam vissza kétszeri szíves szerkesztői meghívásodat (Ararát-almanach), miért nem csatlakoztam munkádhoz, miért hidegült el a viszony köztünk, miért helytelenítem vállalt szerepedet, kritikai szempontjaidat, stb. Igyekszem megmaradni a levélforma keretei közt s ha itt-ott talán töredékes leszek, folytasd, légy szíves a gondolatot, hisz nem új és nem ismeretlen előtted, igyekszem a műfaj lazább törvényeivel kissé kényelmesebbé tenni ezt a nehézkes explikációt.
Hogy is kezdjem... A szobám falán három „családi kép" van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményének másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik „nem bennfentes" látogatóm, de az Aranyról is sokan (nem a közismert, népivé stilizált arc) megkérdezik: „a nagybátyád?" vagy „a rokonod?" Igen, - felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy-, vagy dédnagybátyáim ők. S rokonom a hitétváltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty, vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János, stb. rengeteg rokonom van. De semmiesetre sem csak Salamon, Dávid, Esaiás, Szép Ernő vagy Füst! Vannak távolabbi és közelebbi rokonaim. Nem mondtam ezzel újat Neked azt hiszem. Ezt így érzem és ezen a „belső valóságon" nem változtathatnak törvények.-
Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, „zsidó felekezetű" vagyok ma is (majd később megmagyarázom, miért), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talaj gyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem „szellemiségem" és „lelkiségem" és „költőségem" meghatározójának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalataim. Lehet, hogy nincs így, én így érzem és nem tudnék hazugságban élni. A zsidóságom „életproblémám", mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel (csak gyakorlatilag, „életileg") hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek, Maróthy-Meizlernek, Féjának, vagy Sós Endrének. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én „nemzetem" nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék, - megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és máskép gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, háromhónapi munkaszolgálat és tizennégynapi büntetőtábor után is, - (ne nevess ki, tudom, hogy megjártad a háborút, de az más volt, nem volt megalázó) kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig nem érő költőcskék futkosnak, használhatatlan és használatlan tanári oklevéllel a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat. Kissé patetikus vagyok, ne haragudj, s ez a levél is nyúlik, nyúlik s úgy érzem semmi újat nem mondok Neked s hogy egyetértünk. Vitatkozz! Mibe kötnél bele? Igen, tudom már, visszatérek. Nem érzem zsidónak magam. Miért vagyok mégis zsidó vallású? A valláshoz semmi közöm, a faj, stb. szellemalakító erejében csak igen-igen kis mértékben, vagy még annyira sem hiszek. Hát nehéz megmagyaráznom s nehezítésül még hozzátehetem, hogyha valláshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm. Költői pályám legkezdetén, huszonkét-éves koromban elkobozták a második verseskönyvemet, pörbefogtak és elítéltek vallásgyalázásért.
ˇ
Huszonkét éves vagyok.
Így nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen; még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak véle éjjelenként!
ˇ
Ez volt a vers, Töreky súlyosbító körülménynek vette, hogy „más vallás tisztelete tárgyához hasonlítja magát" s majdnem egyetemi pályámba került, mert a József Attila révén legendássá lett Horger Antal kari ülés elé vitte a dolgot. Sík Sándor mentett meg, sőt a piarista-rend tagjai nevében levelet adott a táblai tárgyalásra, mely szerint egyházi szempontból semmi kivetnivalót nem találnak a versben. A Tábla felfüggesztette a büntetést, el is évült. Akkoriban elhatároztam, hogy megtérek, hogy ne „más vallás" jelképeivel éljek, mert ez nékem nem „más" vallás, az Újtestamentum költészete ép úgy az enyém, akár az Ótestamentumé s Jézusban is „hiszek", nem tudok jobb szót rá, bár a hit... De aztán egyre rosszabb lett zsidónak lenni, itt-ott előnyöm lehetett volna a „vallásváltoztatásból" s ez megcsúfította; a gyámomat egyre jobban megszerettem, neki nagyon rosszul esett volna, stb. Szóval maradtam vallásra is zsidó. De költőségem szempontjából ez nem lényeges. A tanúsítványos Vas István költészetében több szerepe van a zsidóságnak, mint az enyémben, vagy a zsidó Zelk Zoltánéban. Nem hiszek hát a „zsidó író"-ban, de a „zsidó irodalomban" sem. A gyakorlat, ne haragudj, engem igazol. Néha nézegetem a zsidó lapokat... féltehetségek és gyönge tehetségek menekülnek egy kis meleg közösségbe, mert a szabad írói versenyt nem bírták volna zsidótörvény és 1942 nélkül sem, és két-három ragyogó költő és író, kenyérért, száraz kenyérért és nagyon kicsinyke elismerésért. Mert ott is szolgálni kell, sőt kiszolgálni. S láttam híradást irodalmi estről, amiben Csergő Hugó neve „fettel" volt szedve, a Szép Ernőé „petittel". S az olyan író, aki azelőtt nem vett részt zsidó irodalmi megmozdulásokban, - de most, a zsidótörvények óta felfedezte magában a zsidót, - kicsit olybá tűnik nekem, mint a nevét visszanémetesítő sváb származék, kicsit disszimiláns nekem. Ezért sem adtam írást felekezeti kiadványnak. S esztétikai síkon? Vihar Béla beszélt valami zsidó antológiáról. Ingerkedve mondtam neki: ha Patai, Csergő, Szabolcsi, Sós, Barát stb. kimaradnak belőle, de Szép Ernő, Nagy Z., Füst M. és Vas István (mert faj vagyunk úgy-e maguk szerint?) benne lesznek, akkor szép magyar versgyűjtemény lesz. Körülbelül ez a véleményem a „zsidó irodalomról". Ne haragudj, hogy agyonírtalak, Te vagy az oka, a megtisztelő kedvességed s ne haragudj, zavaros talán ez a levél, de valamit mégis mond, ha vázlatosan is arról, hogy mit gondolok ezekről a dolgokról. Szeretettel és tisztelettel köszönt igaz híved...
ˇ
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
ˇ
Nem szívesen ismertem meg ezt a súlyosan tragikus szöveget. Nem is kommentálom, mert magáért beszél. Viszont régóta hiszem, hogy Radnótit igazán jelentős költővé éppen a tragikus sors tette, amelynek végén zsidósága miatt halt meg. Önmagáról írja egy helyen: "Költő lettem Izrael lugasaiban"
A Komlós Aladár szerkesztette Ararát (Magyar Zsidó Évkönyv) 1938 és 1944 között jelent meg. A zsidótörvények korában, a munkaszolgálatok idején, s 1944-ben, a „végső megoldást” (Endlösung) éppen megelőző időpontban. Az életbenmaradásért való kiállás szimbólumaként értékelhető bátor tett volt. Az évkönyvben nem zsidó irók is szerepelnek. A szóban forgó kötetben, az 1942-ben megjelent negyedik évkönyvben, az első (az 5. oldalon) Gaál József verse (Izrael panaszai). A keresztény Gaál József 1811-től 1866-ig élt, legismertebb munkája a Peleskei nótárius, amelyet Gvadányi gróf nyomán írt. [Gaál Józsefről és művéről egyébként maga Radnóti tartott előadást a Budapest I. Rádió Diákfélórájában 1939. február 3-án (a szöveg első ízben a Népszabadság 1988. február 27-i számában jelent meg nyomtatásban - Salamon István közzétételében)]. Néhány további név az almanachból: Benoschofsky Imre, Ballagi Ernő, Szép Ernő, Zsolt Béla, Molnár Ákos, Révész Béla, Kunos Ignác, Pap Károly, Hajnal Anna, Keszi Imre, Komlós Aladár – megannyi név, akinek nem derogált a többiek társaságában megjelenni. Maga Radnóti említi naplójának egy másik helyén a szintén zsidó származású Sík Sándor katolikus pap versét (Családfa), amely szomorú zavarosságával nehezen használható érvnek - jellegzetesen konvertita identitászavar terméke.
És még egy kiegészítő szöveg Radnótitól (1943. április 23-án kelt leveléből (Zolnai Bélához írta):
Mintegy tizenöt esztendeje határoztam el magamban, hogy harmincnegyedik évem betöltése előtt megkeresztelkedem. Krisztus harminchárom esztendős múlt s még nem volt harmincnégy, mikor megfeszítették - ezért gondoltam így... tizennyolc éves koromtól katolikusnak érzem és vallom magam...
Radnóti 1943 május 2-án, a budapesti Szent István Bazilikában, Sík Sándor kezéből felvette a keresztséget...
~
Engedtessék meg, hogy egy zsidó-magyar irodalomtudóst, Scheiber Sándor rabbit idézzem egy főünnepi beszédéből: "Az ember nincs egyedül a történelemben. Több arca van. A sajátja és atyjáé. A sajátja és őseié. A sajátja és elődeié... Addig van létjogosultságunk, amíg visszük a betűket, amíg szellemi tartásunk van, amíg hivatást teljesítünk. Ez a nép Istent hallotta Auschwitz tüzéből is és életre kelt..."
