Ez a Pécsi Periszkóp Rádió!
ˇ
A műsor hallgatható:Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián,
valamintInterneten:160 kbps mp3 és 32 kbps mp3 formátumban

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hangtöredékek
ˇ
"Áldatlan volt minden..."






A műsor hallgatható és letölthető ITT, klikkelni a Hangtoredekek Holderlin.mix.mp3 jelzetre

Ha egyáltalán kell vagy lehet definiálni az életet...

"Pedig ami történik, mind gyönyörből ered, s mind békességgel végződik."


**************************************

Szövegtöredékek a műsorban:

1. Hölderlin: Hüperión (Fordította: Szabó Ede)

Aki csupán megszagolja — nem ismeri a virágo(ma)t, és nem ismeri az sem, aki letépi, csak azért, hogy tanulmányozza.

[Wer bloß an meiner Pflanze riecht, der kennt sie nicht, und wer sie pflückt, bloß, um daran zu lernen, kennt sie auch nicht.]


(Nota bene! ~ Hibának érzem Szabó Ede fordításában a meiner elhagyását! Az én virágomról [mi több: növényemről] van szó, nem általában a virágról [növényről]!)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Úgy nőttem fel, mint szőlővessző karó nélkül, és iránytalanul tekeregtek a földön vad indáim. Tudhatod, mi­lyen sok nemes erőnk megy veszendőbe így, mert nem használjuk fel. Kószán imbolyogtam, mint a bolygótűz, megragadtam mindent, és minden megragadott, de csak egy pillanatra, és tehetetlen erőim hiába fáradoztak. Éreztem, hogy semmi sincs velem rendben, és mégsem ismertem fel célomat.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A köznapi érintkezés ízetlen eledelének voltaképpeni fűszerét azonban azok a jóságos arcok és alakok jelentet­ték, akiket a részvevő Természet küld még néha elvétve közénk, hogy borulatunkban csillagként ragyogjanak.
Milyen szívbéli örömöm leltem ebben! micsoda hitte] értelmezgettem e barátságos hieroglifákat! De ezzel is majdnem úgy jártam, mini régebben, tavasszal, a nyír­fákkal. Hallottam e fák nedvéről, és csodára gondoltam: arra, hogy milyen pompás italt adhatnak e kedves tör­zsek. De nem volt benne elég erő és szesz.
Ó, és milyen áldatlan volt minden egyéb, amit hallot­tam és láttam. Olykor-olykor valóban úgy éreztem, mint­ha az emberi természet az állalvilág sokféleségébe oldó­dott volna föl, amikor ezek között a művelt emberek kö­zött forgolódtam. Mint mindenütt, a férfiak itt is különö­sen züllöttek és romlottak voltak.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Napjaink alkonyán vagyunk. Sokszor tévelyegtünk, sokat reméltünk, s keveset tettünk. Merészek voltunk in­kább, nem fontolgatók. Örültünk, ha gyorsan elkészül­tünk munkánkkal, s bíztunk a jó szerencsében. Sűrűn beszéltünk örömről és fájdalomról, szerettük és gyűlöltük mind a kettőt. Játszottunk a sorssal, és ugyanezt tette ő is velünk. A koldusbottól a koronáig hányt-vetett. Lóbált bennünket, ahogy az izzó füstölőt himbálják, és mi izzottunk, míg hamuvá nem égett a parázs. Nem beszélünk már szerencséről és balszerencséről. Túlnőttünk az élet delén, ahol meleg van és minden zöldell. De ami túléli a fiatalságot, az nem a legrosszabb. Forró ércből kovácsol­ják a hideg kardot. Azt is mondják, hogy kiégett, halott tűzhányókon jó must érik.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Szívünkről s terveinkről úgy beszélünk, mintha a miénk lenne, s mégis valami idegen hatalom hány-vet, s tesz bennünket a sírba, ahogy néki tetszik, s nem tudjuk róla, honnét jő, sem azt, hogy merre tart.
Fölfelé akarunk nőni, hogy odafönn kiterjeszthessük ágainkat s lombunkat, s mégis a talaj és az időjárás alakít minket — s ha koronádba vág a villám, és gyökeredig széthasít, szegény fa! mi közöd hozzá?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
S hová tűnt most e halotti csend, életem éje s pusztasá­ga? az egész szánalmas halandóság?
Életünk, persze, szegény és magányos. Úgy lakozunk idelenn, akár aknában a gyémánt. Hiába kérdjük, mint kerültünk ide, hogy megtaláljuk újból fölfelé az utat.
Olyanok vagyunk, mint a tűz, amely a száraz gallyban vagy a kovában szunnyad; és küszködünk, szoros rabsá­gunk végét keressük minden pillanatban. De eljönnek egyszer, és felérnek a harc örökkévalóságával, eljönnek a szabadulás percei, midőn az isteni erő szétveti a börtönt, midőn a fától elválik a láng, és győzelmesen fellobog a hamu fölött — midőn úgy érezzük, mintha szellemünk lerázná kötelékeit, feledné fájdalmait és szolga-alakját, s diadallal térne vissza a nap csarnokaiba.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Diotima fái alól persze gyakran jöttem el győzelemittasan, gyakran kellett sietve megválnom tőle, hogy gondo­lataimat el ne áruljam; úgy forrongott bennem az öröm és a büszkeség, a mindent átlelkesítő hit, hogy Diotima sze­ret.
Ilyenkor a legmagasabb hegyeket kerestem fel, és ott, a szabad levegőn, mint a sas, melynek begyógyult vérző szárnya, úgy mozdult meg, úgy tárult ki lelkem a látható világ felett, mintha az az övé lenne. Csodálatos volt! — né­ha úgy tetszett, mintha megtisztulnának a földi dolgok, aranyként olvadnának eggyé tüzemben, s valami isteni lett belőlük és belőlem, úgy tombolt bennem az öröm; és hogy emeltem föl a gyermekeket, hogy szorítottam dobogó szívemre őket, hogy köszöntöttem a növényeket és fákat! Varázshatalmat szerettem volna, hogy a félénk szarvaso­kat s az erdő minden vadmadarát adakozó kezem körül háziállatokként gyűjthessem össze — oly boldogan-balgán szerettem mindent!
De ez nem sokáig tartott, kialudt bennem minden, mint a fény, néma és szomorú árnyként ültem ott, és kerestem az eltűnt életet. Nem akartam panaszkodni, de vigaszta­lódni sem. Eldobtam a reményt, mint a sánta a kedvét szegő mankót; a sírást szégyelltem; általában: szégyelltem egész létem. Végül azonban mégiscsak könnyekben tört ki büszkeségem, s a szenvedést, amit szívesen letagadtam volna, kedves gyermekemként öleltem szívemre.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nem a rendkívüli sors nemzi az embert. Az ilyen anya fiai nagyok és hatalmasok ugyan, de szép lények, vagy ami ugyanaz, emberek nem lesznek belőlük sohasem, vagy csak későn, ha az ellentélek túlontúl kemény harca végül is békére vezet.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
…én azt hiszem, te nagyobb dolgokra születtél. Ne ismerd félre magad! az anyag hiánya tart vissza. Nem ment elég gyorsan a dolog. Ez sújtott le téged. Mint a fiatal vívók. túl gyorsan törtél ki, mielőtt még célodban biztos és ügyes kezű lettél volna, s mivel, természetesen, többször találtak el, mint te őket, bátortalanná lettél, kétkedni kezdtél magadban és mindenben; mert éppoly érzékeny vagy, mint amilyen heves. De ezzel semmit sem vesztettél. Ha érzésvilágod és tetterőd oly korán megérett volna, szellemed nem válik olyanná, amilyen lett; nem lennél ez a gondolkodó ember, nem váltál volna szenvedő, for­rongó emberré. Hidd el nekem, sohasem ismerted volna föl oly tisztán a szép emberség egyensúlyát, ha nem vesztetted volna ennyire el. Szíved végre békét talált. Hinni akarok ebben. Megértem. De igazán azt gondolod, hogy most már célhoz értél? Be akarsz zárkózni szerelmed egébe, és hagyod elszáradni, kihűlni a világot, amelynek szüksége van rád? Alá kell szállnod, mint a fénysugár, mint a mindent megfrissítő eső, alá kell szállnod a halandóság országába.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Már régóta közelebb áll hozzám a sorstalan lélek mél­tósága, mint bármi más; sűrűn éltem magamba mélyedve, nagyszerű magányban; megszoktam, hogy a külvilág dolgait hópelyhekként rázzam le magamról; hogyan is félhetnék hát attól, hogy keressem az úgynevezett halált? Gondolatban nem szabadítottam-e föl magam ezerszer is. miért haboznék, hogy egyszer valóban megtegyem? Hát jobbágyok vagyunk mi, a röghöz kötve, amelyet szán­tunk? kezes szárnyasjószág vagyunk, nem merjük elhagy­ni az udvart, mert ott enni kapunk?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az, akit egyszer úgy megsebeztek, annyira a lelke mélyéig, … nem lel nyugalmat többé egyéni örömökben — az, aki megízlelte az ízetlen Semmit, … derűt csupán a legfelsőbb Szellem világában érezhet…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Pedig ami történik, mind gyö­nyörből ered, s mind békességben végződik.
Mint szerelmesek civódása, olyanok a világban levő disszonanciák. Megbékélést rejt a viszály, s egymásra ta­lál mind, ami szétvált.
Elágaznak és összefutnak a szívben az erek, s minden egyetlen, örök, lángoló élet.
Így elmélkedtem. Legközelebb bővebben írok.

**********************************************

2. Hölderlin: Az Ister (Fordította: Tandori Dezső)

3. Hölderlin: Kenyér és bor (Fordította: Rónay György)

4. Hölderlin (Scardanelli): A tavasz (1842. márc. 15-én) (Fordította: Báthori Csaba)

5. Hölderlin: Hüperión sorsdala (Fordította: Szabó Ede)
ˇ
[Németül mondott szövegek: Bruno Ganz, Walter Schmidinger, Martin Heidegger)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A zenék:

1. Nigel Ayers: Nocturnal Emissions - Cathedral

2. Peter Schneider: Scardanelli-Melodie

3. Johannes Brahms: Schicksalslied

4. John Starlight: Blood Angels

5. Luigi Nono: Fragmente - Stille, An Diotima

6. Bruno Maderna: Hyperion

7. François-Bernard Mâche: Braises

8. Ligeti György: Hölderlin-fantázia