Tuesday, August 19, 2008

Enigmatikus cím: John Cage ~ Composed in America

1992-ben a Stanford Egyetemen egyhetes Cage-ünnepséget tartottak a nyolcvanadik életévébe lépő Cage tiszteletére. Itt olvasta fel nagyívű mesostichonját a Túlnépesesdés és a művészet címmel. A szöveg ebben a kötetben jelent meg először Cage halála után két évvel.

A kötet tanulmányai nem elsőorban a zeneszerző Cage-el foglalkoznak, sokkal bővebben inkább a gondolkodóval és irodalmárral. Ennek megfelelően a tanulmányokat író szerzők között filozófust, kultúrtörténészt, játék és káosz-elmélettel foglalkozó szakembert, irodalmárokat és kritikusokat találunk.

Bár az ilyen köteteket kételkedve szoktam kézbe venni, ezúttal jól jártam, mert elég sok a Cage-anyag, s a róla való eszmefuttatások is érdekesek, annál is inkább, mert mindig Cage-idézetekből indulnak ki. Maga a felolvasott vers-tanulmány (Overpopulation and Art) lényegében Beckettel rokon gondolatokat fogalmaz meg az emberiség jövőjét illetően. Az ember - képtelen önmagát karbantartani. Sokkal nagyobb a születések száma, mint a halálozásoké, aminek következtében a halottak alulmaradnak az élőkkel szemben, s ez az élőkre nézve nem optimisztikus perspektíva.

Aránylag sokat tudunk meg Cage embereiről (a kifejezést Thomas Bernhardtól kölcsönzöm!), fiatalkoráról és hátteréről. A Cage-t "fenegyereknek" tartó kritikusok eléggé megszégyenülnek a könyv nyomán, hiszen kiderül, hogy a végtelenül nyitott és toleráns Cage igencsak szigorú kritikus volt.




[A 15 éves Cage]



Egy interjú kérdés-felelete (1968):

Richard Kostelanetz: Nem zavarja Önt az a feltevés, hogy bárki lehet művész, tekintet nélkül a szakértelmére?
John Cage: Nem. Nem, egyáltalán nem. Egyáltalán nem. Tudja ez európai kérdés, nem amerikai - ez az egész hierarchia dolog, az az elvárás, hogy a lehető legjobbat csináljuk.


A Stanford Egyetemen 1992 januárjában tartotta meg Cage felolvasását. Ugyanebben az évben július 23-án résztvett és közreműködött a tiszteletére rendezett koncerten a New York-i Central Parkban. Augusztus 12-én váratlanul meghalt. Szeptember 5-én volt a nyolcvanadik születésnapja...

[A Central parki koncert. A színpadon Cage - Joan La Barbarával]

No comments: