Exitium et Divinitas
ˇ
Nimmermehr
(Excommunicatio)
ˇ
Soha többé, soha többé vissza
nem térsz a városokba,
soha többé nem kondul fejed
fölött a nagy harang.
ˇ
Kurtág György: Kafka-Fragmente/6
~~~~~~~~~~~~~~~~
Henryk Górecki: The Symphony of Sorrowful Songs (Symphony No. 3.) Belehallgatni: ITT
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A lictorok hagyatéka…

1938-ban úgy tetszett: minden rendben van. A múltba veszett a terror minden válfaja, pedig húsz év se telt azóta. Lassan feledésbe merült a világháború minden proja és kontrája. Fájt a Trianon…
És megszületett az első törvény, korlátozandó egyes születésük okán megkülönböztethető magyar állampolgárok jogait…
1931-ben, karácsonyi számában a Münchner Illustrierte Presse cikkírója képtelenségnek tartotta, hogy egy szélhordta, kelekótya alak valaha is hatalmat ragadhasson magához a demokratikus Németországban. Alig néhány nappal több telt el, mint egy év s az az alak a legfőbb vezér lett, minden idők legkegyetlenebb háborújának szülőatyja. Választotta jelvényéül az ősi jószerencse vagy halhatatlanság jelvényét aszerint, hogy az ősi Indiára vagy Kínára gondolt. De ma aligha választaná a szvasztikát (horogkereszt) Németországban senki valamely mai mozgalomhoz azt hangoztatva, hogy az ősi jószerencsét vagy halhatatlanságot hirdeti, hiszen a modern-kori horogkereszt a nácizmust jelenti.
Olaszországban egy másik vezér az ókori római lictorok jelvényét tűzte mozgalma zászlajára. A lictorokét, az ókori „hivatalszolgákét”, akik a bárddal ellátott veszőnyalábbal (fasces) biztosították hivatali főnökeik mozgását. De ma aligha választaná ezt a jelvényt senki valamely mai mozgalomhoz abban a hitben, hogy a lictorok jelvényét használja, hiszen a modern-kori vesszőnyaláb a fasizmust jelenti.
Magyarországon egy másik vezér egy ősi zászlót választott jelvénye hordozójává, a régi dicsőség napjaira akarván utalni ezzel. De ma aligha választaná ezt a zászlót senki valamely mai mozgalomhoz abban a hitben, hogy az ősi zászlót használja, hiszen a modern-kori árpádsávos zászló a hungarizmust, a nyilas terrort jelenti.
Vagy mégis? És akkor…?
Ha bárki – fiatal vagy öreg, hívő vagy hitetlen, férfi vagy nő, miniszterelnök vagy templomszolga, – azért kel ki, hogy ez a jelvény ne hozza vissza a terror és emberirtás árnyait, akkor hisztériát kelt?
A holokauszt tagadóknak senki nem teszi fel a kérdést: látták-e, amikor marhavagonokba zsúfolva férfit-nőt-aggastyánt-csecsemőt ismeretlen helyre hurcoltak? Vagy a marhavagonos utaztatás rendjén való volt, legfeljebb a gázkamrák és a krematóriumok bűze-füstje csípi a tagadók szemét? A szörnyűségeket elindító korlátozó törvények rendben voltak? A jelvények jelezte iszony nem maga a vész?
Miért nem lehet kereken kimondani: aki ma árpádsávos zászlók vagy jelvények árnyékában hirdet bármit problémáink megoldására, aki csak kacsint feléjük, aki áldást ad rájuk, aki csak hallgat, az – akárhogy csűri-csavarja - nem nemzeti hagyományainkat ápolja, hanem a nyilas terrorral vállal közösséget.
Nem elégséges érv az, hogy ma a nácizmus feltámadásának nincsen meg a történelmi és politikai lehetősége. A fasizmus minden pillanatban feltámad, amikor bárki aktuálissá teszi – akár csak jelvényeinek, zászlóinak, jelszavainak, észjárásának felelevenítésével. A fasizmus mindig veszélyes, mert fertőz és fertőzötté tesz.
Vagy meg kell várni, amíg majd cselekszik is?