Friday, August 19, 2016


3satˇ
Néhány évvel ezelőtt néztem az akkor még nézhető 3sat német tv csatornán egy műsort. Sok gondjuk volt akkoriban a németeknek a keleti visszakerült részekkel, mert bár éveken át azt hallottuk, hogy az igazi nácik Nyugat-Németországba menekültek, ekkortájt és azóta is a szélsőséges megnyilvánulások nagyobbrészt az ország keleti felén fogannak.
ˇ
A háború utáni évekkel kezdődött a beszélgetés, amikor a parlamentben az akkori kancellár, Konrad Adenauer (kereszténydemokrata politikus, akit Hitler-ellenessége miatt koncentrációs táborba küldtek) igen viharosan követelte, hogy a hitleri terror áldozatait – elsősorban a zsidókat – meg kell követni és a lehetőségekhez képest kárpótolni kell. Az akkori szociáldemokraták egyes pontokon túlzottnak tartották Adenauer elszántságát, ám a koncentrácios tábort megjárt és szerencsére túlélt kancellár azt sem tartotta képtelenségnek, hogy letérdepelve kérjen a németség bocsánatot. A másik oldalon már-már mazochizmusról beszéltek. Korabeli filmhíradók részletei mutatták a történteket.
ˇ
Két idős úr is résztvett a beszélgetésben. Az egyik még a háború előtt Palesztinába (a későbbi Izraelbe) menekült német zsidóként, azután a megalakult Izrael állam első nagykövete volt Nyugat-Németországban. Megérkezve azt kellett tapasztalnia, hogy egykori baloldali harcostársai jóval kevésbé viselik szívükön az elkövetett bűnöket, mint egykori politikai ellenfelei. A másik úr – egy Németországban maradt, holokauszt túlélő – a német állam első nagykövete volt Izraelben. Döbbenten tapasztalta, hogy érkezésekor tüntetés fogadta: nácik takarodjatok felkiáltásokal…
ˇ
A vita kitért Fassbinder filmjeire is, amelyeket egyesek vitathatónak tartottak akkoriban. Szó esett arról is, hogy Kohl kancellár meglátogatott egy katonatemetőt – amelyben korábban SS-eket is eltemettek. Azután szót ejtettek Willie Brandt kancellárról, arról az eseményről, amikor a kancellár a varsói gettó emlékműnél letérdelt. Itt derült ki, hogy Brandt így csatlakozott Adenauer egykori elvárásához.
ˇ
Hihetetlen izgalmas légkör uralkodott a beszélgetés órájában. Egy úr végig szótlanul ült, s csak a legvégén szólalt meg. Kiderült, hogy ő volt a német államfő. Arról beszélt, hogy az elmondottak során sokszor elhangzott az érzékenység kérdése. Hogy bizonyos vitatott dolgok, események semmiképpen sem elítélhető cselekmények, ám bizonyos érzékenységeket érinthetnek. Az érzékenység lesöprése véteknek mondható. Mert félelmet kelt, a félelem pedig indulatokat és a korábbi két német állam egyesülésének a békét és kiengesztelést kell szolgálnia.
ˇ
A beszélgetés mindvégig többesszám első személyben zajlott: mit követtünk el, mi a nemzet bűne, mit kellett és kell tennünk, hogy soha ne ismétlődhessenek meg azok az események. A résztvevő fiatalemberek, akik a megbeszélt időszakban még nem is éltek, természetes többesszám első személlyel beszéltek – azonosulva a német nemzet szégyenével és azzal a törekvéssel, hogy - Pilinszky János szavaival – jóvátegyék a jóvátehetetlent.
ˇ
A magyar nemzetnek óriási adóssága van. Nem történt meg a MI szembenézésünk. Nálunk a többesszám harmadik személy dominál, ők követték el (ha nem rugaszkodunk olyan messzire, hogy egyenesen tagadjuk a történtek igazságát, sőt főpapunk egyenesen bűnnek tartja e dolgok emlegetését). A holokauszt tagadók vajon természetesnek tartják-e, hogy hatvan-hetven magyar állampolgárt lepecsételt marhavagonokban ismeretlen helyre visznek? Javasolom Elliot Arnold A virrasztás éjszakája című könyvének elolvasását, amely arról szól, hogy a dánok hogyan menekítették a dán zsidókat halászhajókra rejtve Svédországba.
ˇ
Nálunk megjelenhet és díjat kap az a középiskolai tankönyv, történelmi atlasz, amelyben a magyar cigányságról szinte szó sem esik, amelyben a holokauszt szó nem fordul elő, amely a zsidóságot valami ókorból ittmaradt szórványnak tartja… Amely a zsidóság Horthy korszakbeli és nyilasvilágbeli sorsát náci tettként említi meg, nem beszél a német nácikat alaposan megelőző kurzus eseményeiről, a numerus claususról, a zsidótörvényekről, a munkaszolgálatról, majd a német megszállásról, s az azt követő deportálásokról, amikor még Eichmannt is meglepte, hogy milyen kevés német erőre volt szükség a teljes vidéki zsidóság deportálásához – minek is sorolom…
ˇ
Sok minden más történelmileg fontos eseménnyel együtt, az egész huszadik századot átfogó új szemléletű oktatással és össztársadalmi programmal kellene „rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés”...
Az értelmiség, a szellemi ember, a művész, a tanító, a tanítót képző oktatás, a humanista gondolkodás feladata óriási. Rémisztő késésben vagyunk. Társadalmunk megengedhetetlenül nagy része olcsó aljasságokkal befolyásolható, másik része dermedten hallgat. Civil tevékenység jószerint nincsen! Az emberek nem veszik észre a hibákat, mert ehhez szükséges képességeik kialakulását történelmileg hosszú időkön át megakadályozták. Szemléletre, korszerű gondolkodásra volna szükség. Ezek szerint az elvek szerint kellene összeülni a kompetenciával (hogy ne mondjam: hatalommal) rendelkezőknek.
ˇMa – minden baj és világprobléma ellenére – Németország Európa legdemokratikusabb országa. Nem lett magától így. A hitleri évek és tettek szörnyű fertőzést okoztak a társadalomban. És mégis – megcsinálták. A nemzet lelkiismerete ugyan sokak számára romantikus jelenségnek tűnik, de nem az. A romantika veszélyes, a szélsőségek a tömegek elkeseredettségén kívül elsősorban romantikus érzelmeikre építenek. „Tisztátalan világ a romantika. Nem akarom, hogy sok közöm legyen hozzá" – írta Thomas Mann Naplójában az emigrációban, 1936-ban. Azóta több mint hét évtized telt el. S mindaz, amit itt szomorú közhelyként összefoglalni próbáltam, dermesztően és vészjóslóan aktuális.
ˇ
Az elintézetlenség mocsarában élünk!...
Blogszínpad
˙
Az alábbi klip aktuális üzenetére hívom fel a figyelmet, Fellini
Zenekari próba című filmjének részletével,(NinoRota zenéjével) és Thomas Bernhard
szövegével (benne Benjamin Britten csellószvítje).

Thursday, August 18, 2016

Mese ~ mese; meg egyebek
(tacetmix) 

Játékból összekevertem néhány zenét, hangkölteményt, s némi szöveget. A képanyag: kvazárok, csillagászati képek, montázsok, fényképek.

A felhasznált művek:

Király Ernő: Abszurd mese (Ladik Katalin hangjával)

Kvazár hangok (állítólag!)

Ladik Katalin: Kvazár néne

Eötvös Péter: Mese (Molnár Piroska hangjával)

Meredith Monk: The Tale





Charles Amirkhanian: Mushrooms (for John Cage)
         (Cage szenvedélyes gombász volt!)


Kurt Schwitters: Ursonate  (Jaap Blonk előadásában)

Kurt Schwitters: Anna!

Az Anna című kötet az eredeti Scwitters vers fordításait tartalmazza 154 nyelven (137 országból). A kötet a versek fordításait a fordítók kézírásával teszi közzé. A magyar fordítás a kötet 217. oldalán található, az országok ábécé sorrendjében.


Az Anna hanganyaga Stephan Froleyks munkája.


Sunday, July 17, 2016

E. P.



 
Megvettem a Hasnyálmirigyet. Olvastam gyorsolvasással, megszoktam gyorsolvasni (gyorsolvas - mondaná.) Fura. Övé vagy nem övé? Gyorsolvasással, mintha Thomas Mann naplója. Dehát abban semmi. (No jó, majdnem. Olyan történetek...)  Most meg még egyszer lassan. Nem sokat - sokszor. Szóval így. ha persze, akkor ezek is történetek. Csak nem majdnem. Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére. Idézőjel nélkül. - ebbe próbálj belekötni, azt a posztmodern ironikus fajtádat!
 

Friday, July 15, 2016

Esterházy Péter meghalt


 Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

Az tulajdonképpen elviselhetetlen, eléggé elviselhe­tetlen, ahogy valaki összeszorított szájszéllel, moso­lyogva sugározza a reményt - nekem. De nem aka­rok háládatlan lenni, csak mondanám, ahogy a Kis Magyar Pornográfiában egy kurva (?) mondja: Ne krenkold magad, api. Nem ez viszi a nemzetet elő­re. Látom, ebbe újra meg újra belefutok majd. Hol a rémült, együttérző jajveszékelés, ez szörnyű, még ilyet, hol ez a rémült, együttérző reménynyomasztás.Egyik se akarja tudomásul venni a halált, meg van­nak rémülve. Rémületükben nem osztozom, ezt már említettem. De evvel nem nagyszájúskodom, csak mondom, hogy ez nem érintett meg. És juszt se úgy mondom, hogy még, nem érintett meg még. Nem vá­rom, hogy gyere, és nem könyörgök, nem imádko­zom, nem szentségelek, hogy ne gyere.

...............................................
... így ért véget az életem. És kezdő­dött a halálom. Vagy inkább haldoklásom? Hát ezt nem tudom hitelesen leírni. Nem látom, érzem, tudom maga­mat haldoklónak. Hacsak nem mindenki az, hacsak nem úgy látjuk az életünket, mint haldoklást. Kibú­junk anyánkból, és üstöllést (!) haldokolni kezdünk. De ezt én nem így gondolom. Eddig biztos nem így gondoltam.


[Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló]

Monday, July 04, 2016


Wahlverwandtschaften


Aphex Twin


Elie Wiesel
In memoriam

Friday, April 29, 2016

Beckett On Film

19 film Samuel Beckett színpadi műveiből (négy DVD)

Ha meggondoljuk, hogy Beckett több mint harminc színpadi műve közül itt majdnem húsz jelenik meg, ráadásul egy alkotói dokumentum filmmel, akkor ez a vállalkozás óriási értékű. Nagyszerű filmek, nagyszerű színészek, kitünő rendezés valamennyi. Az összes film angol nyelven beszél. 

Beckett egy művében - Act Without Words I. - egyetlen szó sem hangzik el. Beckett ezt a művét kizárólag mozdulatokra, tárgyi víziókra, jajgatásra és parancsoló füttyszóra kreálta. 

A film tökéletes pontossággal követi Beckett instrukcióit, amelyek egyéb műveiben is fontosak, itt azonban a mű Beckett instrukcióiból áll. Ebben a vonatkozásban ez a mű egyedülálló.

A szerepet Sean Foley alakítja.

Hogy miről "szól" ez a mű? Az életről, amelynek nincsen értelme, amit azonban (miért is?)csinálni kell. A "nincs mit tenni" válik egyfajta cselekvéssé - valóságos tragikomédia.

Külön érdekesség, hogy a film zenéjét Michael Nyman komponálta.

Ez a körülbelül 16 perces mű nézhető itt meg...


Thursday, April 14, 2016

Arvo Pärt  ~  Robert Wilson



Adam's Passion

Arvo Pärt három kompozíciójából - kiegészitve egy Robert Wilsonnak ajánlott opusszal - varázsolta színpadra a zenét Wilson.

Kilencven perc álom...



Egyes részletek olyan lassú mozgásúak, hogy szinte álló képeknek tetszenek. A színpadon nincsen hang, a zenekar a közönség mögött helyezkedik el a szólistákkal együtt.

Érdemes elolvasni az Ószövetség vonatkozó részét, az reálisabb képet ad Ádám történetéről. Ez az értelmezés valóban egyedülálló.



Az alábbiakban két részletet idézek. Ezek talán valami impressziót adnak a műről, az igazi elmélyülést azonban csak a teljes mű meghallgatása, nézése teremti meg.

Készült - külön DVD-n egy werkfilm is. Ennek részlete megnézhető:  ITT
 

Sunday, March 06, 2016

Dante és Beatrice

Szerelmi álmok  (Liszt)


Saturday, March 05, 2016

Röhrig Géza    ~   Auschwitzról...

Egy "csodálatos" dolog?...

Soha még ilyet nem hallottam. 

Röhrig Géza megfogalmazta az iszonyat lényegét. Azt, hogy az ember csak a végső pokolban tud "egyenlő" lenni...

"bugyborék vagyok egy tenger tajtékán 
elpattanok e hatalmas kéken"   (Röhrig Géza)

Vajon mi a jövő?...


A teljes interjú megtekinthető : ITT

Wednesday, March 02, 2016

Samuel Beckett  ~

Nobel-díjas író

1969-ben a Svéd Akadémia Samuel Beckettnek ítélte az irodalmi Nobel-díjat.

Beckett egész életében kerülte a feltűnést.

A díj odaítélésének bejelentéséről egy nabuli szállodában értesült.
A telefonhívást felesége, Suzanne, fogadta, s mindössze annyit tudott mondani: "micsoda katasztrófa".

A díjat Beckett megbízásából kiadójának vezetője vette át.

Az interjút jószerint soha nem adó Beckett a pénzt a rászorulók között osztotta szét.

Tuesday, March 01, 2016

Egy ütődött megfigyelései
avagy a kényszeresség rezignált termékei...


Tárlat ~ ©: nincsen!...


Monday, February 15, 2016

Alberto Posadas 

 1967-ben született Valladolidban. Zenei tanulmányait Madridban végezte. 1988-ban ismerkedett meg Francisco Guerreroval, akinél zeneszerzést tanult. Ebben az időben új technikákat fedezett fel, olyan szerzeményeket komponált, amelyek a matematikai kombinatorikával kacsolatosak, valamint fraktálokat. 2006 után a párizsi IRCAM-ban dolgozott, ahol a zenén kívül videóval és tánccal is foglalkozott.

~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

 A Liturgia fractal egy ötrészes vonósnégyes ciklus. Az előadó a Quatuor Diotima.

Itt a negyedik vonósnégyes (Aborescencias) szólal meg.



Saturday, February 13, 2016

Sam Taylor-Wood

Samantha Louise "Sam" Taylor-Johnson néven született, pontosabban pontosabban a Wood függeléknévvel. Azután lerövidítette keresztnevét és maradt a születési névnél: Sam Taylor-Wood.

Az 1967-ben született angol filmes, fotográfus és látványművész olykor meghökkentette híveit, ugyancsak merész klipjeivel.

Itt egyet mutatok be: a Csendélet  címűt. Ez a szomorú klip Taylor-Wood szelíd alkotásai közé sorolható.

Taylor-Wood néhány munkája az UbuWeben tekinthető meg (ITT).



A kliphez egy részletet idézek az olasz zeneszerző,
Giacinto Scelsi kompozíciójából.


Friday, January 15, 2016

Mieczysław Weinberg

két operája

Weinberg nem először szerepel ebben a blogban. Ami az életét, sorsát, egyes műveit illeti lásd: ITT és ITT


A félkegyelmű című operáját Dosztojevszkij műve nyomán
komponálta.

Az utazó - pontosabban az utazó nő - témája a holokauszt. Egy luxushajón utazó nő lágerélményei jelennek meg hatalmas erővel. A zene megrendítően váltogatja a hangokat aszerint, hogy a békés hajón vagyunk, vagy a lágerben. A két "helyszín" máskor keveredik, mutatva, hogy a leginkább megnyugtató körülmények között sem lehet a borzalmak nyomait feledni.

Itt a két opera részleteit állítottam össze, ami persze csak halvány benyomás szerzésére elég, a második opera több mint öt órás.

Ezt az operát nem engedték bemutatni, noha Sosztakovics nagyra becsülte, s egy rövid esszét is írt róla, ami a DVD kiadást kíséri. A 2006-os ősbemutató koncert előadás volt. Operaszínpadon a Bregenzi Fesztiválon mutatták be 2010-ben. A szerző egyik alkalmat sem érte meg.

Wednesday, January 06, 2016

Pierre Boulez meghalt

2015. március 25-i bejegyzésemmel emlékeztetek rá...

A Gramophone-ban emlékeznek rá... ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

Pierre Boulez 90 éves

Régi videófelvételeim között találtam egy Boulez programra. 2000. március 16-án – Boulez 75. születésnapján  - adta le a német 3sat televízió.

Az interjúból egy kis részletet idézek (mindmáig aktuális!), már csak azért is, mert régi fixa ideámmal esik egybe: a zenét sokszor kell hallgatni. Annak idején a rádióban még azt is megkockáztattam, hogy nem sokat, hanem sokszor. Amikor Boulezt megkérdezték, hogy miként van az, hogy a régi zenétől kezdve a nagy klasszikusokig mindent vezényelt, egyszer a bayreuth-i Wagner ciklust is ő vezényelte, miközben az egyik „legmeredekebb” kortárs zeneszerző. Boulez válasza valahogy ez volt: nagyon szeretek múzeumokban lenni, de lakni nem szeretnék bennük.


Itt egy részlet hallgatható a német nyelvű interjúból, majd az ünnepi koncerten játszott Répons-ból. Ennek a műnek érdekes az előadása. A zenekar középen helyezkedik el, a közönség előtt, a szólisták pedig a terem sarkaiban. A mű így valósággal interaktív színpadi performansszá alakul.

Tuesday, January 05, 2016

Samuel Beckett

...és újra meg megint...
  
Azt persze nehéz elmondani, hogy miről is szól ez a könyv. Beckettről persze. Beckett szavaival és Beckett szavai nyomán. Számomra mindenesetre azt mutatta meg, hogy Beckett "életei" az írásai voltak. Az írások minden sora Beckettről szól, anélkül azonban, hogy eszünkbe jutna az író élete.

Nathalie Léger munkája azért izgalmas, mert az is megtudja Beckett lényegét, aki eddig nem is gondolt rá.

A könyv hatvan oldalnál alig több. Képek nincsenek benne, de rengeteg "látnivalóról" szó kerül.

Néhány idézet:


 Samuel Beckett nem fogad látogatókat a házában, amit az öt­venes években építtetett Ussyban, a Marne lankáin. Ha valaki egy kicsit erősködne, bizonyára megnyílna előtte a kapu, de semmit se látna, és azt a három dolgot bizonyosan nem, ami számít: az üres­séget, a félhomályt és a fejet, a tenyerébe temetett fejet (létezik-e olyan levéltáros, akit egy Beckett-ház élére neveznének ki, aki képes lenne azt a házat úgy rekonstruálni, hogy érzékelhetővé váljék a ko­ponya, ama fekete doboz, és az a kitartó makacsság, amivel a Cap au pire megírására összpontosít?).
A francia nyelv válaszútján, a szép nevű utak találkozásánál -Molien, Avernes, Beauval, Jaignes és Tancrou - Sámuel Beckett fel­skiccel egy csupasz tömböt, és a szimmetriára ügyet se vetve, mint­egy véletlenül belerajzol egy ajtót és ablakot. Háza az Ile-de-France egyik legszebb vidékén olyan, mint egy rideg kocka, ami érthetetlen azok számára, akik a kényelmet a finom árnyalatokhoz és berendezéshez társítják; ez a ház egy unalmas tömb „szürke falakkal, mint amilyen a tulajdonosa" - mondta Beckett. Amint lehet, ide mene­kül, ide száguld a deux chevaux-ján. ír, kertészkedik, sétál, csak úgy van, nem csinál semmit, nem beszél. Azt reméli, hogy majd ott él, és nézi, ahogy kinő a fű a kövek között.
Hogy a tolakodóktól védje a magányát, és talán azért is, hogy kipihenje az írást, kőfalat emel a ház köré, egy magas és ijesztő falat, ami teljesen eltakarja a kilátást a marne-i lankákra: „Még mindig az irodalmi tétlenség tart a hatalmában. A legcsekélyebb vágyam sincs, hogy tollat ragadjak, jobb szeretek habarcsot készíteni és kifeszíteni a drótkerítést. Csak tartson még ez a szellemi állapot!" Bezárkózik az ussyi házba. Leoparditól a Végtelent olvassa: „Sempre caro mi fu quest'ermo colle.../ Mindig szerettem ezt a puszta dombot / s ezt a vad sövényt, mely a szemet úgy / elrekeszti a messzi horizonttól, / de, míg itt ülök és szemlélődöm, ott túl / mérhetetlen térség, em­berfölötti / csönd és oly mély, olyan mély nyugalom / nyílik agyam elé, hogy a szívem / szinte megborzong." Elvágja magát a tájtól, le­zárja a látóhatárt, kitörli az ég egy darabját. Csöndet akar, falat, így belül a tekintet vakká lesz, hogy jobban lásson. Eckhart mestert ol­vas: „Ott az vagyok, ami voltam, s nem ott apadok és gyarapodom, mert mozdulatlan ok vagyok, mozgatója mindeneknek." Beckett így fogalmaz: „Magányosan a sár-odúmban / Visszahúzódva a sár-odúmba." Vagy 1957. november 22-én, egy pénteken, miközben A megnevezhetetlen fordításán dolgozik, Mary Hutchinsonnak ezt írja: „Kint az esőben a parasztok betakarítják a maradék cukorré­pát, idebenn ócska kis katasztrófától reszket egy idióta." Ussyból válaszol 1984-ben a Times íróknak küldött újévi körkérdésére: „Resolutions: zero. Hopes: zero."
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
A Jerry Bauer készítette fényképről így ír Nathalie Léger:

  Ahogy a fotográfusok mondják, a fotózás­nál, ahogy a halálban is, egyetlen hely és pillanat létezik. Akkor és ott. Bauer éppen ott fényképezi le, a sarokban, felülről. Azt rögzíti, ami egy irányba tart: a lábak tengelye, a karok, a kínos figyelemmel begombolt ing gallérjának a szélei, a pulóver V kivágása, a cigaret­tát tartó kezek, ahogy a függőlegesen tartott cigaretta a ráfonódó mutató- és középső ujj között ég, ezek a vezető vonalak szerve­zik a képet. A fotográfus tudja, hogy az alacsony szög, a sovány test, ami mintha belemenne a játékba, a mégis óvatos és vissza­húzódó, fürkésző arc, a megvilágítás hiánya, ezek teszik lehetővé, hogy a művek csendes szelleme megmutatkozzék a fotón. Itt nem az Irodalmat, nem a dicsőséges írót jeleníti meg a fotográfus, ha­nem a gyengeség és az írás erejének egyik lehetséges bemutatását választja: alacsonyan, a sarokba szorítva ül, visszahúzódó, mégis aktív és „csak arra jó". Csak arra, hogy írjon.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
És egy nagyon jellemző pillanat:

A The Times 1984. február 25-i száma arról tudósít, hogy egy lelkes olvasó bemutatkozott a szerzőnek és kijelentette: "Bocsásson meg Beckett úr, egész életemben a csodálója voltam, negyven év óta mindent elolvasok öntől". Mire a szerző így válaszolt: "Akkor maga nagyon fáradt lehet".
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
És még három kép a rengetegből: