Joyce  – újratöltve…

Most jelent meg Joyce - megint.  

Az Ulysses.

Új fordítás?  Vakmerő vállalkozás Szentkuthy Miklós fordítása után!

Kappanyos András szerint:

Az újrafordítást számos változás teheti szükségessé és sürgetővé. Meg­változhat az eredeti mű világirodalmi pozíciója, megváltozhatnak a befo­gadó irodalom belső viszonyai (beleértve magát az irodalmi nyelvet), új tendenciák léphetnek színre a műfordítás elméletében és gyakorlatában - miáltal az olvasók is mást kezdenek várni egy fordításszövegtől -, s ami talán a legmélyebbre ható változás: maga az olvasás módja, a szövegek elérésének, kezelésének feltételrendszere is kicserélődhet. Az Ulyssesszel Szentkuthy Miklós fordításának 1974-es megjelenése óta ez mind meg­történt.

Ez a szöveg számomra értelmezhetetlen. Mondhatom szigorúbban: értelmetlen.

Vegyük az újrafordítást egyáltalán. Arany János például lefordította Shakespeare   Hamletjét. Azóta sem sikerült igazán újrafordítani. Azért – gondolom -, mert nem sikerült adekvát szöveget létrehozni. 

Az Ulysses új fordítása nem új fordítás. Egyfajta szerkesztés. Hogy jó-e? Nehezen eldönthető. Induljunk ki Szentkuthyból. A Prae alapján Szentkuthyt szokták úgy is emlegetni, mint Joyce magyar „változatát”. Ha ide helyezzük a fenti Kappanyos szöveget, akkor nekiláthatunk Szentkuthy újrafordításának – pardon: újraírásának.

Joyce-szal amúgy is baj van. Nem elég hozzá a szövegértés, vagy a „regény”-nyel szemben támasztott minden áron való élvezeti igény.  Joyce-hoz valamiféle szemlélet kell. Ez sok okos embernek sincsen. Joyce-hoz legalább. Szerb Antal például (aki irodalomtörténetében nem egy korlátolt kijelentést is megkockáztatott!) így szólt Joyce-ról: „…talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész”.  Mit tegyünk? Vajon hogyan olvasta volna Szerb Antal Esterházyt?
Mutatok egy számomra kedves részletet. Előbb Szentkuthy szerint:

  Méhében már a magzat mindenektől felmagasztal­tatott. Embrióimádó emberiség. Ami ilyenkor meg­adható, megadatott neki. Puha ágyban bábák vigyáz­nak rá egészséges táplálékkal, csupa nyugalom, tiszta pólyák, mintha már világra hozta volna és bölcs előre­látással elrendezve minden, nem kevésbé orvosságok és sebészeti eszközök, az ő bajában szükségesek, meg nem feledkezve a legvonzóbb képek szemléltetéséről földgolyónk különféle szélességi és hosszúsági fokai­ról, velük együtt mutogatván ábrákat istenekről és emberekről, melyek szemlélete a szülőutakon tágító hatású, és általában könnyíti a szülést a magas napfé­nyes részarányos derűs szülőotthonban, mikor graviditásának manifeszten előrehaladott állapotában eljött legvégső ideje, hogy befeküdjön.

Egy ember örök vándor ott megállt a házkapunál a közelgő éjszakában. Izrael népe szülte bebolyongta a föld határait vándorlása végtelen. Merő irgalom őt magánosan a házhoz vezette.

Mármost az új változat:

Méhében a magzat magasztaltatik. Áldás áramlik amaz állapotra. Ami az időben adható, néki bőséggel adatik. Díványát bábák vigyázzák, tápláló étkekkel, nyugalomban, környül tiszta pólyák, mintha szülne már, bölcsességgel elrendezve minden: ehhez járulnak az esetéhez illő orvosi szerek és sebészeti eszközök, meg nem feledkezve a földgolyónk különféle szélességi fokait mutató látványos isteni és emberi képekről, melyek szemlélete a félrevonult nőszemélyekre nézvést duzzadt állapotukban jó­tékony hatású, s dolgukat megkönnyíti a magas napfényes jól épült derűs szülőotthonban, ha a szaporodási készség láthatólag előrehaladott álla­potában annak sora elérkezvén befeküdtek, mert idejük kitelt.

Valamely vándorember állott meg a házkapunál a közelgő éjszakában. Izrael népéből volt való az ember, a föld fertályait szerte bebolyongta. Merő emberi irgalom volt, mi őt magánosan ama házhoz elvezette.

Képtelen vagyok meggyőzni magam Kappanyos állításáról. Ez a változat nekem szürkébb, de még értelmileg is vitatható (Szentkuthy ezt mondja: mintha már világra hozta volna – az új fordítás ezzel szemben: mintha szülne már.) S az, hogy emez az olvasás mai módjához alkalmasabb lenne? Valamiképpen Szentkuthy szövege közelebb maradt (ha ez egyáltalán lehetséges a fordítás mesterségében) Joyce szemléletéhez.

Szerencsére az új fordító-műhely (Gula Marianna,
Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid) öles részeket vállaltan átvett Szentkuthytól.

Amikor Klaus Schöning 1979-ben (Szentkuthy fordítása 1974-ben jelent meg!) egy  interjú során Cage-et   Joyce-ról kérdezte, azt tudniillik, hogy kit tart a legtöbbre az irodalomban, így válaszolt:  Azt hiszem Joyce  az…Mindmáig lenyűgöz Pound, Stein és Joyce. De azért leginkább Joyce érdekel… az a világ, amelybe Joyce-szal beléphetünk, alig ismert a számunkra…Nem juthatunk a végére, nem tudjuk megérteni, nem tudjuk megoldani, nem érezhetjük, hogy befejeztük…szükségünk van egy nyelvre, amelyet nem kellene lefordítani.

Mármost mit kezdjünk Ezra Pound, Gertrude Stein szövegeinek olvasási módjával? Vagy mondjuk Beckett verseivel, szövegeivel?

Amikor Cage rádiójátékot (Roaratorio) készített  Joyce szövegei alapján, a rádiós szerkesztő ezzel adta vissza: hosszú és unalmas. Cage így válaszolt: Igen. És mi a probléma? -   Később a rádiójáték elnyerte a legrangosabb rádiós díjat.

Nem vitatom: lehet, hogy szükségessé válik klasszikus szövegek újrafordítása. Gyanítom: ez az állítás nem a legjobban sikerült fordítások nyomán indokolt.

Szentkuthy Joyce fordításának esetében nem ez a helyzet. Nem érzem indoltnak, hogy hozzányúltak…

A könyv borítója telitalálat, koncepciójában Cage An Alphabet című lemezének a füzetére emlékeztet.

Itt idézek néhány percet  Cage Ordítóriumából (Roaratorio). A hangjáték szövegét Cage Joyce nyomán, az ő szóhasználatával írta. Joyce neve a szöveget végig kíséri középütt, függőlegesen (mesostichon). Felmerülhet mármost a kérdés: Joyce neve szerepel-e a szövegben? A szöveget Cage mondja (recitálja) végig, csak időnként válik érthetővé, nagyobbrészt a zaj és zene keveréke mögött rejtőzködik. Íme egy részlet a hangjátékból:

  

 Franghiz Ali-Zadeh


Azerbajdzsáni komponista. A hagyományos azeri népzenét használja, ugyanakkor az európai és észak-amerikai kortárs zene szellemében komponál. Németországban él.
Sok szerzeményét a Kronos Vonósnégyes mutatta be, de kapcsolatban áll a legtöbb kortárs muzsikussal. (Schönberget tartja mesterének.) A Kronosszal közös lemeze is van. Kitűnő zongoraművész, zongorakompozícióit maga szokta bemutatni.

Itt három művéből idézek. Az első egy zongora (preparált zongora) opusz: Music for Piano. Az Oasis vonósnégyest a Kronos adja elő, azután egy részlet hallgatható a Mugam Sayagi című vonósnégyesből. Mugam – jellegzetes azeri népzene. A mugam sayagi jelentése: a mugam stílusában, szellemében.

 James Whitbourn


Annelies

Anna Frank naplója

A szólót Arianna Zukerman énekli.

Az alább hallgatható rövid részlet, a mű befejező része : Anna meditációja.
A szöveg:
Látom, amint a pusztulásból lassanként újra felépül a világ, hallom a közeledő égszakadást, amely végül is elpusztít bennünket, együttszenvedek sok-sok millió emberrel. És mégis, ha felnézek az égre, úgy érzem, hogy jóra fordul minden, elmúlik ez a szörnyűség, s megint béke és nyugalom lesz ezen a világon.
[1944. július 15. szombat]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Amíg ...  láthatom a napot s a felhőtlen eget, nem lehetek szomorú.
Amíg bátran nézel az égre, addig érzed, hogy tiszta a lelked és újra boldog leszel.

[1944. február 23. Szerda]

 Mieczysław Weinberg 

…egy “elfelejtett” mester…

Sosztakoviccsal és Prokofjevvel  együtt szokták emlegetni. Az életműve óriási, szinte minden műfajban alkotott. Lengyel-zsidó származású komponista, aki Varsóból a náci megszállás elől menekült a Szovjetúnióba, Minszkbe. Utazásának történetét Mojse Vainberg néven írta meg (így ismerték egészen 1982-ig!). A német csapatok elől kénytelen volt tovább menekülni, s Taskentben telepedett le. Itt írta első szimfóniáját, amely Sosztakovics figyelmét és barátságát eredményezte. Később Moszkvába költözött. Meggyűlt a baja a sztálini Szovjetúnióban, s hosszú évekre elhallgattatták. Talán ez is oka lehet “elfeledettségének”.
19. szimfóniáját Ahmatova költészete ihlette (akinek sorsa nagyon hasonló volt a Weinbergéhez), Örömteli gyözelem alcímmel (1985).
Itt ebből a szimfóniából hallgathatunk egy részletet, valamint a Klarinétversenyből végül pedig egy Szóló cselló prelűdöt.

Thierry De Mey

Musique de Table

Ha már imént az Amadinda együttes produkciójáról esett szó.

Most ugyanannak a koncertnek a  programjában egy  különös opuszt hallgathatunk meg

“A kitűnő Thierry De Mey Asztali zenéje, amely különleges performansz-produkció is egyben, hiszen a három ütős előadó színészi produkció elemeit is láttatja a színpadon. Ez a pusztán kézzel előadott mű, amely az asztal alá erősített mikrofonok segítségével válik egy egész koncert-terem számára hallhatóvá, igazi virtuóz alkotás". ~ (Lásd még:  ITT)

Gavin Bryars


One last bar, then Joe can sing




Tizenkét éve (2001. január 1-én) adta elő az Amadinda együttes a Zenekakdémián. Akkor még a Magyar Rádió is műsorára tűzte, igaz az Új Zenei Újság “elmélyedt” fanyalgásának kíséretében… 
Akkoriban a Balkonban írogattam kortárs zenéről ezt-azt. Így erről az eseményről is szóltam:
“Gavin Bryars angol zeneszerző One last bar, then Joe can sing című kompozíciója, amely a szerző korábbi operájával (Medea) áll szoros kapcsolatban, hiszen szinte azt hosszabbítja meg szöveg nélkül, a hallgatóra bízva: asszociálj, amit akarsz! Ha persze valaki szegényes képzelőerővel bír, annak ez a mű nem szól sokról, s legfeljebb egy szakmai megjegyzéssel (hármashangzat-felbontások életre keltése!) ágyaz meg a zenéhez semmi közt nem mutató zsigeri megjegyzéseknek. Pilinszky János mondta egy interjúban, 1972-ben, hogy a ,modern mûvészet fél az unalomtól, és unalom előtti műveket teremt, frappírozni kíván, míg a nagy művészet beépíti az unalmat. Ez egy nagyon nagy tartomány...' Pilinszky kritikája kétségtelen megfontolandó igazságot tartalmaz, ám Bryars újévkor előadott műve éppen cáfolja Pilinszkyt, vagyis hogy a modern művészet is képes beépíteni magába az ,unalom' tartományát. Ha Bryars művét nem fogadjuk el, akkor fantáziátlan vitába keveredünk Morton Feldman szinte egész életművének megítélésében, Steve Reich egyes műveinek vonatkozásában, vagy Cage koncepciójának megítélésében.” ~ ( Lásd: ITT )
Hogy miért jutott eszembe Bryars meditatív zenéje? Hát mostanában jól jön...
A hangmínőség nem éppen tökéletes, sajnos (vagy szerencsére?) egy öreg videószalagról származik. Viszont a teljes opusz elhangzik!

 Twyla Tharp

koreográfiája Philip Glass zenéire.
A felvétel sejtelmes világításban készült. A táncosok szinte árnyszerűek, együttlétükben is magányosaknak hatnak, szinte csak pillanatokra kerülnek olyan közel, hogy az arcuk is láthatóvá lesz..

A minimál-zene átültetése balettba. Repetitív zene és repetitív mozgás.
Az alábbiakban néhány perces keresztmetszetet készítettem a felvételből.
[A felvétel 1 perc 44 másodpercig néma, a zene csak ott szólal meg!]

Frederic Rzewski


The People United Never Be Defeated!

A téma egy chilei dal (¡El pueblo unido jamás será vencido!) alapján készült.
Rzewski erre a témára harminchat variációt írt.

A művet Ursula Oppensnek ajánlotta, aki az ősbemutatón (1976) játszotta Beethoven Diabelli Variációival.

2012-ben jelent meg az a lemez, amelyen Christopher Hinterhuber adja elő Rzewski művét Bach variációkkal („Aria Variata alla Maniera Italiana“ a-Moll BWV 989) párosítva.
Ezeken kívűl az előadó is alkothat újabb variációkat Rzewski témájára.
Az alábbiakban mindkét előadásból hallgatható a téma és négy variáció.

 Birgitte Alsted


A 2012-ben megjelent lemezen négy kompozíció szólal meg.

Az elsőt – Agnete’s Laughter – Hans Christian Andersen meséi alapján komponálta a szerző. Az opusznak nincsen „mondanivalója”, csak hangulata. A hangokat maga a szerző adja elő, a maga alkotta elektronikus hangzások kíséretében. Az első tétel - a merman (sellő, triton) hívása – Andersen visszatérő motívumát szólaltatja meg.

Magritte

Klip Henri de Gerlache filmjének metszeteiből.

Párizsi barátaim ajándékoztak meg a Magritte-filmmel. A film Magritte életét, munkásságát sok értő vallomás alapján mutatja be. Egy szemlélő szemén át láttatja a Magritte-et inspiráló látványokat. Külön érdekesség, hogy a DVD lehetőséget ad a képek egyenkénti megtekintésére is.

A klipet úgy készítettem el, hogy nagyjából elképzelhessük a film hangulatát. A szöveget kivettem a képek alól, hiszen azok teljesen széttöredeztek volna a sok apró részletből összevágott klipben. Viszont alátettem Michäel Levinas Par-dela című kompozíciójának részletét…

John Adams


Earbox

A tízlemezes gyűjtemény olyan Adams műveket tartalmaz, mint a Harmonium, a Harmonielehre, a Hegedűverseny (Gidon Kremerrel!), a Kamaraszimfónia, az I Was Looking at the Ceiling, valamint két operát (Nixon Kínában, Klinghoffer halála).

A tizedik lemezen két kisebb zenekari mű mellett a Kronos Quartet előadásában a ritkán hallgatható  John’s Book of Alleged Dances kapott helyet.
A tíz lemez letölthető a ClassicsOnline-ról, igaz tizenötezer Ft, ami azért lemezenként nem olyan hátbavágó. Egyébként lemezenként (mi több trackenként) is megvásárolható.

Ebből itt az első öt tételt idézem:

 Harley Gaber 
1943~2011


[Mellesleg: A facebook hasznáról…]

Tanult ismerősöm feltette a facebookra Gaber egy opuszát. Szégyen vagy sem, nem ismerem-ismertem a szerzőt. Nagy sietve utánanéztem, s immár két lemezének birtokosa vagyok a ClassicsOnline segítségével. Köszönet tehát érte.
~~~~~~~~~~~~~~

Az egyik lemez címe: i saw my mother ascending the fuji (Láttam anyámat, amint felmászik a  Fudzsira).  
Fukazava japán író világhírű - filmen is megjelenített - írásából (Zarándokének) is tudhatni: régi barbár japán szokás volt, hogy a feleslegessé, mi több teherré vált öreg felment a hegyre (ez Fukazava szerint a Narajama volt, mások szerint a Fudzsijamán is megtörtént), vagy ha magától már nem tudott felmászni, a legidősebb fiú felvitte, s vagy ledobta egy szakadékba, vagy tél idején csak letette megfagyni.
Ez tehát Gaber opuszának ihlető témája. És – mondhatom – mintha valóban ott lennénk a fagyos környezetben magunk is. A mű elektronikus zene, bizonyítja: milyen nagyszerű mű komponálható ezzel az eszközzel.
Egy részlet:

Kalevi Aho 


12. szimfónia (Luosto)

A lappföldi finn vidék, amely egyben a Pyhä-Luosto tájvédelmi park is, a télen jeges-fagyos táj ihlette a finn zeneszerzőt 12. szimfóniájának megírására.

A Lappföldi Kamarazenekart és a Lahti Szimfonikus Zenekart a finn hegedűművész és karmester John Storgårds vezényli.
Talán nem véletlen, hogy éppen Sosztakovics után idézem. Sokak szerint a finn zeneszerző Sosztakovics egyik jelentős szellemi örököse.
A szimfónia első tétele hallgatható itt:

Sosztakovics


  Odna

Filmzene az 1929-31-es évekből. Sosztakovics huszonöt éves korában fejezte be ezt a zenét. A lemez az első teljes felvétel. Itt azok a részek is meghallgathatók, amelyek a filmből kimaradtak.

Leonyid Trauberg és Grigorij Kozincev filmjéhez, sok rövid részletben komponált zene. A film eredetileg némafilm lett volna, s éppen a zene miatt döntöttek a hangos megoldás mellett. Ebben a zenében Sosztakovics az elsők között alkalmazta a theremint, ezt a különös, korai elektronikus hangszert. A  theremin elöadója a lemezen Barbara Buchholz.

Az itt idézett részlet a hóvihar (Allegro-Presto):

Ianus Pannonius ~ Búcsú Váradtól


Egy régi műsor részletére készült remix…

Zene: Faragó Béla
Fények és árnyékok: John Cage
Előadók: Vajda László és Papp Zoltán

 Carolyn Carlson ~ Signs


Ezen kívül még két koreográfiáját ismerem (Dark; Innana).
Ezt a balettet mostanában a Mezzo tv többször műsorára tűzte. Epizódokból áll, a nézőre bízza a véglegesnek hitt értelmezést. Életről, együvé tartozásról, elválásról, vágyakozásról, vidámságról, szenvedélyről, halálról meg ilyesmikről szólnak az epizódok.

A zenét  René Aubry szerezte. Nagyszerűen él együtt a koreográfiával és viszont. A zene önmagában akár eklektikusnak mondható, hiszen a klasszikus hangzásoktól az alternatív megoldásokig minden megszólal itt, olykor még népzenei áthallásokkal is.
Az itt idézett két részlet azonos hangulatú és formájú. Más epizódok mozgalmasabbak, több táncost mozgatnak. Nekem ennek a két részletnek a története izgalmas, annak ellenére, hogy a mozgások olykor szinte lassítottakká válnak.

Vendégség volt nálam…

...sohasem élünk, hanem azt reméljük, hogy majd élünk; s mivel állandóan boldogságra készülünk, elkerülhetetlen sorsunk, hogy sohase legyünk boldogok.
(Blaise Pascal)

Régi barátok érkeztek, nálam ifjabbak…
Beszélgetni kez-… Megzöndül egy mobiltelefon. Mindössze tizenkét percnyi beszélgetéshez asszisztálok, üldögélek, nézegetek, emlékeimbe temetkezem. A mobilnak vége…
Beszélgetni kez-… Hoppá, jött egy esemes. Ez mindössze néhány másodperc. Válasszal együtt öt-hat-perc meditálásra ad alkalmat.
Beszélgetni kez-… Egy pillanatra elő a laptopot. Rövid motoszkálás az interneten, alig tíz perc.
Beszélgetni kez-… Skype-olni kell, érthető, nem? Alig negyven perc, mindenestül. Gyerekkoromra gondolok, apám vendégségeire, amit a másik szobából hallottam: beszélgettek, történetekre emlékszem…
Beszélgetni kez-… Anna néninek névnapja volt tegnap, néhány perc az egész. Vonalas készülékemet ajánlom fel, olcsóbb. Harminchét perc a beszélgetés, közben házasságom egykori problémáit próbálom megoldani, viszonylag kevés visszamenőleges sikerrel.
Beszélgetni kez-… Csöng a telefon. Anna néni – számkijelzős telefonja van ezek szerint! – szeretné még elmondani, hogy Oszkár bácsi erősen meghűlt, ha vendégeim arra mennének hazafelé, egy csomag papírzsebkendőt feltétlenül adjanak be. Néhány további probléma megbeszélése alkalmat ad nekem, hogy a háziorvosom rendelésére felkészüljek, megvan-e minden gyógyszerem.
Beszélgetni kez-… Csak még egy rövid mobilhívás a cégtől a jövő évi projektek rövid tárgyalása, mindössze harminc perc. Én közben egykori szeretőmre gondolok, aki valamiért folyvást beszélgetni akart.
Beszélgetni kez-… Eltelt az este… Sietni kell, meg még Oszkár bácsi is…
Igazán jót beszélgettünk.

Legközelebb is összejövünk. ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
               
                 Olvasom, olvasom azóta is.
Nem ilyen sötét a lét...
Vagy ha igen, hát akkor is, amikor éppen "boldog" vagy...
És csak beszélgetni?
Miért üres?
És az a bizonyos M?
Hogy nem lehet ilyen soká belátni: nem az! Másként van!
Szólj, ha csak beszélgetni akarsz...

K. H.

Bach és Bob Wilson

Nehezen tudtam volna elképzelni, hogy Bach János Passióját látvánnyá lehet tenni. Bob Wilson aprólékos mozgás-koreográfiája, fényei és árnyékai, a minden szereplőre (a kórus minden tagjára is!) kiterjesztett játék láthatóvá teszi Bach hatalmas művét. Ugyanakkor olyan mértéktartással, amely a zene domináns szerepét nem szorítja háttérbe.

A alább idézett részlet szövege németül és magyarul:

Ruht wohl, ihr heiligen Gebeine,
Die ich nun weiter nicht beweine,
Ruht wohl
und bringt auch mich zur Ruh!
Das Grab, so euch bestimmet ist
Und ferner keine Not umschließt,
Macht mir den Himmel auf
Und schließt die Hölle zu.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nyugodjatok, szent hamvak,
többé már nem siratlak,
nyugodjatok,
s hozzatok nekem is nyugalmat!
A sír, mely néktek rendeltetett
s nem zár magába több szenvedést,
megnyitja előttem az eget,
s a poklot zárja el.

A teljes mű megnézhető a YouTube-on ( ITT).

Itt a zeneirodalom talán legszebb „siratóját” idézem a passióból:

Engedtessék meg, hogy Gyurcsány Ferenc neve kapcsán ezúttal ne az öszödi beszédről szóljak, hanem a 2007. március 6-i, keddi napon tett bejegyzésemből idézzem egy másik beszéd pontos szövegét.
˙
Teszem ezt azért, mert félelmetesen aktuális!
˙
Az alábbiak tehát Gyurcsány Ferenc akkori magyar miniszterelnök szavai voltak a magyar parlamentben. A megszólított: ma az ország miniszterelnöke.
˙
A második világháború, a holokauszt óta magyar miniszterelnök még soha nem beszélt ilyen tisztességgel ezekről a fél évszázadon át szőnyeg alá söpört problémákról :
˙
"Miért nem lehet árpádsávos zászlókkal Magyarországon köztereken megjelenni, és miért nem fér bele a demokratikus véleménynyilvánításba?
˙
Megmondom, hogy miért nem fér bele. Azért nem fér bele, mert Magyarországon több százezer zsidó halt meg úgy, hogy azon eszmék juttatták őket halálba, amely eszmék az árpádsávos zászlót vették elő saját szimbólumaikként. És ezen zászlókat ma önök újra használják. Az önök kongresszusán ez a zászló megjelenik.
˙
Az önök elnöke és pártigazgatója nem érti, hogy lehet a kettőt azonosítani, hiszen a nyilasok zászlaja tartalmazott egy nyilaskeresztet is, és ezen zászlók között van különbség. De egy dolog egészen biztos: Magyarországon százezrek számára, talán milliók számára az a zászló, amelynek önök menlevelet adnak, a legszörnyűségesebb dolgot jelenti, a Holokausztot, magyar emberek százezreinek megölését egy olyan eszme nevében, amely nem igazolható, egy olyan eszme nevében, amely Magyarországra és Európára tragédiát, sötétséget, embertelenséget hozott.
˙
Maguk mentik a menthetetlent. Az önök pártja magyarázza a magyarázhatatlant. Az önök pártja elmossa azt a különbséget, amely különbség korábban még volt tisztességes jobbközép konzervatív pártok és szélsőséges radikálisok, nacionalisták és soviniszták között. Ez az önök pártjának felelőssége.
˙
Az önök pártjának felszólalói odaálltak a Kossuth téren ácsolt színpadra, és nem mondták azt, hogy olyan áron nem kell nekem a ti támogatásotok, hogy az imént még 50 állítólagos zsidó származású politikus nevét olvasták. Az önök pártja soha, egyetlen egy alkalommal nem mondja azt a nyilvánvalóan, helyenként nem is burkoltan zsidózó szélsőségnek, hogy az önök támogatása nekünk nem kell. Mert ha csak ilyen támogatással lehet többségbe kerülni, akkor inkább kisebbségben akarunk maradni. Mert hogyha zsidóznak, akkor én zsidó vagyok, ha cigányoznak, akkor cigány vagyok. Ezt az önök pártja nem tette meg sohasem.
˙
Van egy hetilap, amely szégyene az országnak, szégyene annak a jobboldalnak, amely jobboldal mindig értette, hogy mi a különbség a tisztességes jobboldali konzervativizmus és a hungarizmus, vagy éppen a nemzeti szocializmus között. Önök ezt a hetilapot mint kedvenc hetilapjukat ajánlják, önök ennek menlevelet nyújtanak, önök segítik, hogy a radikális antiszemita eszmék Magyarországon elfogadottak legyenek. Mindezt miért? Hatalmi önzésből és gyengeségből. Ezt állítottam, és ma is ezt állítom. Sajnálom önöket, sajnálom a magyar demokráciát, uraim.”

Lorin Maazel


1 9 8 4

Az ismert karmester operája George Orwell híres könyve alapján.

Az 1984-es év régen elmúlt – amikor Orwell megírta még csak jóslás volt -, ám mindaz, ami Orwellnél jóslat, ma valóság. Maazel operája tehát aktuális politikai opera.

A Nagy Testvér szelleme kísért…
A felvétel – amelyen a szerző vezényel – a Covent Gardenben készült.
Itt az opera első jelenetét idézem: