Sunday, January 20, 2013


Joyce  – újratöltve…
Most jelent meg Joyce - megint.  

Az Ulysses.

Új fordítás?  Vakmerő vállalkozás Szentkuthy Miklós fordítása után!

Kappanyos András szerint:
Az újrafordítást számos változás teheti szükségessé és sürgetővé. Meg­változhat az eredeti mű világirodalmi pozíciója, megváltozhatnak a befo­gadó irodalom belső viszonyai (beleértve magát az irodalmi nyelvet), új tendenciák léphetnek színre a műfordítás elméletében és gyakorlatában - miáltal az olvasók is mást kezdenek várni egy fordításszövegtől -, s ami talán a legmélyebbre ható változás: maga az olvasás módja, a szövegek elérésének, kezelésének feltételrendszere is kicserélődhet. Az Ulyssesszel Szentkuthy Miklós fordításának 1974-es megjelenése óta ez mind meg­történt.
Ez a szöveg számomra értelmezhetetlen. Mondhatom szigorúbban: értelmetlen.
Vegyük az újrafordítást egyáltalán. Arany János például lefordította Shakespeare   Hamletjét. Azóta sem sikerült igazán újrafordítani. Azért – gondolom -, mert nem sikerült adekvát szöveget létrehozni. 
Az Ulysses új fordítása nem új fordítás. Egyfajta szerkesztés. Hogy jó-e? Nehezen eldönthető. Induljunk ki Szentkuthyból. A Prae alapján Szentkuthyt szokták úgy is emlegetni, mint Joyce magyar „változatát”. Ha ide helyezzük a fenti Kappanyos szöveget, akkor nekiláthatunk Szentkuthy újrafordításának – pardon: újraírásának.
Joyce-szal amúgy is baj van. Nem elég hozzá a szövegértés, vagy a „regény”-nyel szemben támasztott minden áron való élvezeti igény.  Joyce-hoz valamiféle szemlélet kell. Ez sok okos embernek sincsen. Joyce-hoz legalább. Szerb Antal például (aki irodalomtörténetében nem egy korlátolt kijelentést is megkockáztatott!) így szólt Joyce-ról: „…talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész”.  Mit tegyünk? Vajon hogyan olvasta volna Szerb Antal Esterházyt?
Mutatok egy számomra kedves részletet. Előbb Szentkuthy szerint:
  Méhében már a magzat mindenektől felmagasztal­tatott. Embrióimádó emberiség. Ami ilyenkor meg­adható, megadatott neki. Puha ágyban bábák vigyáz­nak rá egészséges táplálékkal, csupa nyugalom, tiszta pólyák, mintha már világra hozta volna és bölcs előre­látással elrendezve minden, nem kevésbé orvosságok és sebészeti eszközök, az ő bajában szükségesek, meg nem feledkezve a legvonzóbb képek szemléltetéséről földgolyónk különféle szélességi és hosszúsági fokai­ról, velük együtt mutogatván ábrákat istenekről és emberekről, melyek szemlélete a szülőutakon tágító hatású, és általában könnyíti a szülést a magas napfé­nyes részarányos derűs szülőotthonban, mikor graviditásának manifeszten előrehaladott állapotában eljött legvégső ideje, hogy befeküdjön.
Egy ember örök vándor ott megállt a házkapunál a közelgő éjszakában. Izrael népe szülte bebolyongta a föld határait vándorlása végtelen. Merő irgalom őt magánosan a házhoz vezette.
Mármost az új változat:
Méhében a magzat magasztaltatik. Áldás áramlik amaz állapotra. Ami az időben adható, néki bőséggel adatik. Díványát bábák vigyázzák, tápláló étkekkel, nyugalomban, környül tiszta pólyák, mintha szülne már, bölcsességgel elrendezve minden: ehhez járulnak az esetéhez illő orvosi szerek és sebészeti eszközök, meg nem feledkezve a földgolyónk különféle szélességi fokait mutató látványos isteni és emberi képekről, melyek szemlélete a félrevonult nőszemélyekre nézvést duzzadt állapotukban jó­tékony hatású, s dolgukat megkönnyíti a magas napfényes jól épült derűs szülőotthonban, ha a szaporodási készség láthatólag előrehaladott álla­potában annak sora elérkezvén befeküdtek, mert idejük kitelt.
Valamely vándorember állott meg a házkapunál a közelgő éjszakában. Izrael népéből volt való az ember, a föld fertályait szerte bebolyongta. Merő emberi irgalom volt, mi őt magánosan ama házhoz elvezette.
Képtelen vagyok meggyőzni magam Kappanyos állításáról. Ez a változat nekem szürkébb, de még értelmileg is vitatható (Szentkuthy ezt mondja: mintha már világra hozta volna – az új fordítás ezzel szemben: mintha szülne már.) S az, hogy emez az olvasás mai módjához alkalmasabb lenne? Valamiképpen Szentkuthy szövege közelebb maradt (ha ez egyáltalán lehetséges a fordítás mesterségében) Joyce szemléletéhez.
Szerencsére az új fordító-műhely (Gula Marianna,
Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid) öles részeket vállaltan átvett Szentkuthytól.
Amikor Klaus Schöning 1979-ben (Szentkuthy fordítása 1974-ben jelent meg!) egy  interjú során Cage-et   Joyce-ról kérdezte, azt tudniillik, hogy kit tart a legtöbbre az irodalomban, így válaszolt:  Azt hiszem Joyce  az…Mindmáig lenyűgöz Pound, Stein és Joyce. De azért leginkább Joyce érdekel… az a világ, amelybe Joyce-szal beléphetünk, alig ismert a számunkra…Nem juthatunk a végére, nem tudjuk megérteni, nem tudjuk megoldani, nem érezhetjük, hogy befejeztük…szükségünk van egy nyelvre, amelyet nem kellene lefordítani.
Mármost mit kezdjünk Ezra Pound, Gertrude Stein szövegeinek olvasási módjával? Vagy mondjuk Beckett verseivel, szövegeivel?
Amikor Cage rádiójátékot (Roaratorio) készített  Joyce szövegei alapján, a rádiós szerkesztő ezzel adta vissza: hosszú és unalmas. Cage így válaszolt: Igen. És mi a probléma? -   Később a rádiójáték elnyerte a legrangosabb rádiós díjat.
Nem vitatom: lehet, hogy szükségessé válik klasszikus szövegek újrafordítása. Gyanítom: ez az állítás nem a legjobban sikerült fordítások nyomán indokolt.
Szentkuthy Joyce fordításának esetében nem ez a helyzet. Nem érzem indoltnak, hogy hozzányúltak…
A könyv borítója telitalálat, koncepciójában Cage An Alphabet című lemezének a füzetére emlékeztet.
Itt idézek néhány percet  Cage Ordítóriumából (Roaratorio). A hangjáték szövegét Cage Joyce nyomán, az ő szóhasználatával írta. Joyce neve a szöveget végig kíséri középütt, függőlegesen (mesostichon). Felmerülhet mármost a kérdés: Joyce neve szerepel-e a szövegben? A szöveget Cage mondja (recitálja) végig, csak időnként válik érthetővé, nagyobbrészt a zaj és zene keveréke mögött rejtőzködik. Íme egy részlet a hangjátékból:

   video

No comments: