Egyszerű beszéd

Nevek ürügyén: Kierkegaard

Több mint egy éve egy kisfiú napi történései foglalkoztatnak. Unoka. Ami fontos és impresszív, az az őszinteség, amivel a világra néz. Ha a doktor megszúrja, sír! ha rámosolyognak - mosolyog! - jó kedvű és fogalmai nyílnak a világról. 

Egy szakembertől (Vekerdy Tamás) hallottam az imént, hogy a felnőttek nemigen érdeklik, mert a gyerekek közelebb vannak valamihez, ami valószínűleg a lényeg. Akkor hát az ember elveszti a lényeget? - ez lenne az élet?

Az ember egy elfuserált mutáció - ezt is hallottam már. Ráadásul mindazon csodák ellenére, amit véghezvitt.

                                      
                                          ***

Mostanában olyasmi történt velem megint, ami már századszor történik talán, de mindig izgalmas. Hogy mi adja az izgalmat? Hogy felfoghatónak érzem. Pontosabban kompetens nézetem születhet róla. Megyőződésem, hogy az inkompetens territóriumokon folydogáló monoton jajveszékelés nem vezet sehova;  mi több káros is. Nem bűn, inkább szánalmas.

Ennyi...

                                       
                                          ***

Valahol az interneten rátaláltam Samuel Barber zenéire, egy soklemezes kiadásra. Itt hallgattam meg az eddig teljesen ismeretlen opuszt: Kierkegaard imái. Sok keresés után találtam rá azokra az imarészletekre, amelyeket Barber válogatott, hogy zenét komponáljon rájuk.

Kierkegaard régóta érdekel. Egyfelől nagyon világos rezignáltsága (Vagy-vagy), azután az is, hogy a Don Giovannit szinte először ő értette meg, talán csak Casanova előzte meg, de ővele az előítélet óvatossá teszi az embert.

Egyszóval Kierkegaard világa az ember reménytelen állapota. Lényegileg. Persze belekapaszkodik olyasmibe, amit ifjúságnak szoktunk mondani, de ez nemigen vígasztalja.

S akkor most kiderül (számomra), hogy egy kötetnyi imát írt. Imákat istenhez, Jézushoz - mindegy. Imákat.

És egy pillanatban világossá lett számomra, hogy Kierkegaard ezekben az első megközelítésre talán együgyűnek gondolható imákban ugyanarról készít szöveget, ugyanarról ír, gondolkodik, mint a legelrugaszkodottabb eszmefuttatásaiban. Tükörképe azoknak. Olyanok vagyunk, hát keressünk egy fiktív fogódzót - istent. Semmit sem ismerünk meg - csak képzetet szül, fogalmat aligha - az ott marad a "filozófiai" csinálmányokban.  Haszontalanul. Érdekes hiábavalóságokként.

 A világ eseményeiről, azok vélt összefüggéseiről sokat beszélünk, tudásunk, pontosabban információnk  kevés. A napi rémségek szép lassan érintetlenséget. szülnek. Kierkegaard imái nem. Felfoghatók, okaikat átértjük - és így azután zene is lehet belőlük akár.

                                         
                               ***

Hát ennyi. Egyébként sokkal inkább szükségeltetik Kierkeagaard elfogulatlan, előítélek terén szűz olvasása és aztán rajta: világossá válik Barber borongós zenéje... 

[ Lásd még: ITT ]