Egyszerű beszéd
Nevek
ürügyén: Kierkegaard
Több mint
egy éve egy kisfiú napi történései foglalkoztatnak. Unoka. Ami fontos és
impresszív, az az őszinteség, amivel a világra néz. Ha a doktor megszúrja, sír!
ha rámosolyognak - mosolyog! - jó kedvű és fogalmai nyílnak a világról.
Egy
szakembertől (Vekerdy Tamás) hallottam az imént, hogy a felnőttek nemigen
érdeklik, mert a gyerekek közelebb vannak valamihez, ami valószínűleg a lényeg.
Akkor hát az ember elveszti a lényeget? - ez lenne az élet?
Az ember egy
elfuserált mutáció - ezt is hallottam már. Ráadásul mindazon csodák ellenére,
amit véghezvitt.
***
Mostanában
olyasmi történt velem megint, ami már századszor történik talán, de mindig izgalmas.
Hogy mi adja az izgalmat? Hogy felfoghatónak érzem. Pontosabban kompetens
nézetem születhet róla. Megyőződésem, hogy az inkompetens territóriumokon
folydogáló monoton jajveszékelés nem vezet sehova; mi több káros is. Nem bűn, inkább szánalmas.
Ennyi...
***
Valahol az
interneten rátaláltam Samuel Barber zenéire, egy soklemezes kiadásra. Itt
hallgattam meg az eddig teljesen ismeretlen opuszt: Kierkegaard imái. Sok
keresés után találtam rá azokra az imarészletekre, amelyeket Barber válogatott,
hogy zenét komponáljon rájuk.
Kierkegaard
régóta érdekel. Egyfelől nagyon világos rezignáltsága (Vagy-vagy), azután az
is, hogy a Don Giovannit szinte először ő értette meg, talán csak Casanova előzte
meg, de ővele az előítélet óvatossá teszi az embert.
Egyszóval
Kierkegaard világa az ember reménytelen állapota. Lényegileg. Persze
belekapaszkodik olyasmibe, amit ifjúságnak szoktunk mondani, de ez nemigen vígasztalja.
S akkor most
kiderül (számomra), hogy egy kötetnyi imát írt. Imákat istenhez, Jézushoz -
mindegy. Imákat.
És egy
pillanatban világossá lett számomra, hogy Kierkegaard ezekben az első
megközelítésre talán együgyűnek gondolható imákban ugyanarról készít szöveget,
ugyanarról ír, gondolkodik, mint a legelrugaszkodottabb eszmefuttatásaiban.
Tükörképe azoknak. Olyanok vagyunk, hát keressünk egy fiktív fogódzót - istent.
Semmit sem ismerünk meg - csak képzetet szül, fogalmat aligha - az ott marad a
"filozófiai" csinálmányokban. Haszontalanul.
Érdekes hiábavalóságokként.
A világ
eseményeiről, azok vélt összefüggéseiről sokat beszélünk, tudásunk, pontosabban
információnk kevés. A napi rémségek szép
lassan érintetlenséget. szülnek. Kierkegaard imái nem. Felfoghatók, okaikat
átértjük - és így azután zene is lehet belőlük akár.
***
Hát ennyi.
Egyébként sokkal inkább szükségeltetik Kierkeagaard elfogulatlan, előítélek
terén szűz olvasása és aztán rajta: világossá válik Barber borongós zenéje...