Sunday, April 12, 2015

Steven Michael Miller

1965 ~ 2014

A fiatalon, súlyos betegségben elhúnyt amerikai zeneszerzőt mifelénk kevesen ismerik. Magam a ClassicsOnline-on találtam rá.
Jáván, Borneon, Balin - legutóbb Singapore-ban dolgozott, gyűjtött zenét és tanított.

A kevéssé figyelő hallgató azt hiheti, hogy ez a zene teljesen egyforma, monoton, változatlan. Pedig rengeteg színe, hangja van. Azután a suling szóló (ez egy bambuszfuvola) mutatja, hogy az elektronika megfér, mi több kiegészül a népi hangzásokkal.

Amikor Miller már súlyos beteg volt, azt kérte barátaitól, hogy állítsanak össze egy gyűjteményt a munkáiból. Ennek a végakaratának nyomán jelent meg idén márciusban a hét CD-t és egy DVD-t magába foglaló gyűjtemény. 

Az első lemez - Miller kívánságának megfelelően - az első megjelent lemeze, a többi válogatás. Egy DVD-n több rövid filmhez komponált zenéje hallható a filmek kíséretében (erre még később visszatérek), az utolsó lemezen pedig a zeneszerző barátok Miller emlékére komponált opuszai hallgathatók.

Itt két szerzeményt idézek az első lemezéről, majd egy harmadikat, az említett suling szólóval.


No comments: