Pina Bausch


Kontakthof

Ez a koreográfia aligha nevezhető balettnek. Bausch színháza ennél összetettebb. A Kontakthof az emberi érintkezés, kommunikáció lehetőségeiről szól. Nehezen meghatározható, hogy derűs játszmák zajlanak-e a néző előtt vagy tragikus történések. A fájdalmas groteszk elemeket sem nélkülözi.
Az 1978-ban bemutatott opuszt 2000-ben merészen átalakította öregekre, pontosan hatvanöt felettiekre, bizonyítva, hogy ha módosult formákban, de végülis ugyanazokat a játszmákat bonyolítjuk élethosszant.
Az előadás több, mint két órás, így egy-egy mozaikdarab hosszan elnyúlik. [Teljes egészében megnézhető: ITT]
Néhány részletet próbáltam kiemelni és valamiféle látvány-mixszé keverni.

Memento  ~  1944

Bokor Miklós ~ Wiener Pál

Leszámolhatunk-e Hitlerrel?

A Franciaországban élő magyar festő (Bokor Miklós) és pszichiáter (Wiener Pál) közös könyve.

A feldolgozás különös érdekessége, hogy a szerzők hivatása látszólag távol esik egymástól, valójában azonban gondolkodásukban sok közös van. A festő ezen felül még Auschwitzot is megjárt túlélő.
A könyv magyar nyelvű kiadása rendkívül aktuális, hiszen a címben kérdve kiáltó mondat napjainkban Magyarországon (részint másutt is) napi kérdés, a hitlerizmus, a náci eszmék újra meg újra parázslani kezdenek. Magyarországon a kérdésre adható válasz kimondatlan, a magyar részvételt a szörny-tettekben manapság sokan vitatják, mi több tagadják.

Két részletet idézek:

Egy részlet Hitlerről:

Akadt egy ember, Hitler, aki azt hitte magáról, hogy fölötte áll a közönséges világnak, prófétai küldetése van, amit megpróbált beteljesíteni. Nem ismerte a kételyt, soha nem kételkedett önmagában. Megvetette a családját, ám annál többre tartotta germán törzsi eredetét. A számára kedvező körülményeknek köszönhetően sikerült sok embert elszédítenie, számos sodródó egzisztenciát a szolgálatába fogadnia, és fantazmáit a gyakorlatba is átültetnie. Megpróbálta újrateremteni az első világháború lövészárkaiban dívó, narcisztikusan túlfűtött kollektív hangulatot. Hitlernek nem voltak aggályai, mindent akart, szinte mindenkit megvetett, nem voltak valódi érzelmi kapcsolatai. A nárcizmusa repítette, és hajtotta a gyűlölet, amelybe egész érzelmi élete összpontosult; eget-földet megmozgatott, hogy megszerezze a hatalmat. Követői igen hamar ráébredtek, miféle előnyökkel jár a Hitlernek való engedelmeskedés. Mi leszünk az urak, gondolták. És miután megszerezték a hatalmat, valóban fontos személyek lettek, szórakozhattak, bárkire való tekintet nélkül. Először a zsidóknak rontottak neki, úgymond megelőzésül, azt hívén, hogy veszélyt hoz rájuk ez a démoni ellenség, ahogyan az ő deliráló Führerük állította. „Hatalmas titánokká" váltak. Ehhez elég volt védtelen embereket gyilkolniuk.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A manapság elfeledett vagy eltagadott magyar részvételről:

Az impulzust Adolf Eichmann adta, ám az elfoglalt országokban már tapasztalatot szerzett deportálási szakértők száma csekély volt. A magyarok tehát saját eszközökkel, német részvétel nélkül hajtották végre a deportálást (kiemelés tőlem). A magyar csendőrség a németek által is dicsért hatékonyságának köszönhetően vidéken két hónap alatt véghezvitte a feladatot: 437 ezer zsidót gettósítottak, majd deportáltak Auschwitzba és egyéb koncentrációs táborokba… Az ország lakossága nem reagált a zsidók elhurcolására.... A Budapest környéki kisváros bámészkodói tétlenül nézték, amint a csendőrök szoros őrizet alatt a pályaudvarra terelik a családjával és más zsidókkal együtt, és bevagonírozzák őket.

Henri Dutilleux


A 97 éves francia zeneszerző legújabb – 2013-as lemezét adta ki a Deutsche Grammophon.

Három jelentős kompozíció hallgatható meg a lemezen. A legrégibb az 1997-ben írt The Shadows of Time, amelynek harmadik tétele (Mémoire des ombres) Anna Franknak állít emléket (ebben a műben három fiú-énekes énekel).

A „Tout un monde lointain…” 1970-es mű, csellóverseny, amelyet a kitűnő finn csellóművész, Anssi Karttunen, ad elő a Francia Rádió Zenekarával, Esa-Pekka Salonen vezényletével

A lemezen szereplő első mű a legújabb, 2003-ban bemutatott kompozíció (Correspondances). Különlegessége, hogy klasszikus szövegeket (Rilke, Szolzsenyicin, van Gogh) értelmez.

Itt mindhárom műből idézek részleteket.
Az első: Rilke versének töredéke:

Többé ne a fülnek… hang,
mely – mint mélyebb hallású fül -
hall minket, színleg értőket.
Terek fordulása…

Az énekes: Barbara Hannigan.

Sirály


Anton Csehov ~ Rogyion Scsedrin – Maja Pliszeckaja

Ha valaki kételkedett volna abban, hogy Csehov világát zenében és főként táncban ki lehet fejezni, annak íme a bizonyíték.

Scsedrin zenéje, s Pliszeckaja koreográfiája és tánca tökéletesen jeleníti meg Csehov világát: a lelassult, értelmét vesztett életet és a viharos belső indulatokat.

A moszkvai Nagy (Bolsoj) Színház 1980-as előadásának felvétele 2009-ben jelent meg DVD-n.

Egy részlet ~ fásult rezignáltság, szerelem és kirobbanó, elkeseredett indulat:

Pina Bausch


Orpheus und Eurydike

Éppen egy évvel ezelőtt hoztam szóba Gluck operáját annak kapcsán, hogy Robert Wilson rendezésében láttam a felvételt (2000-ben készült). Egy néhány perces részletet idéztem is akkor a felvételből [ITT].

S most itt van Pina Bausch táncoperája Gluck zenéjére.

A képzelőerő, az átérzés és a megrendítő mozgás kombinációjából született 2008-ban ez a remekmű, amelyben a szerepeket egy-egy énekes és táncos alakítja.

Csak néhány perc:

Alföldi Róbert és Charpentier


Marc-Antoine Charpentier - Trois Histoires Sacrées

Három bibliai történet francia-magyar koprodukcióban

A Versailles-i Királyi Kastély évszázadokon át megőrizte pompáját és egyedüli fennhatóságát a barokk művészetben. A Kastély minden évben fesztivált rendez a barokk zene legjobbjainak részvételével, ám első alkalommal állított fel koprodukcióban operát külföldi partnerrel.
Ez a megtiszteltetés  magyar művészeknek jutott, akik 2005. decemberében a Versailles-i Kastélyban, a Napkirály eredeti játszóhelyén, francia művészekkel közösen mutatták be a barokk zeneszerző, Marc-Antoine Charpentier (1643-1704) Trois histoires sacrées című, három történetből álló darabját.
Versailles-ban volt az első előadás 2005. december 6-án, a második előadásra Budapesten, a Thália Színházban került sor 2006. március 21-én.

Az előadás rendezője Alföldi Róbert volt.

Négy részletből készítettem pár perces keresztmetszetet a nagyon gyenge amatőr felvételből. A montázs nem a zenei vonatkozásokat emeli ki, hanem a rendezést. Az énekesek, a kórus mozgása, a táncosok közreműködése, megannyi bizonyíték: mennyire fontos a látvány, a rendezés.

A sok éve történt esemény felidézését az is aktuálissá teszi, hogy a budapesti Nemzeti Színház művészeti sorsát a jövőben nem Alföldi Róbert fémjelzi majd…

Joyce  – újratöltve…

Most jelent meg Joyce - megint.  

Az Ulysses.

Új fordítás?  Vakmerő vállalkozás Szentkuthy Miklós fordítása után!

Kappanyos András szerint:

Az újrafordítást számos változás teheti szükségessé és sürgetővé. Meg­változhat az eredeti mű világirodalmi pozíciója, megváltozhatnak a befo­gadó irodalom belső viszonyai (beleértve magát az irodalmi nyelvet), új tendenciák léphetnek színre a műfordítás elméletében és gyakorlatában - miáltal az olvasók is mást kezdenek várni egy fordításszövegtől -, s ami talán a legmélyebbre ható változás: maga az olvasás módja, a szövegek elérésének, kezelésének feltételrendszere is kicserélődhet. Az Ulyssesszel Szentkuthy Miklós fordításának 1974-es megjelenése óta ez mind meg­történt.

Ez a szöveg számomra értelmezhetetlen. Mondhatom szigorúbban: értelmetlen.

Vegyük az újrafordítást egyáltalán. Arany János például lefordította Shakespeare   Hamletjét. Azóta sem sikerült igazán újrafordítani. Azért – gondolom -, mert nem sikerült adekvát szöveget létrehozni. 

Az Ulysses új fordítása nem új fordítás. Egyfajta szerkesztés. Hogy jó-e? Nehezen eldönthető. Induljunk ki Szentkuthyból. A Prae alapján Szentkuthyt szokták úgy is emlegetni, mint Joyce magyar „változatát”. Ha ide helyezzük a fenti Kappanyos szöveget, akkor nekiláthatunk Szentkuthy újrafordításának – pardon: újraírásának.

Joyce-szal amúgy is baj van. Nem elég hozzá a szövegértés, vagy a „regény”-nyel szemben támasztott minden áron való élvezeti igény.  Joyce-hoz valamiféle szemlélet kell. Ez sok okos embernek sincsen. Joyce-hoz legalább. Szerb Antal például (aki irodalomtörténetében nem egy korlátolt kijelentést is megkockáztatott!) így szólt Joyce-ról: „…talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész”.  Mit tegyünk? Vajon hogyan olvasta volna Szerb Antal Esterházyt?
Mutatok egy számomra kedves részletet. Előbb Szentkuthy szerint:

  Méhében már a magzat mindenektől felmagasztal­tatott. Embrióimádó emberiség. Ami ilyenkor meg­adható, megadatott neki. Puha ágyban bábák vigyáz­nak rá egészséges táplálékkal, csupa nyugalom, tiszta pólyák, mintha már világra hozta volna és bölcs előre­látással elrendezve minden, nem kevésbé orvosságok és sebészeti eszközök, az ő bajában szükségesek, meg nem feledkezve a legvonzóbb képek szemléltetéséről földgolyónk különféle szélességi és hosszúsági fokai­ról, velük együtt mutogatván ábrákat istenekről és emberekről, melyek szemlélete a szülőutakon tágító hatású, és általában könnyíti a szülést a magas napfé­nyes részarányos derűs szülőotthonban, mikor graviditásának manifeszten előrehaladott állapotában eljött legvégső ideje, hogy befeküdjön.

Egy ember örök vándor ott megállt a házkapunál a közelgő éjszakában. Izrael népe szülte bebolyongta a föld határait vándorlása végtelen. Merő irgalom őt magánosan a házhoz vezette.

Mármost az új változat:

Méhében a magzat magasztaltatik. Áldás áramlik amaz állapotra. Ami az időben adható, néki bőséggel adatik. Díványát bábák vigyázzák, tápláló étkekkel, nyugalomban, környül tiszta pólyák, mintha szülne már, bölcsességgel elrendezve minden: ehhez járulnak az esetéhez illő orvosi szerek és sebészeti eszközök, meg nem feledkezve a földgolyónk különféle szélességi fokait mutató látványos isteni és emberi képekről, melyek szemlélete a félrevonult nőszemélyekre nézvést duzzadt állapotukban jó­tékony hatású, s dolgukat megkönnyíti a magas napfényes jól épült derűs szülőotthonban, ha a szaporodási készség láthatólag előrehaladott álla­potában annak sora elérkezvén befeküdtek, mert idejük kitelt.

Valamely vándorember állott meg a házkapunál a közelgő éjszakában. Izrael népéből volt való az ember, a föld fertályait szerte bebolyongta. Merő emberi irgalom volt, mi őt magánosan ama házhoz elvezette.

Képtelen vagyok meggyőzni magam Kappanyos állításáról. Ez a változat nekem szürkébb, de még értelmileg is vitatható (Szentkuthy ezt mondja: mintha már világra hozta volna – az új fordítás ezzel szemben: mintha szülne már.) S az, hogy emez az olvasás mai módjához alkalmasabb lenne? Valamiképpen Szentkuthy szövege közelebb maradt (ha ez egyáltalán lehetséges a fordítás mesterségében) Joyce szemléletéhez.

Szerencsére az új fordító-műhely (Gula Marianna,
Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid) öles részeket vállaltan átvett Szentkuthytól.

Amikor Klaus Schöning 1979-ben (Szentkuthy fordítása 1974-ben jelent meg!) egy  interjú során Cage-et   Joyce-ról kérdezte, azt tudniillik, hogy kit tart a legtöbbre az irodalomban, így válaszolt:  Azt hiszem Joyce  az…Mindmáig lenyűgöz Pound, Stein és Joyce. De azért leginkább Joyce érdekel… az a világ, amelybe Joyce-szal beléphetünk, alig ismert a számunkra…Nem juthatunk a végére, nem tudjuk megérteni, nem tudjuk megoldani, nem érezhetjük, hogy befejeztük…szükségünk van egy nyelvre, amelyet nem kellene lefordítani.

Mármost mit kezdjünk Ezra Pound, Gertrude Stein szövegeinek olvasási módjával? Vagy mondjuk Beckett verseivel, szövegeivel?

Amikor Cage rádiójátékot (Roaratorio) készített  Joyce szövegei alapján, a rádiós szerkesztő ezzel adta vissza: hosszú és unalmas. Cage így válaszolt: Igen. És mi a probléma? -   Később a rádiójáték elnyerte a legrangosabb rádiós díjat.

Nem vitatom: lehet, hogy szükségessé válik klasszikus szövegek újrafordítása. Gyanítom: ez az állítás nem a legjobban sikerült fordítások nyomán indokolt.

Szentkuthy Joyce fordításának esetében nem ez a helyzet. Nem érzem indoltnak, hogy hozzányúltak…

A könyv borítója telitalálat, koncepciójában Cage An Alphabet című lemezének a füzetére emlékeztet.

Itt idézek néhány percet  Cage Ordítóriumából (Roaratorio). A hangjáték szövegét Cage Joyce nyomán, az ő szóhasználatával írta. Joyce neve a szöveget végig kíséri középütt, függőlegesen (mesostichon). Felmerülhet mármost a kérdés: Joyce neve szerepel-e a szövegben? A szöveget Cage mondja (recitálja) végig, csak időnként válik érthetővé, nagyobbrészt a zaj és zene keveréke mögött rejtőzködik. Íme egy részlet a hangjátékból:

  

 Franghiz Ali-Zadeh


Azerbajdzsáni komponista. A hagyományos azeri népzenét használja, ugyanakkor az európai és észak-amerikai kortárs zene szellemében komponál. Németországban él.
Sok szerzeményét a Kronos Vonósnégyes mutatta be, de kapcsolatban áll a legtöbb kortárs muzsikussal. (Schönberget tartja mesterének.) A Kronosszal közös lemeze is van. Kitűnő zongoraművész, zongorakompozícióit maga szokta bemutatni.

Itt három művéből idézek. Az első egy zongora (preparált zongora) opusz: Music for Piano. Az Oasis vonósnégyest a Kronos adja elő, azután egy részlet hallgatható a Mugam Sayagi című vonósnégyesből. Mugam – jellegzetes azeri népzene. A mugam sayagi jelentése: a mugam stílusában, szellemében.

 James Whitbourn


Annelies

Anna Frank naplója

A szólót Arianna Zukerman énekli.

Az alább hallgatható rövid részlet, a mű befejező része : Anna meditációja.
A szöveg:
Látom, amint a pusztulásból lassanként újra felépül a világ, hallom a közeledő égszakadást, amely végül is elpusztít bennünket, együttszenvedek sok-sok millió emberrel. És mégis, ha felnézek az égre, úgy érzem, hogy jóra fordul minden, elmúlik ez a szörnyűség, s megint béke és nyugalom lesz ezen a világon.
[1944. július 15. szombat]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Amíg ...  láthatom a napot s a felhőtlen eget, nem lehetek szomorú.
Amíg bátran nézel az égre, addig érzed, hogy tiszta a lelked és újra boldog leszel.

[1944. február 23. Szerda]

 Mieczysław Weinberg 

…egy “elfelejtett” mester…

Sosztakoviccsal és Prokofjevvel  együtt szokták emlegetni. Az életműve óriási, szinte minden műfajban alkotott. Lengyel-zsidó származású komponista, aki Varsóból a náci megszállás elől menekült a Szovjetúnióba, Minszkbe. Utazásának történetét Mojse Vainberg néven írta meg (így ismerték egészen 1982-ig!). A német csapatok elől kénytelen volt tovább menekülni, s Taskentben telepedett le. Itt írta első szimfóniáját, amely Sosztakovics figyelmét és barátságát eredményezte. Később Moszkvába költözött. Meggyűlt a baja a sztálini Szovjetúnióban, s hosszú évekre elhallgattatták. Talán ez is oka lehet “elfeledettségének”.
19. szimfóniáját Ahmatova költészete ihlette (akinek sorsa nagyon hasonló volt a Weinbergéhez), Örömteli gyözelem alcímmel (1985).
Itt ebből a szimfóniából hallgathatunk egy részletet, valamint a Klarinétversenyből végül pedig egy Szóló cselló prelűdöt.

Thierry De Mey

Musique de Table

Ha már imént az Amadinda együttes produkciójáról esett szó.

Most ugyanannak a koncertnek a  programjában egy  különös opuszt hallgathatunk meg

“A kitűnő Thierry De Mey Asztali zenéje, amely különleges performansz-produkció is egyben, hiszen a három ütős előadó színészi produkció elemeit is láttatja a színpadon. Ez a pusztán kézzel előadott mű, amely az asztal alá erősített mikrofonok segítségével válik egy egész koncert-terem számára hallhatóvá, igazi virtuóz alkotás". ~ (Lásd még:  ITT)

Gavin Bryars


One last bar, then Joe can sing




Tizenkét éve (2001. január 1-én) adta elő az Amadinda együttes a Zenekakdémián. Akkor még a Magyar Rádió is műsorára tűzte, igaz az Új Zenei Újság “elmélyedt” fanyalgásának kíséretében… 
Akkoriban a Balkonban írogattam kortárs zenéről ezt-azt. Így erről az eseményről is szóltam:
“Gavin Bryars angol zeneszerző One last bar, then Joe can sing című kompozíciója, amely a szerző korábbi operájával (Medea) áll szoros kapcsolatban, hiszen szinte azt hosszabbítja meg szöveg nélkül, a hallgatóra bízva: asszociálj, amit akarsz! Ha persze valaki szegényes képzelőerővel bír, annak ez a mű nem szól sokról, s legfeljebb egy szakmai megjegyzéssel (hármashangzat-felbontások életre keltése!) ágyaz meg a zenéhez semmi közt nem mutató zsigeri megjegyzéseknek. Pilinszky János mondta egy interjúban, 1972-ben, hogy a ,modern mûvészet fél az unalomtól, és unalom előtti műveket teremt, frappírozni kíván, míg a nagy művészet beépíti az unalmat. Ez egy nagyon nagy tartomány...' Pilinszky kritikája kétségtelen megfontolandó igazságot tartalmaz, ám Bryars újévkor előadott műve éppen cáfolja Pilinszkyt, vagyis hogy a modern művészet is képes beépíteni magába az ,unalom' tartományát. Ha Bryars művét nem fogadjuk el, akkor fantáziátlan vitába keveredünk Morton Feldman szinte egész életművének megítélésében, Steve Reich egyes műveinek vonatkozásában, vagy Cage koncepciójának megítélésében.” ~ ( Lásd: ITT )
Hogy miért jutott eszembe Bryars meditatív zenéje? Hát mostanában jól jön...
A hangmínőség nem éppen tökéletes, sajnos (vagy szerencsére?) egy öreg videószalagról származik. Viszont a teljes opusz elhangzik!

 Twyla Tharp

koreográfiája Philip Glass zenéire.
A felvétel sejtelmes világításban készült. A táncosok szinte árnyszerűek, együttlétükben is magányosaknak hatnak, szinte csak pillanatokra kerülnek olyan közel, hogy az arcuk is láthatóvá lesz..

A minimál-zene átültetése balettba. Repetitív zene és repetitív mozgás.
Az alábbiakban néhány perces keresztmetszetet készítettem a felvételből.
[A felvétel 1 perc 44 másodpercig néma, a zene csak ott szólal meg!]

Frederic Rzewski


The People United Never Be Defeated!

A téma egy chilei dal (¡El pueblo unido jamás será vencido!) alapján készült.
Rzewski erre a témára harminchat variációt írt.

A művet Ursula Oppensnek ajánlotta, aki az ősbemutatón (1976) játszotta Beethoven Diabelli Variációival.

2012-ben jelent meg az a lemez, amelyen Christopher Hinterhuber adja elő Rzewski művét Bach variációkkal („Aria Variata alla Maniera Italiana“ a-Moll BWV 989) párosítva.
Ezeken kívűl az előadó is alkothat újabb variációkat Rzewski témájára.
Az alábbiakban mindkét előadásból hallgatható a téma és négy variáció.

 Birgitte Alsted


A 2012-ben megjelent lemezen négy kompozíció szólal meg.

Az elsőt – Agnete’s Laughter – Hans Christian Andersen meséi alapján komponálta a szerző. Az opusznak nincsen „mondanivalója”, csak hangulata. A hangokat maga a szerző adja elő, a maga alkotta elektronikus hangzások kíséretében. Az első tétel - a merman (sellő, triton) hívása – Andersen visszatérő motívumát szólaltatja meg.

Magritte

Klip Henri de Gerlache filmjének metszeteiből.

Párizsi barátaim ajándékoztak meg a Magritte-filmmel. A film Magritte életét, munkásságát sok értő vallomás alapján mutatja be. Egy szemlélő szemén át láttatja a Magritte-et inspiráló látványokat. Külön érdekesség, hogy a DVD lehetőséget ad a képek egyenkénti megtekintésére is.

A klipet úgy készítettem el, hogy nagyjából elképzelhessük a film hangulatát. A szöveget kivettem a képek alól, hiszen azok teljesen széttöredeztek volna a sok apró részletből összevágott klipben. Viszont alátettem Michäel Levinas Par-dela című kompozíciójának részletét…