Saturday, September 17, 2011

„Miért a múltak?”
Rádióműsor
[Periszkóp Rádió]

[Előzetes megjegyzés: Amikor a Magyar Rádióban körülbelül száz műsort készítettem a Nevek ürügyén sorozatban, a sorozatcím után mindig egy név szerepelt. Szóvá tették, hogy miért foglalkozom zeneszerzőkkel is, amikor a Művészeti (irodalmi) szerkesztőségen dolgoztam. Mondták ezt akkor, amikor a nevek többségét más műsorban a zenei szerkesztők meg sem említették. Azt a stratégiát választottam, hogy a nevek helyett a műsorból vett idézettel adtam címet az új sorozatnak. Ráadásul még egyszer megcsináltam az ugyanazokra a nevekre épülő műsorokat. Ilyenformán jót tettek végülis velem. Sok részlet egyébként is ismétlődik a műsorokban. Az új változatok megmutatják azt a fejlődést, amelyen az idők során végigtapogatóztam. Az újabb verziókban több szerephez jut a zene, sőt általában egyenrangúvá válik a szöveggel.
Ezeken a műsorokon végeztem kisebb változtatásokat. A műsorok most a Periszkóp Rádió archívumában találhatók.]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Mint jóindulatú és művelt ember feltételezem, hogy mindenkiben megvan a hit, mert különben hogyan is lehetne ,továbbhaladásról’ beszélni. (Søren Kierkegaard) - … ha minden nap … egyazon dolgot újra meg újra elvégzünk,… akkor megváltozik a világ! (Andrej Tarkovszkij) - Miért nő a fű, hogyha majd leszárad? Miért szárad le, hogyha újra nő? (Babits Mihály) - Aki a világgal viaskodik, a világ legyőzése által válik naggyá, és aki önmagával viaskodik, az önmaga legyőzése által; aki azonban Istennel viaskodik…? – (Kierkegaard)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Szövegek:
1. Søren Kierkegaard: Félelem és reszketés
2. Søren Kierkegaard: Vagy – vagy
3. Tarkovszkij: Áldozat
4. Thomas Mann: József és testvérei
5. Euripidész: Iphigeneia Auliszban
6. József Attila: Szabad ötletek jegyzéke
7. József Attila: Anyám meghalt…
8. Ingmar Bergman: Tükör által homályosan
9. Biblia
~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Zenék:
1. Kurtág György: Abraham – Versetto
2. Thierry de Mey: Landscape I.
3. Steve Reich: The Cave
4. Steve Reich: Drumming
5. Steve Reich: Tehillim
6. Richie Hawtin: Hypokondriak
7. Ari Ben-Shabetai: Elegie
8. Arvo Pärt: Mein Weg hat Gipfel und Wennentäler
9. Arvo Pärt: De Profundis
10.Johann Sebastian Bach: Messe h-moll
11. Alexander Knaifel: Psalm 51 (50)
12. Pierre Boulez: Rituel
13. Gregorio Paniagua: Musique de la Grèce Antique - Anakrousis
~~~~~~~~~~~~~~~~
A műsor [ 49:53 perc]  ITT hallgatható. (A listán meg kell keresni a Miert a multak.mp3 jelzetet és arra kell klikkelni!)

No comments: