Havas crop...

Régen gondolkozom, hogy egyszer elmeditálok a havasokon. De eddig mindig lebeszéltem magam. Végülis, ha ez kell a magyarnak? Vagyis a kikophatatlan Narcissus tűnik fel mindenütt.

Van ilyenfélénk néhány, de itt valami rejtély, valami enigma settenkedik. Jó, most kizárom azt a lehetőséget, hogy valójában - amikor nem látszódnak, amikor magukban vannak, amikor szeretteik közt tartózkodnak - aranyos, kedves szép emberek. A havas azonban enigmatikus nekem. Én - noha régen ismerem - csak a rádióban hallom (szinte mindben), a televízióban látom (szinte mindben). Prototípus. A félműveltség élő szobra. Mindenütt ottvan, mindenről van véleménye ("tudás"-ából szinte mulatságosan elhanyagolható mennyiséget juttat a közönségnek)), viszont senkinek a véleménye nem érdekli, bevallottan nem olvas ("beszéljünk a könyvedről, noha én nem olvastam..."). Számomra talány, hogy hogyan lehet valaki népszerű közszereplő mifelénk, akit ilyen mértékben nem érdekel semmi. Pontosabban semmiféle érdeklődés nem vehető észre rajta - egy kivétellel: Ő! Érdekes lehet mifelénk egy olyan közszerepló, akinek mindenről önmaga jut eszébe?!

De nem is hősünket szemlélem naív értetlenséggel, nem... - a jelenséget.!

Nincsen egyedül. Van "zongoraművésznőnk", aki elképesztően nem tud zongorázni, van "hegedűművészünk", aki guggolva is húzza a Stradivarit, de istenem: minek? Van "hegedűművésznőnk", aki felcsapott dalnoknak és énekel, énekel. Van "színész-előadó-igazgató-univerzálműsorvezetőnk", aki nem tanulta meg (vagy nem tudja): hol kell levegőt venni, s dadogva, körülményeskedve filozófál a semmiről, érdemes riportalanyai nyakában, beléjükfojtva minden közlendőt ("most ebbe ne menjünk bele - szokta volt mondani - de a feleségem szerint ez így meg úgy"), van "fuvolaművésznőnk", aki szőke Carmenként még világsztárokat is csőbe süt; kit hol: a Müpában stb. Miközben érdemes tehetségek boldogok, ha a lerobbant Zeneakadémia kistermét évente egyszer birtokba vehetik.

Naív értetlenséggel kérdezem: ezek tetszenek? -havas talán szép, csak nem veszem észre, mert mással vagyok elfoglalva? A zongorista hölgy (Szent Péter irgalmazz!) felső lábrésze pedig kevéssé izgat, mert felül úgy szól a zongora, ahogyan?... A szőke Carmen pedig majdnem, de attól azért nagyon messze? Vannak örök szőke műsorvezetőnők - hol itt, hol ott - olyan mély sekélységgel, hogy az már alig alig követhető. Az egykor kiérdemesült (jól tartja magát: "Szilágyságban határzott vén testem") műsorvezető olyan híg, hogy már alig lehet észrevenni...

Mi folyik itten?

Mi az a szörnyű kényszer, amely még rendező óriásokat is térdre (na jó, féltérdre) kényszerít (v.ö. a minapi Beckett produkciót).

Mitől lett a Magyar Rádió gyatra iparcsarnokká, súdiófaló news roomokkal, szinte mindenbe belebakizó félműveltséggel?

"Csak hazudni kéne, mennyi minden jönne,

Magyar eredménnyel, sikerrel özönbe." (Ady)

Korányi Tamás rádiószínpada 2009. április 23-án, csütörtökön, este 7 órakor

ˇ

Pasolini ~ Kálvária

ˇ
Képek (részletek):
1. Derek Jarman: Journey to Avebury

2. Meredith Monk: Ellis Island
3. Jiří Kylián: Falling Angels (balett)
4. Yamato ~ The Drummers of Japan
5. Pier Paolo Pasolini: Máté Evangéliuma
6. Diamanda Galas: Halálfúga (Celan)

ˇ
Zene:
1. Colder: One Night in Tokyo
2. Francesco Pirro: Focus on L.; Uccello Meccanico
3. Steve Reich Drumming
4. William Kraft: Concerto for Four Percussion Soloists & Orchestra; Contextures
5. Bernd Alois Zimmermann: Requiem für einen jungen Dichter
6. Alfred Schnittke: Collected Songs Where Every Verse is Filled with Grief
7. Michael Galasso: Baroque

ˇ
Szöveg:
1. Pier Paolo Pasolini versei [Ajánlás; Halálom napja; A Botrány iskolása; A szép fiú litániái; Ima anyámhoz; Vigyázz magadra és minden jót; Üvöltés] és prózai írásai [A boldogtalan fiatalok; Életemről]
2. Paul Celan: Halálfúga
3. Korányi Tamás összeállítása Georges Perec, Babits Mihály, Franz Kafka és mások szövegtöredékeiből
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az produkció technikai kivitelezéséről: ITT

Rádiószínpad...

ˇ

Körülbelül fél év, és öt előadás után valami olyasmira jutottam, mint annak idején Rajkin: "Valami van, de nem az igazi!"

ˇ

Hát akkor? Idézzünk egy másik nagyszerű bohócot, amikor egyik trombitája nem felelt meg, csődöt mondott: "van másik!"

ˇ

A probléma nem tartalmi. A szövegek, a zenék, a filmek-képek rendben voltak.

ˇ

A kivitel sántított. Olyan akart lenni minden, "mintha élne". Fura módon Oláh Gusztáv egykori operaszínpadi képei jutottak eszembe. Oláh mindent megtett azért, hogy a néző, az operahallgató "otthon érezze magát", vagyis minden igazi akart lenni. Aztán, amikor becsaptak egy ajtót, akkor az egész fal mozogni-lengeni kezdett - vászonból volt az egész...

ˇ

Nos az én rádiószínpadom eddigi opuszai is olyan kivitelt akartak mutatni, mintha semmi háttere nem lenne a látható-hallható dolgoknak, mintha így teremtődtek volna meg. Aztán történtek a kis gikszerek (nem szólalt meg a zene, nem indult meg a kép stb.). ~ A mai színpadok nem szégyellik, ha a néző látja, amint a zsinórpadlásról leeresztik a díszleteket, amint a sűllyesztő lép működésbe s a pokol tüze nem egyéb, mint pirotechnika, hogy Don Giovannit elnyelje a pokol (ami tartalmilag már eleve hamis az opera legtöbb előadásában) és így tovább.

ˇ

Olyan megoldáson gondolkozom, s kidolgozásán már dolgozom, hogy a néző egy számítógép munkáját követve nézi, hallgatja végig a produkciót. Itt nem lesz elrejtve semmi, a kurzort a néző követheti a vetítővásznon, a kép hol az egész vásznat beteríti, hol háttérbe szorul, s egy rádiószerű készülék szólal meg zenével, hanggal, majd ez is eltűnik, s helyet kap az élő szövegmondás és így tovább. A lehetőségek kimeríthetetlenek.

ˇ

Aki Párizsban járt már, biztosan elment a Pompidou Központba (Beaubourg) vagy ahogyan a konzervatívabb szemléletű párizsiak elnevezték: a vastraverzek Notre Dame-ja... Itt minden látható maradt - a meztelen tartópillérek, a csövek, a lépcsők. Az egész váz szinte előttünk van. Mintha soha nem lenne befejezve, ott épül immár évtizedek óta a szemünk előtt - pedig (nagyszerű funkciókkal) működik, él, "készen van"!

ˇ

Hadd mutassak egy fantáziaképet, egy példát, hogy miket láthat majd a rádiószínpad látogatója (klikk a képre, nagyításhoz).

És azután? Majd meglátjuk...

Homo sum; humani nihil a me alienum puto

ismételgetem magamban mostanában egyre gyakrabban Publius Terentius Afer mondatát [Heautontimorumenos 77 ~ "Ember vagyok, semmi emberi dolgot nem tartok magamtól idegennek"]...

Mindazonáltal ugyanakkor egyre gyakrabban jut eszembe: hiába beszélek.

Mindent áthat az üzlet és a mentális korrupció. Nemcsak nálunk, de kitüntetett vevők vagyunk rá.

Maradva szűkebb, s gyakorta markánsan kijelölt terrénumomon, kérdem: miért valami megfejthetetlen pszichikus ellenszenv határoz meg egy véleményt egy emberi produktumról ( lásd a kiegészítő sorokat: ITT), amiért valóban szégyellem magam; ~

s miért kell természetesnek tartanom, hogy az egyik legnagyobb ma élő színházi rendező "A világszínház egyik legjelentősebb huszadik századi kísérletezőjeként, megújítójaként számon tartott Peter Brook vénségére megtért volna a legősibb formákhoz? Vagy az üzleti siker követelménye győz le mindent?" - ( idézet egy kritikából ) [V.ö. ITT]

Hogy csak két friss példát említsek a mindent elárasztó "vacakság" árnyairól... Látható: nem lehet büntetlenül szemetet árulni tévében, rádióban, színházban, moziban, plázában és nyaralókban, hegyen-völgyön. Nem várható, hogy a "nagyérdemű" kimazsolázza az "igazat" (ne csak a "valódit"!).

Vagy csak az "üzleti" siker tehet koronát a fejekre?

Peter Brook Beckettje aka light Beckett
ˇ
A Trafó Színház honlapja szerint végre nevethetünk Becketten...

De miért is nevethetnénk? Azért-e, mert Beckett szívesen mondta hőseit bohócoknak? Nevetségesek a bohócok?
ˇ
Száz szónak is egy a vége. Kitünő színészek, nagyszerű alakításai, ám a rendezés koncepciója kissé "lightosra" csinálta Beckettet. Elhiszem: többeknél arat sikert. Sok volt a nevetés, még több a zavart kuncogás.
ˇ
Nekem Beckett szövegei pengeélesek, csonttá kopaszítottak. Brook pengéje kissé életlen, nem vág kíméletlenül, hősei puhábbak az író szándékánál. Mindazonáltal nagyon érdekes este volt. Biztosan ilyen is Beckett. De nem ilyen!

Az Altatódal előadását elhibázottnak éreztem. Nem azért, mert ezt Beckett gondozatlan, szürke hajú, idő előtt megöregedett nőre írta. Hanem mert a fiatal színésznő nem érzékeltette, hogy a magány meredélyén a sír felé menetel. Ugyanakkor nem volt eléggé tárgyilagos - hogy tudniillik jószerint valamennyien így vagyunk ezzel. Nagyon nehéz szöveg! És Beckett instrukciója szerint felvételről szól. Kivéve a tovább szót. A tovább - a fokozat, a lépés a mélység felé, "le egészen mélyre, önmaga mélyére, másik énje lelkébe"... egészen a halálig. Ezért fontos, hogy ha nem felvételről beszél a színész, akkor a tovább szót - nézetem szerint - el kell hagyni, s a színésznek kell a szöveget egy fokozattal lejjebb tenni. Különben nevetségessé válhat az ismételgetés.
ˇ
Beckett instrukciói hihetetlenül pontosak és fontosak. Legjobb betartani. A lényegét!

Ez a Pécsi Periszkóp Rádió!
ˇ
A műsor hallgatható:Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián,
valamintInterneten:160 kbps mp3 és 32 kbps mp3 formátumban

ˇ

Pasolini ~ Kálvária
ˇ

Zene:

1. Colder: One Night in Tokyo

2. Francesco Pirro: Focus on L.; Uccello Meccanico

3. Steve Reich Drumming

4. William Kraft: Concerto for Four Percussion Soloists & Orchestra; Contextures

5. Bernd Alois Zimmermann: Requiem für einen jungen Dichter

6. Alfred Schnittke: Collected Songs Where Every Verse is Filled with Grief

7. Michael Galasso: Baroque
ˇ

Szöveg:

1. Pier Paolo Pasolini versei [Ajánlás; Halálom napja; A Botrány iskolása; A szép fiú litániái; Ima anyámhoz; Vigyázz magadra és minden jót; Üvöltés] és prózai írásai [A boldogtalan fiatalok; Életemről]

2. Paul Celan: Halálfúga

3. Korányi Tamás összeállítása Georges Perec, Babits Mihály, Franz Kafka és mások szövegtöredékeiből

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Meghallgatható és letölthető: ITT

Faragó Béla Kafka értelmezése izgalmas, zenei és dramaturgiai újításokkal - sikerült vállakozás, pedig a Kafka írás ismeretében ez szinte megoldhatatlan feladat.

ˇ

Az egyetlen "emberi" sors Gregoré, aki bogárrá lett. A körülötte emberformának maradtak viszont mind - Faragónál direkt nevetséges - bogarak. A zene a koré. A mienké és Kafkáé - bizonyítva, hogy Kafka mennyire mai. A zenei átköszönések (Mozarthoz, Bachhoz) jó érzéssel töltik el az embert: talán mégis jó az ember?... A kórusok már-már liturgikus pillanatokat teremtenek.

ˇ

Az énekesek és zenészek nagyon nehéz feladatot kapnak ebben az opuszban - és sikerrel teljesítenek. Külön dícséretes a színészi játék.

Nagy tett, hogy Faragó levette a falról és életre keltette a "fényképnőt". Egy hölgy... szőrmeboával, feszes tartásban ül a képen, hogy aztán Gregor embervoltát bizonyítsa....

ˇ

Pogány Judit rappelő takarítónője - telitalálat.

ˇ
Talán valamelyes rövidítés nagyobb hangsúlyt adott volna a fényképnő és Gregor találkozásának.

A rendezés Lukáts Andort dícséri. A hihetetlenül kis térben olykor templomi hangulat érezhető.

ˇ

A világító kottaálványok körbeveszik a játékot, mintegy fény-gyűrűbe keretezik az egész szomorú-tragikus-komikus eseménysort. Az énekesek színészekké lettek, az operaszínpad műfajának örök problémája vált természetesen megoldottá.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Olvasom a nagy emdzsipi (MGP=Molnár [Fábián] Gál Péter) "írását" az operáról. Ha ezt a szöveget a neves "eszteta" egy kávéházban lökte volna le egy fél deci sör mellé, hát azt mondom: tiszta hülye vagy öregem. Hogy mik motiválhatnak egy sok próbát kiállt öreg esztetát? Kit szeret, meg kit nem? Egyáltalán: hogyan lehet ilyen sok betűt leírni anélkül, hogy a dologról szó kerülne. A wc lefolyó, a szűkösség irónikus kezelése mellé hiányzott a közlendő. Tanítani kellene ezt az írást: hogy - tudniillik - így ne! Meg talán nem ártott volna, ha esztetánk az írás előtt elolvasta volna Kafka művét. Akkor talán a fényképnőt is értelmezni lett volna képes...

~

Ja - jut eszembe: az előadáson zene is szólt. Én hallottam, pedig messzebb voltam a forrástól, mint öreg esztetánk... ~ Ja, és rendezés is volt... Ja, és a fényképnő-ötlet is volt. Jó is volt. Az eszteták - régi tapasztalat - olykor a fejükön ülnek a produkciót hallgatva. Igy aztán se nem látnak, se nem hallanak. Csak írnak. Igaz azt legalább fizetik.