Tuesday, April 21, 2009

Rádiószínpad...
ˇ
Körülbelül fél év, és öt előadás után valami olyasmira jutottam, mint annak idején Rajkin: "Valami van, de nem az igazi!"
ˇ
Hát akkor? Idézzünk egy másik nagyszerű bohócot, amikor egyik trombitája nem felelt meg, csődöt mondott: "van másik!"
ˇ
A probléma nem tartalmi. A szövegek, a zenék, a filmek-képek rendben voltak.
ˇ
A kivitel sántított. Olyan akart lenni minden, "mintha élne". Fura módon Oláh Gusztáv egykori operaszínpadi képei jutottak eszembe. Oláh mindent megtett azért, hogy a néző, az operahallgató "otthon érezze magát", vagyis minden igazi akart lenni. Aztán, amikor becsaptak egy ajtót, akkor az egész fal mozogni-lengeni kezdett - vászonból volt az egész...
ˇ
Nos az én rádiószínpadom eddigi opuszai is olyan kivitelt akartak mutatni, mintha semmi háttere nem lenne a látható-hallható dolgoknak, mintha így teremtődtek volna meg. Aztán történtek a kis gikszerek (nem szólalt meg a zene, nem indult meg a kép stb.). ~ A mai színpadok nem szégyellik, ha a néző látja, amint a zsinórpadlásról leeresztik a díszleteket, amint a sűllyesztő lép működésbe s a pokol tüze nem egyéb, mint pirotechnika, hogy Don Giovannit elnyelje a pokol (ami tartalmilag már eleve hamis az opera legtöbb előadásában) és így tovább.
ˇ
Olyan megoldáson gondolkozom, s kidolgozásán már dolgozom, hogy a néző egy számítógép munkáját követve nézi, hallgatja végig a produkciót. Itt nem lesz elrejtve semmi, a kurzort a néző követheti a vetítővásznon, a kép hol az egész vásznat beteríti, hol háttérbe szorul, s egy rádiószerű készülék szólal meg zenével, hanggal, majd ez is eltűnik, s helyet kap az élő szövegmondás és így tovább. A lehetőségek kimeríthetetlenek.
ˇ
Aki Párizsban járt már, biztosan elment a Pompidou Központba (Beaubourg) vagy ahogyan a konzervatívabb szemléletű párizsiak elnevezték: a vastraverzek Notre Dame-ja... Itt minden látható maradt - a meztelen tartópillérek, a csövek, a lépcsők. Az egész váz szinte előttünk van. Mintha soha nem lenne befejezve, ott épül immár évtizedek óta a szemünk előtt - pedig (nagyszerű funkciókkal) működik, él, "készen van"!
ˇ
Hadd mutassak egy fantáziaképet, egy példát, hogy miket láthat majd a rádiószínpad látogatója (klikk a képre, nagyításhoz).

És azután? Majd meglátjuk...

No comments: