Galina Usztvolszkaja mondta...

ˇ

"eszteták" figyelmébe:

ˇ

"Mindenkit kérek, aki valamire tartja a munkámat, ne vesse alá semmiféle elméleti analízisnek".

ˇ

Usztvolszkaja az egyik legjelentősebb kortárs zeneszerző.

ˇ

A mondat azért jutott eszembe, mert tallózva a televíziók (és rádiók) műsoraiban, sohasem találkozom ennek a kiváló zeneszerzőnek a nevével. Minthogy előre vélhetően meglehetősen kevesen hallgatnák: nem reklámhordozó...

ˇ

Bizonyos asszociatív bakugrásokkal eljutok oda, hogy voltaképpen mi lehet reklámhordozó. Ami a zeneműveket, egyáltalán bármiféle produkciókat illeti, a lassúságot, a nyugodt értelmezést meglehetősen nehezen bírja a mai európai vagy észak-amerikai polgár. Valamiként ott tartunk, hogy ha valamit körültekintően értelmezünk, azt unalmasnak vélik a befogadás részéről, nem nézik-hallgatják, oda pedig nem érdemes reklámot ereszteni - oda a bevétel.

ˇ

Ugyanakkor jellemző, hogy rendkívül nagy keletje van a locsogásnak. A televíziók és rádiók ún. beszélgetős műsorai (műfajuk bízvást a locsogás kategóriájába sorolható) - s ez korántsem a legutóbbi évek sajátja - rengeteget beszélnek valamiről, miközben a valami szinte sohasem szólal meg!

ˇ

Minapi rádiószínpadi kísérletemre például érkezett olyan javaslat, hogy az éppen hallható műveket, meg azok iróit-szerzőit ki kellene írni - mondjuk a vetítővászonra -, hogy a "nagyérdemű" tudja. Régi vitám volt már a "királyi" rádióban is, hogy más egy szerzői est, vagy egy költői előadóest, és nagyon más egy szövegfolyam, egy szövegből és zenékből szőtt montázs (a rádiószínpadon még a kép is beleszól a dologba), ahol a felsorolt elemek csak építőkövei a műsor mondanivalójának, amit a produkció teremtője ezekből az elemekből létrehoz. Ha például egy sportoló megfeszítettségtől eltorzult arcának lassított felvétele közben azt a József Attila szöveget halljuk, hogy "a semmi ágán ül szívem", akkor ez egy új vélemény, jelentése módosult, mást jelent, mintha egy félhomályos előadóteremben valaki "előadja" (spilázza - mondja olykor a szakma). Ebben az esetben ugyanis valamiképpen elmondtam József Attila szavait felhasználva a véleményemet a mai versenysport őrületéről, az újkori gladiátorok önkéntes mártíromságáról stb. - és persze az, aki a sportolók teljesítményében örömét leli, nem ért velem egyet. Csak ez a helyzeten nem változtat, ráadásul soha nem kíséri a kamera a sportolót mondjuk tíz év múlva a kardiológiai osztályokra. Ennyi mindent jelenthet a fenti néhány költői szó új környezetbe helyezése!

ˇ

Ha most eközben valahol a falon megjelenik József Attila neve, akkor a néző ugyan az ismeretterjesztés szintjén ellátottá lesz, a rádiószínpadi előadás pillanatáról (kép, zene, szó) azonban lemarad, és joggal únni kezdi. S ez még akkor is így lesz, ha egyébként a kielégítettség érzése keríti hatalmába. Ebben a vonatkozásban kétes értékűnek tartom azt a szokást is mostanában, hogy az idegen nyelven énekelt operák szövegét kivetítik magyarul, s így az operaház átalakul olvasó klubbá (vitathatók a feliratos filmek is, csak ott a szinkronborzalmak miatti kompromisszum teszi megbocsáthatóvá)...

ˇ

A szövegmondás lényege - véleményem szerint - az értelmezés. Ehhez a szavakon kívül nagy segítséget nyújtanak az írásjelek (nagyon nagy különbség lehet egy vessző, pontosvessző vagy egy gondolatjel között!). Ha az író nem használt írásjeleket, akkor magunkra maradtunk, de ezzel az értelmezés kötelezettsége alól nem nyertünk felmentést. [A nagy Bach olykor még azt sem jelölte meg kötelezően, hogy végülis milyen hangszeren adják elő a művet, mégis berzenkednek, ha például valaki - mint legutóbb Hölszky - egy hagyományosan használt hangszert (csembaló) egy újabbra vált (harmonika; aminek a megszólaltatása nem feltétlenül az az ordináré hang lehet csupán, ami az utcákon meg kocsmákban olykor előjön ezekből a hangszerekből).]

ˇ

Ja és a locsogás!... Magam csak azért szoktam meghallgatni a beharangozott "beszélgetős" műsorokat, mert nagyon nagy bajnak tartanám, ha pusztán arra a valószínűségre hagyatkoznék (ami sajnos szinte mindig bekövetkezik), hogy a műsor gyatra lesz. Ami azonban legutóbb Szilágyi János új beszélgetős műsorában történt, az messze alulmúlt sok mostanában tapasztalható gyatraságot. Usztvolszkaja fent idézett mondata csak azokat kéri az elemzéstől való tartózkodásra, akik tartják valamire a munkáját... Nos, ez engem ebben a esetben nem kötelez semmire. Csak annyit: ha ez az idétlenkedő, semmire se való locsogó műsor vonzza a nézettséget (és a reklámot), akkor célszerűnek tartom, hogy a reklámok hitelében kételkedjem.