Monday, January 21, 2008




Horatiusnak annyi ~




sóhajtott Publius Ovidius Naso Tomiban, száműzetésében, miközben térdére ejtette a Vita Et Litterae éppen Krisztus születésének évében, januárban megjelenő első számát. A lapot még a nagy Mutatio Systemae előtt csak egyszerűen Et-nek mondták, nem lévén benne sem Vita, sem pedig Litterae... Nyolc évvel voltunk Horatius halála után...
ˇ
"Mire a fellelhető szövegek négy szép kötetben megjelentek, - írta a korszak rettenthetetlen esztetája (nem sajtóhiba, kéretik ékezet nélkül), Csaba de Carolo - addigra, úgy látom, maga az életmű került veszélybe. Megmarad-e az időben, vagy végképp elsüllyed?... nem látom, sehogysem látom, hogy... mi tarthatná igazán meg."
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Csaba de Carolo











"Hogy beszartál, Szókrateszem,

azon a tárgyaláson, hát

Istenem! Tudtuk, hogy

benned a dánnál nem több...

De hallom, nem olyanok már

az előadásaid - és ez fáj, ez igen.

Nem értem, hogy miért,

hogy miért áldoz ott valaki szellemet,

barátokat..."

Petri György




[A "Petri György Munkái" sorozat 4. kötetének megjelenése alkalmából. ~ V.ö.: ITT! )



Úgy tetszik: Petri többeket megszólít - így-úgy!... például: íme...

ˇ

Idevonatkozó tudnivalók (Petri György Munkáinak most megjelent IV. kötetéből):

ˇ

"...a versek nem esztéták számára iródnak" (199. oldal)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

"szólít-


gatod


holott:


halott" (839. oldal)

No comments: