Sunday, April 15, 2007

























Roppant izgalmas szöveghalmaz. A leginkább meghökkentő vélemény is megalapozott és elgondolkodtató. A szövegek nem teszik kötelezővé az elfogadásukat. Logikájuk, értelmük, okuk viszont többnyire kényszerítő erejű...


Néhány idézet:


Remélem, hogy amit a személyes különcségeimnek szoktak nevezni, nem akadályozza a hallgatókat abban, hogy a játékom valódi természetét meg­lássák. Én egyáltalán nem tartom magam különcnek. Igaz, hogy szinte ál­landóan egy vagy két pár kesztyűt hordok, és néha leveszem a cipőmet, ami­kor zongorázom, vagy megesik, hogy annyira elragadtatom magam egy koncerten, hogy úgy tűnhet, mintha az orrommal játszanék. De itt egyálta­lán nem különcségekről van szó, ezek mindössze egy messzemenően szub­jektív foglalatosság látható következményei.
Megesik, hogy egy-egy koncerten különösen erős izgalmi állapotban va­gyok és az az érzésem, hogy úgy játszom, mint egy isten, s ilyenkor valóban így is van. Máskor meg nem tudom, hogy egyáltalán képes vagyok-e végig­játszani a koncertet. Nagyon nehéz ezt megmagyarázni - az ember, amikor zongorázik, beleadja egész személyiségét. De nem is akarok nagyon bele­gondolni ebbe, nehogy úgy járjak, mint a százlábú, akitől megkérdezték, milyen sorrendben rakosgatja a lábait, s attól kezdve egy lépést se tudott tenni, pusztán azért, mert elgondolkozott rajta.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Amennyire csak vissza tudok emlékezni, az időm túlnyomó részét mindig egyedül töltöttem. Nem mintha aszociális lennék, de valahogy úgy tűnik, ha egy művész alkotómunkára akarja használni az agyát, akkor abszolút nélkülözhetetlen az, amit önfegyelemnek hívnak - ami nem egyéb, mint a társadalomtól való elzárkózás egy formája. Szeretném, ha hetvenéves ko­rom előtt sikerülne bizonyos számú jó felvételt készítenem, valamint kama­razenét, két vagy három szimfóniát és egy operát komponálnom.
Egy alkotóművész, aki érdeklődésre számot tartó életművet szeretne lét­rehozni, nem lehet más, mint közepesen szociális lény. Ezt az egyedüllét­igényt sajnos sokan sznobizmusnak tartják. Azok a farmerek, akik a szom­szédságunkban laknak a Simcoe-tó mellett, akkor kezdtek el másképp gondolkozni rólam, amikor elfoglaltam a helyem a helyi dalárdában és hár­fáztam velük, meg készítettem nekik néhány átiratot. Egyik-másik ilyen összejövetelünket hangfelvételen is rögzítettük. A tanárom, aki egyszer be­nézett hozzánk, eléggé meg is döbbent azon, hogy részt veszek az efféle ze­nebonákban.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ha bizonyos zenefoszlányok beszűrődnek a gondolataimba, különös mó­don elveszítem a kontaktust önmagammal, teljesen el tudok vonatkoztat­ni egy beszélgetéstől és egyáltalán bármitől, ami körülöttem folyik. Képzel­hetik, milyen rokonszenvesnek találják ezt a barátaim...
De komolyra fordítva a szót, szerintem éppen ez az extrém koncentráció a muzsikus személyiségének legfontosabb aspektusa. Ehhez pedig egyálta­lán nem szükséges jógázni. A munkám három lényeges elemre támaszko­dott: a jó koncentrációs készségre, az abszolút hallásra és a kitűnő zenei memóriára. Memóriára, mert bármilyen zenét játszom is, nem bírom elvi­selni a kotta jelenlétét. Még a kamarázásban sem. Nemrégiben Mendels­sohn d-moll trióját játszottam koncerten. Elég volt egyszer elolvasnom, hogy megjegyezzem. Szerencsés módon abszolút hallással rendelkezem, s ennek köszönhetően a legbonyolultabb többszólamúságot is hallom a fe­jemben, vagyis képes vagyok akár egy kottán dolgozni, akár komponálni séta közben, vagy éppen a tömegben. Mivel ezt a mentális zenét általában látható karmozdulatokkal vezénylem is közben, ez többnyire felkelti a já­rókelők figyelmét.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Meg kell mondjam, hogy az én ízlésem a második bécsi iskolához és Schoenberghez vezet. Schoenberg jó néhány műve kapcsán vannak fenn­tartásaim - ezzel együtt a legnagyobb mesterek egyikének tekintem.
A Stravinsky-Bartók irányzat - a zene gépies felfogásmódja - ugyanolyan kevéssé vonzó számomra, mint a 19. század első felének hiperérzéki vonu­lata, Chopiné és Liszté.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

És az egyik leginkább meghökkentő megállapítás:


Tájékoztatásképpen:
A legnagyobb modern zeneszerzők: Arnold Schoenberg, Anton Webern.
A leginkább túlbecsült modern zeneszerzők: Bartók Béla, Igor Stravinsky.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Izgalmas olvasmány!


A könyv szerkesztője: Bruno Monsaingeon
A mű eredeti címe:
Glenn Gould: „NON, JE NE SUIS PAS DU TOUT UN EXCENTRIQUE"
World copyright © LIBRAIRIE ARTHEME FAYARD 1986

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Glenn Gouldról többet: ITT

A könyvről még: ITT

2 comments:

Kati said...

aszperger szindrómás volt

Korányi said...

Az volt vagy nem - aligha számít. Lehet, hogy - kissé morbid talán a megjegyzés - több is elkelne efféléből...