A holokauszt és annak tagadása - mindennek jogi megítélése gyakori téma mostanság mifelénk. Nem ok nélkül... - Az elintézetlenség mocsarában élünk!

ˇ

Elképesztő megnyilvánulások, "faji megkülönböztetés alapján" elkövetett bűncselekmények, cigányok legyilkolása, házak felgyújtása, merényletkísérletek és főként a verbális bűnözés (egyes televíziócsatornákban programszerű rendszerességgel) - mindennapos jelenséggé lettek. Az egyes esetek jogszerű felderítése és lezárása szinte kivétel nélkül elmarad. Meddő vita folyik arról, hogy mi büntetendő, mire vannak és mire nincsenek jogszabályok, azok szükségesek-e vagy sem; aztán milyen az egyes esetekben mégis bíróságokig került ügyekben az ítélkezés stb.

ˇ

Másfelől viszont a mély hallgatás. A társadalom mélyen hallgat. Szinte teljesen hiányzik a civil szerveződés, s ha ilyet mégis tapasztalunk, hát az inkább a jogi hézagok között szlalomozó szélsőség oldalán fedezhető fel. A politika a szavazataival s más hasonló lomokkal törődik. Valóságos elhatárolódás jószerint nem létezik, ami mégis volt vagy van: erőtlen, kevés, esetleges.

ˇ

Az egyházak hallgatnak. Mélységesen hallgatnak. Pontosabban: például a református egyház egyik papja nyíltan náci tételeket hangoztat nagy nyilvásosság előtt szélsőséges politikai gyűléseken, vendégül látja a másutt börtönbe dugott holokauszt tagadó "történészt" stb. - minden következmény nélkül. A jog nem ítéli el, a közvélemény hallgat.

ˇ

Egyébként csönd. A magyarországi katolikus egyház mai feje mélyen hallgat (igaz, az egész katolikus egyház feje - Joseph Alois Ratzinger [XVI. Benedek pápa] is visszafogadta a korábban kitagadott holokauszt tagadó püspököt). Honi bíborosunk nem foglal állást a cigányság ellen elkövetett bűntettek ügyében, nem érdekli: miféle atrocitások érik a másként élőket, másfajta identitású embereket, egyszóval azokat, akik nem a katolikus egyház normái szerint élnek; a holokauszt.

S közben egyenruhás "csapatok" masíroznak falvakban, községekben, városokban; rémületet keltve a cigányság körében, súlyos asszociációkat keltve a még élő, öreg, "túlélt" zsidóságban, hiszen ezeket az egyenruhákat, az efféle masírozásokat jól emlékezetébe vésték annak idején...

A társadalom jobbik része hallgat. Sőt általánossá vált a hárítás: nem ismétlődhetnek meg az egykori rémségek, más ma a világ és így tovább.

Csakhogy az egykori rémségek sem egy pillanat alatt szakadtak az országra. Módszeres "aprómunka", rendszeres tendenciák, majd fokozatosan szigorított törvények előzték meg a nyílt tömeggyilkosságokat.

Mindezt tudjuk.

Fenti "szorongások" alátámasztásaként engedtessék meg, hogy idézzek egy egykori parlamenti beszédből. Az 1939-es (később elfogadott és érvényesített) zsidótörvény parlamenti vitáján hangzott el a beszéd. A szónok: Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás. Az időpont: 1939. április 15-e. Öt évvel a sárga csillag, a gettók , a deportálások, a holokauszt előtt:

"… a zsidóságnak köz­életi, gazdasági és egyéb tereken való arányos visszaszo­rítását a nemzet jogos önvédelme okán mindenki szük­ségesnek tartja, aki velem együtt aggodalommal nézte, hogy a recepciós törvény életbelépése óta a hazai zsidóság egyrésze, a többieknek mintegy hallgatag beleegye­zésével, a katolikusok állandó tiltakozása ellenére, liberális asszisztenciával, a sajtó útján és »művészet« ürügye alatt irodalomban, költészetben, színházban, moziban, zenében, festészetben jóformán mindent kétségbevont, vagy diszkreditált, ami a keresztény ember előtt szent, így az Istent, a szenteket, a vallást, az egyházat, a házasságot, a csalá­dot, a hazát stb., a földmívelésben pedig, valamint az iparban és a kereskedelemben, a pénzügyben, szóval egész gazdasági életünkben, továbbá magán- és közéletünkben iparkodott lerombolni a keresztény erkölcsöket.
…………………………………………………………
Megvallom azonban, hogy a törvényjavaslat mostani formájában, sőt még az előbb említett módosítások elfoga­dása esetén is hiányos volna; mert nem elegendő vissza­szorítani azokat, akik a keresztény Magyarország ellen bizonyos túlkapásokkal vétkeztek, hanem gazdasági, tár­sadalmi és közéletünkben, valamint törvényhozásunkban meg kellene szüntetni azokat a jelenségeket is, amelyeket a zsidó szellem vitt oda és amelyek miatt a m. kir. kor­mány ezt a törvényjavaslatot szükségesnek tartotta."

Ekkor még nem volt holokauszt... Ezek a szavak a holokauszt előtt hangzottak el. És e szavakkal teljesen megegyező szellemben fogadták el a zsidótörvényeket a többi főpapok: Raffay Sándor, Ravasz László is. Az egyházfők beszédei sikeres talajelőkészítő munkának bizonyultak. A magyar nép jószerint semmi ellenállást nem mutatott. Ebben van az okozati összefüggés az egyházfők beszédei és Auschwitz között. [És köztudott, hogy az egyház vezetői, nem egyszer a Vatikán tanácsára, együttműködtek később a II. világháborút követő diktatúrák különbözö változataival is. Azokkal a diktatúrákkal, amelyek történelmi sorrendben okozatként következtek a náci Németország és utolsó szövetségese, a Szálasi vezette Magyarország tevékenységéből.]

S azután - miután bekövetkeztek azok az események, amelyek bekövetkeztek - következett a hallgatás. A Magyarországra szinte általánosan jellemző, dermesztő hallgatás. Mind a mai napig... A holokauszt problémáit, az antiszemitizmus, a cigánygyűlölet, a másságokkal szembeni intolerancia szörnyű kérdéseit minden "rendszer" megkerülte, szőnyeg alá söpörte, s ma - a demokráciára hivatkozva - gáttalanul előhömpölyögnek az elintézetlenség mocsarából.

És végül - minden kommentár nélkül -: egy zsidó rabbi gyászjelentése (1947-ben jelent meg) családtagjairól (rákattintással nagyítható kép):