Monday, November 17, 2008

A Sant'Egidio közösséget 1968-ban alapította Andrea Riccardi.
ˇ
A világi szervezet a szegények gyámolítását és az evangelizációt szorgalmazza azóta is...
ˇ
Erről volt szó a minap az egyik közszolgálati televízió vallási műsorában. A nyilatkozó férfiú fontosnak tartotta az évet - a "diáklázadások évét" - említeni, olyan hitet keltve, mintha azok a diáklázadások oktalanok és jelentőség nélküliek lettek volna a Sant'Egidio közösségéhez képest. Másrészt célzott "a termelési erőket odakint s az ösztönöket idebent" József Attilától származó definitív megfogalmazásának alanyaira, ami szintén felületes gondolkodás eredményeként létrejött zavarosságot tükröz.
ˇ
Ám az érvelés során egy sommás megjegyzést is tett - ne kerülgessük: ostobaságot mondott. A megjegyzést annak kapcsán tette, hogy a jómódú fiatalok elmentek Róma szegénynegyedeibe segíteni...
ˇ
És itt jött a kitétel: "Fellini Rómája ellátogatott Pasolini Rómájába".
ˇ
Mintha Fellini Rómája és Pasolini Rómája között nagy különbség lett volna. Mintha Fellini Rómája a gazdagok városa lett volna, szemben a Pasolini Rómájával.
ˇ
Meglehet: Fellini és Pasolini világértelmezésében, a valláshoz való viszonyukban sok különbség volt. Ám egyben vitathatatlanul azonos nézetet vallottak: ami a katolikus egyházat illeti. Mindkettejük véleménye következetesen lesújtó volt...
ˇ
De hogyan is lehetett volna másképpen. Hiszen az egyház már 1605 decemberében (V. Pál pápa "alkotása") megalapította a maga bankját. Elnevezése ugyancsak elgondolkodtató és ez a gondolkodás messzire vezet: Il Banco di Santo Spirito (A Szentlélek Bankja)...

No comments: