„Rosszul mondják azt, hogy a Múzsák száma kilenc csak. Leszboszi Szapphó lett, el ne feledd, tizedik!” (Platón?) – „Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél, hallottad kérő szavamat… Menj,… mint ahogy látjuk… sáraranykarú.. és… óriási végzet… Sóvárgok, s elemészt a vágyam… Enyhül már a szivem, mit vágy tüze égetett. El nem érhetem én az eget, tudom…sötét fürtjeimet dér lepi, ősz vagyok már… gyenge a térdem, kibicsaklik egyre. De én puhaságot szeretek, s ezt meg is adta sorsom, napos ragyogást csak szerelem nyújthat: övé a szépség. Méz se jut nekem, ámde a méh se… Hiszem azt, megemlékeznek rólam a jövőben is!” (Szapphó Kr. e. 628-568)

Szapphó versei javarészt csak töredékekben maradtak meg.

A rádióműsorban egy "haiku" és egy Platonnak tulajdonított

szöveg kivételével végig Szapphó szövegét használtam. A zene

kortárs zeneszerzők műveiből, egy csipetnyi Beethovenből és

rekonstruált ó-görög dallamokból állt össze. A két színész hangja

négy hangon szólal meg.

A teljes műsor számítógépen készült.

Akinek van felesleges ötven (pardon 49:55) perce, meghallgathatja:

ITT

Korányi Tamás