Tuesday, February 14, 2017

Robert Wilson

első rádiójátéka

Monsters of Grace II

A rádiójátékot a Südwestrundfunk kulturális programja (SWR2) mutatta be még 2014 júniusában. Szerepelt a 2015-ös angliai Nemzetközi Rádiódráma Fesztiválon.

A cím: utalás Shakespeare Hamletjére ("Ó, irgalomnak minden angyali / S ti égi szolgák, most őrizzetek"), ám az angyalokból itt szörnyetegek lettek.

A Monsters of Grace II-t az magyarázza, hogy Wilson ezzel a címmel és részben ezzel a tartalommal rendezte Philip Glass operáját.

A rádiójátéknak, amely egyebek között Lucretius, Hölderlin, Goethe, Wittgenstein szövegek részleteiből és kortárs zenéből (mások mellett például Michael Galasso) áll össze, mindazonáltal nincsen története; szöveg- hang-, effekt-, zajfolyam. Olykor a szövegek is egymásra olvadnak, így valamiféle szövegzenét hoznak létre. A műsor nyelve német, angol, francia, olasz és latin.

A műsor hangulata inkább borúlátó (ez a bevezető kemény sorokból vélhető: "Egyik nap jön a másik után, így megy ez, mindig ugyanaz. Coitus, sírás, átkozódás, ejakuláció - mindig ugyanaz").

A színészek kitünőek, mások mellett Isabelle Huppert vagy Lady Gaga (prózai szerepben! - ritmikus, ismétlődő szöveggel).

A darab hangulati végkicsengése mégis talán derűlátóbb, hiszen csinálni kell.

Itt a több, mint egyórás műsorból néhány töredék és a felvétel során készült fénykép következik, a teljes műsor meghallgatható és letölthető ( ITT )


No comments: