Az eltelt idő

nyomában? 

                       

Szubjektív értelmezési gyakorlat... ?

ˇ

Rimbaud: A völgyben egy katona alszik

ˇ

SamTaylor-Wood Csendélet című installációjával

Töredékes locsogás a „féleségekről”…

Évek óta szemlélgetjük a két oldal vetélkedését: egy mafla oldal és egy buta oldal párharcát – hitük szerint azért, mert népünk javát a másiknál jobban szorgalmazták volna. De sokszor kérdeztük: lehetett-e maflasággal vagy butasággal szolgálni valamely fontos ügyet? Mindenesetre a gimnáziumi önképzőkörből mindkét válfajt kitessékeltük – hozzá a korszakban meglehetős demokratikus felhanggal: miszerint sem maflák, sem buták nem vagyunk, ezért megkértük mafla és buta társainkat, hogy keressenek maflákat és butákat („világ maflái és butái egyesüljetek!”).

S ez teljesen jó lenne a világbéke szempontjából is.

Csakhogy a maflák és buták egyaránt ragaszkodtak maflaságukhoz illetve butaságukhoz, minek folytán fontosnak tartották, hogy az őket kifogásolókat valamiképpen felszámolják. Eleinte jogi keretek között használták a paragrafusok adta lehetőségeket, állandóan mondogatva, hogy miért ne lehetnének maflák illetve buták. S mi, akik nem gondoltuk magunkat sem maflának, sem butának, olykor megrendültünk önmagunkba vetett bizalmunkban: ugyanis ki dönthette el, hogy ki a mafla és ki a buta. És valóban ennek csak tünetei voltak, bizonyítékai alig. Ráadásul alig adtunk hangot abbeli feltevésünknek, hogy tudniillik mi nem voltunk sem maflák, sem buták. Amikor aztán az általunk maflának és butának gondoltak sértetten hozzákezdtek azok felszámolásához, akik magukat sem maflának sem pedig butának nem tartották, kiderült: hogy – ha sokáig csűrtük-csavartuk a kérdést - aligha lehetett megkülönböztetni a maflákat és butákat a magukat nem maflának és nem butának mondottaktól. Így azután nagy rendetlenség támadt, s most már nehezen volt eldönthető: ki volt a mafla és ki volt a buta; pontosabban felmerült az a kérdés is: olyan fontos volt-e tudni ki volt a mafla és ki volt a buta, ha úgyis rajtuk álltak vagy buktak (többnyire buktak: lásd történelem) a dolgok. Aztán meg azok, akik magukat sem maflának, sem butának nem tartották, semmiféle jobb megoldást nem kínáltak a dolgok rendehozatalára. S nagy kérdés, hogy rendbehozhatók voltak-e az ominózus dolgok, akár maflákról és butákról, akár pedig nem maflákról és nem butákról volt szó. Ha ez a megkülönböztetés egyáltalán megállta a helyét . És megint elölről.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
Örkény István:
ˇIN MEMORIAM DR. K. H. G.
ˇ
- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
- Ki volt az? - kérdezte a német őr.
- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
- Kik ezek? - kérdezte az őr.
- Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?
- De ismerem - mondta a német őr.
-És Rilkét?
- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte
dr. K.H.G.-t.

 Yannis Kyriakides ~ The Thing Like Us


A fiatal ciprusi zeneszerző és hangművész arra a szinte lehetetlen elhatározásra jutott, hogy meghangosítja Spinoza Etikájának fogalom-definícióit, valamint egy levél részleteit, amelyet Spinoza B. de S. Schuller G. H.-nak írt válaszképpen 1674 őszén.
A magyar szöveg forrása:
Spinoza levelei (Filozófiai Írók Tára – Új sorozat) Budapest Franklin-Társulat, é.n. 206. oldal 58. levél - Fordította: Posch Árpád. (Az Akadémiai Kiadónál 1980-ban megjelent Politikai tanulmány és levelezés - Szemere Samu fordítása nem tartalmazza a levél teljes szövegét.)

Itt a lemez második részéből a fent említett levél részletei szólalnak meg. Kyriakides Spinoza szövegét feltagolta több tucatnyi trackbe, s közéje iktatott szöveg nélküli hang-részleteket.

Robert Wilson

első rádiójátéka

Monsters of Grace II

A rádiójátékot a Südwestrundfunk kulturális programja (SWR2) mutatta be még 2014 júniusában. Szerepelt a 2015-ös angliai Nemzetközi Rádiódráma Fesztiválon.

A cím: utalás Shakespeare Hamletjére ("Ó, irgalomnak minden angyali / S ti égi szolgák, most őrizzetek"), ám az angyalokból itt szörnyetegek lettek.

A Monsters of Grace II-t az magyarázza, hogy Wilson ezzel a címmel és részben ezzel a tartalommal rendezte Philip Glass operáját.

A rádiójátéknak, amely egyebek között Lucretius, Hölderlin, Goethe, Wittgenstein szövegek részleteiből és kortárs zenéből (mások mellett például Michael Galasso) áll össze, mindazonáltal nincsen története; szöveg- hang-, effekt-, zajfolyam. Olykor a szövegek is egymásra olvadnak, így valamiféle szövegzenét hoznak létre. A műsor nyelve német, angol, francia, olasz és latin.

A műsor hangulata inkább borúlátó (ez a bevezető kemény sorokból vélhető: "Egyik nap jön a másik után, így megy ez, mindig ugyanaz. Coitus, sírás, átkozódás, ejakuláció - mindig ugyanaz").

A színészek kitünőek, mások mellett Isabelle Huppert vagy Lady Gaga (prózai szerepben! - ritmikus, ismétlődő szöveggel).

A darab hangulati végkicsengése mégis talán derűlátóbb, hiszen csinálni kell.

Itt a több, mint egyórás műsorból néhány töredék és a felvétel során készült fénykép következik, a teljes műsor meghallgatható és letölthető ( ITT )

Emlékek, álmok, gondolatok

A cím megegyezik Jung könyvének a címével. És ha szöveg szerint nem is feltétlenül, mégis okkal lett a rádióműsor címe ugyanaz.

Hallgatható: ITT

V.ö.:  ITT

HPSCHD  ~~ CSMBL

harpsichord  ~~  csembaló

John Cage sok változatban megszólalt és sokat vitatott (Lejaren Hiller közreműködésével született)
kísérleti opusza. Branden W. Joseph 
2016-ban
megjelent tanulmánykötetében 

(Experimentations ~ John Cage in 
Music, Art and Architecture) egész fejezetet kapott 
Kísértet vagy Szörnyeteg címmel.

Egy interjú alkalmával mondta 
Cage: 

„sok erdőben barangoltam, s nagyon frusztrált, hogy 
kényszeresen, gyorsan nagy területeket bejártam, holott 
azokból egyetlen négyzetméternyi alkalmasabb a kutatásra”.

Ebben a kötetben - s ez a fenti idézetet bizonyos módon igazolja - 
arról is szó kerül, hogy Cage szenvedélyes gombász volt, írását a 
szakma is használja.

Itt a HPSCHD két feldolgozásából 
idézek. 

Az első részben Jukka 
Tiensuu finn zeneszerző és csembalista 
játssza a szólóváltozatot. 
Talán nem véletlen, hogy Tiensuu lemezén Scarlatti és Couperin is megszólal.

  

 

A második részben három csembaló szól, 
valamint kompjuterrel vezérelt hangszalagok. 

A korai, egész termet elfoglaló 
óriás méretű kompjuter:ILLIAC 
II. 

A zenét Duchamp, Moholy-
Nagy, Rauschenberg, Tobey és 
Schwitters alkotásai kísérik.

Szapphó

„… merészséget… ember…”

„Rosszul mondják azt, hogy a Múzsák száma kilenc csak. Leszboszi Szapphó lett, el ne feledd, tizedik!” (Platón?) – „Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél, hallottad kérő szavamat… Menj,… mint ahogy látjuk… sáraranykarú.. és… óriási végzet… Sóvárgok, s elemészt a vágyam… Enyhül már a szivem, mit vágy tüze égetett. El nem érhetem én az eget, tudom…sötét fürtjeimet dér lepi, ősz vagyok már… gyenge a térdem, kibicsaklik egyre. De én puhaságot szeretek, s ezt meg is adta sorsom, napos ragyogást csak szerelem nyújthat: övé a szépség. Méz se jut nekem, ámde a méh se… Hiszem azt, megemlékeznek rólam a jövőben is!” (Szapphó Kr. e. 628-568)

Szapphó versei javarészt csak töredékekben maradtak meg. 

A rádióműsorban egy "haiku" és egy Platonnak tulajdonított 

szöveg kivételével végig Szapphó szövegét használtam. A zene 

kortárs zeneszerzők műveiből, egy csipetnyi Beethovenből és 

rekonstruált ó-görög dallamokból állt össze. A két színész hangja 

négy hangon szólal meg.

A teljes műsor számítógépen készült.

Akinek van felesleges ötven (pardon 49:55) perce, meghallgathatja:

ITT