Csehy Zoltán

Experimentum mundi

(Poszt)modern Operakalauz 1945-2014

A közgondolkodás szerint mindenképpen meglepő, amikor egy klasszika filológus költő és műfordító egyszerre csak összegyűjti zenei írásait (mert vannak!), s egy kötetben valami egységessé kovácsolja.

Az egységesség záloga a szemlélet.

Azt hiszem szerencsének tudható, hogy nem zenei szakember únottan fontoskodó könyvét lapozgatjuk, hanem egy érdeklődő zenehallgatóét. Ráadásul számomra személyes öröm, hogy nyilvánvalóvá teszi: a "régi és új" megismeréséhez mindenekelőtt nem a kor, nem a nyelv, nem a felfogás vagy vonzódás, vezet hanem a szemlélet. Vagyis hogy a "modern" zene kifejezését is vitatni lehetne, hiszen zene csak egyféle fogantatású lehet.

Persze a kötet nem olyan olvasmány, amelyet egyvégtében kell olvasni.

Kiválasztottam néhány szerzőt, akiket hitem szerint elég jól ismerek, s ott azt tapasztaltam, hogy egy érzékenyen gondolkodó, s főként minden előítélettől mentes zenehallgató véleményét ismerem meg, hogy egy szenvedélyesen kiváncsi és fáradságot áldozó zenehallgató bizony sokszor sokkal jobban beletalál a lényegbe. Röviden, velősen és érthetően. Hiszen a zene valamiféle absztrakt ügy, mégha éppen az opera szövegei - bár korántsem szükségszerűen - olyan látszatot keltenek, mintha a zene akár megzenésített irodalom is lehetne.

Azután: mik a zene alkatrészei? Alapvetően a hang és a csend. Ha felismerjük, hogy minden hang (zaj miegymás is) voltaképpen a zene alkotóeleme, mondhatni nyelve lehet, akkor már el is jutottunk ahhoz a célhoz, hogy minden zene, meglehet régen csinálták vagy éppenséggel minapában.

Ennyi a mondandóm (és hát persze gratuláció!)

Hadd idézzem, hogyan vezeti be Csehy Zoltán a Cage-ről készült fejezetet (annál is inkább, mert egykor a rádiónál tanult zenész szerkesztő kollégám egyszerűen "fenegyerek"-nek nevezte):

Mennyire szabadítható fel egy hang a zenetörténeti szabályok leterheltsége alól? Kreáljuk-e a zenét vagy inkább észleljük a hétköznapok szimultán ritmusaiból ki­bontakozó hangzásélményt? Ott rejlik-e a leghétköznapibb zajkonstellációkban, vagy csakis a koncerttermek világában teljesedhet ki? Hogyan kapcsolható eszté­tikailag össze a hang és a csönd játéka? Cage a modern zene egyik legnagyobb újítója: valóságos feltaláló, aki a hang, a zaj és a csönd hármasságát egyenrangú zenei lehetőségek potenciális kombinációjának tekinti. Sem a harmónia, sem a melódia, sem a szerializmus, sem a neoklasszicista esztétika nem elégítette ki, fokozatosan szakított minden formai előírással és még a szerzői intenciót is megkérdőjelezte.

És hadd idézzem ide a kedvencemet. Egy kérdésre  így válaszolt Cage:

A kedvenc zeném az a zene, amelyet még nem hallottam.

A kötet végén a szerzőnek a Kalligramnál megjelent könyvei. Tanulságos lista! Ez az operakönyv ugyanis a modern operákról szól!...