Euripidész ~ Gluck ~ Verdi ~ Wilson



(Egy színházi előadás vázlatai)


Gluck Alceste című operájának első jeleneteit Bob Wilson rendezésében már idéztem. (Lásd: ITT) 

Most a Gluck opera ősének (Euripidész: Alkésztisz) szövegét, Apollón és a Halál párbeszédének részleteit csatolom a Gluck opera nyitányához.
Indokolt ez azért is, mert Wilson az Euripidész szöveg ismeretében állította színpadra az ókori, ám ma is érvényes történetet, hiszen az eredeti Euripidész drámát is megrendezte. Úgy érzem tehát, hogy a hatalmas Apollón szobor előtt forgó kockaként a sors és annak végét jelző halál mozdul kérlelhetetlenül. Euripidész filozófiája megengedi, hogy a halált átvállalja az, aki egy másik életét akarja meghosszabbítani. Az áldozat általánosabb érvényűvé válik tehát, annak belátása, hogy a halál vállalása is lehet küldetés…

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Verdi Aidája nem tartozik a kedvenceim közé. A bel cantoval nem sikerült szoros barátságba kerülnöm – pontosabban: ez a barátság más alkotások nyomán színét vesztette. Hogy mégis ide csatolom az Aida rövid részletének Wilson által megvalósított vizióját? Annak bizonyítását érzem, hogy a zsenialitás átüti a határokat, elsimíthatja a jónak vagy rossznak ítélt határait. (Számomra – ebben a vonatkozásban – Wagner a  példa, aki közismerten előítéletes, kissebrendűségi érzettel kevert zsenitudata folytán valódi rossz ember volt. Viszont a művészetének magasságához nem érhetett fel ez az alacsonyság. Nem véletlen talán, hogy Wilson a Parsifalt, a Lohengrint és a Ringet is megrendezte.)


Ám nézzük a wilsoni Aida értelmezést: