Megszűnt a NAPKELTE?

ˇ

Dehogy szűnt meg! Feltámad az így vagy úgy...

ˇ

Egyáltalán: miért is érdemes említésre a Napkelte "megszünte?!

ˇ

Minden ízében rossz műsor volt. Szinte a kezdetektől. De ahova züllött, az emblematikus...

^

Hosszú, érdektelen, politikai lihegésektől átjárt interjúk, kritikátlan szellem, üzleti érdekek lóláblógatása, reklám, hülyítés, kultúrális nyalakodás válogatatlanul, érdemekkel vagy anélkül... Egyszóval a magyar televíziózás anatómiai lova, szinte nem volt olyan íze-tagja, amely ne bosszantott volna.

ˇ

És a műsorvezetők?

ˇ

Szuszogó, filozofálgató, közéleties "művészember" - minden szinten, szinte minden; - Plafonra vetett tekintetű édeskés, "minden fantasztikus, minden csodás, meg kell nézni" főszerkesztő ; - Tépelődő, bizonytalankodó álfilosz töltetű rezignált "szerkesztő"; - "Tisztelettel köszöntöm" producer; - Alulról néző, sunnyogva mosolygó, ravaszdi hölgy... és így tovább. Műsorvezető-tisztogatás is volt, vajon miféle szempontok alapján?! - Ja! és "bizonyos" politikai vonulatok bojkottálták ezt a gyatra műsorfolyamot...

ˇ

Akkor hát mivégre a kérdőjeles, gyászlobogós embléma odafönt?

ˇ

Hölgyeim és Uraim! - Gondolják meg: miért is szüntették meg ezt a "remek" műsorfolyamot? Talán a fentiekben summázott kifogások miatt? Talán minőségi okokból? Ugyan már! Hiszen akkor jószerint az egész médium bezárhatna. A minőség romlása-rothadása nem ok, hiszen - rémisztően tragikus! - a nézők elszomorítóan nagy része észre se veszi, ha valami talmi, rossz vagy ostoba!

ˇ

Akkor hát miért?

ˇ

"Nem tudom, de nekem roppant gyanús a feleségem, mégis" - írta Karinthy Frigyes egykoron...

Az alábbi egyszerű levélváltás fiktív csírája lehetne egy vitának, amely az internetes "levelezés"-ről szólna...

Tehát:

Levél érkezett külföldről:

Jó volna érteni: mitől lehet az, hogy szinte még az érkező maileket is szinte húzódozva nyitom ki? t.i. szörnyű igazságtalanságnak tartom, hogy a kedves címzettől (hacsak nem "paraszt"!) AZONNALI válasz várattatik, ha tetszik, ha nem. Emiatt pl. jómagam ÖTVEN ÉVEN ÁT nem írtam annyi semmitmondó üzenetet, mint az elmúlt négy év alatt (és főként merő udvariasságból), hogy nehogy már baj legyen... Míg a "valódi" levelekre, valamikor, az ember általában hetekig válaszolhatott "NEM", de esetleg hónapokig is: mert hát nincs rá mindig idő, ihlet, mondanivaló..! és ez így volt rendjén. Az ember egyéni szabadságához tartozott az, hogy mennyi idő után TUD válaszolni, vagy sem.

Ezzel a rögtönös pingpong-írással egyfajta TERROR is legalizálódik,mintha egy kötelezően feszítve tartott ÁTLAGFONAL súlyosodna az ember kezére? amitől az egész teljesen szabványjellegűvé válik?... de nemcsak formáiban,
hanem tartalmilag is. Mert mindegy hogy MIT írsz, csak jőjjön-menjen a szó. Minden betű, minden írás minden kivitelben,de a hangvételünk-stílusunk is már hasonlít, összecserélhető, elő-emésztett és kissé...unalmasan kattog. Válaszolni ellenben kötelezô, ez íratlan szabály. És állandóan, és akkor is, ha éppen SEMMI mondanivalód sincs, mert sem időd, sem kedved "levelezni"?

Ha ehhez plusz még hozzáraknám (mert rámerőszakolja valaki) a "hotmailt", a Messenger-t, a különböző "salon"-okat és mondjuk: csak a napi sajtót? hát a napom jórésze rámenne,vagy ha nem, hát az éjszakáim fele! Csakúgy.

Azt még megértem, hogy aki irodában dolgozik, (vagy a gép előtt keresi a kenyerét, otthon) az együltében elszórakozik rajta bármivel, amitől jobban telik az idő, két meló között? Ez a szokványos "kompjuterezés" jellege.

Node nekem NEM DOLGOM a képernyő, a legritkább esetben kell megírnom néha valamit rajta és a Dossziékat nagyon gyorsan tudom rendezni-raktározni, vagy ami hasznos. És minden, amit ezen kívül LEHETNE, nekem rabszolgaságnak tűnik, mert elgémberedik tőle a lábam, a seggem, a szemem...és olykor még minden szabadidőm is...Dehát mit tehetnék, hogy ne így legyen? nem tudom.

Nos ezért nem kapaszkodom én a mail-es kapcsolatok után... mert egyrészt NEM HISZEM EL őket, másrészt (biztosan tudom) elvennék tőlem az Életet.

Dehát ez egyéni, meg az én bajom! és remélem semmi köze egy Morális Pózhoz.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A válasz:

Érdekes a levél, sokat gondolkoztam ilyesmin. Az internet - olykor pszichés okokból joggal - már-már mumusnak tetszik. Csakhogy nem az internettel van baj, hanem velünk.

Amit írsz, az egyfajta félelem, hasonlít ahhoz, mint aki fél inni, nehogy alkoholista legyen. Apám mondta nagyon okosan, hogy antialkoholistának a kocsmában kell lenni, nem otthon. Ha az internet egy pohár vörösbornyi ejtőzés csupán és hasznos munka ezen kívül, akkor semmiben sem különbözik elvi lényegét illetően, bármely eddigi élettől. Ha függővé lesz az ember, akkor gyógyítani kell.

Hogy sok idő? Az én tapasztalatom az, hogy be kell rendezni az egészet úgy, hogy működjék. A lámpakapcsoló akkor van jó helyen, ha nem kell akrobatamutatványt végrehajtani ahhoz, hogy fel- vagy lekapcsoljuk. Ha észre sem vesszük, hogy használtuk. Az internet, de egyáltalán a számítógép olyan, mint a nyelv. Addig nehéz, amíg nem tudjuk, ha már beszélni tudunk, észre sem vesszük, hogy beszélünk.

A levelezés... Rossz szó. A mail csak nevében levelezés, egyébként nem az. Lehet interneten levelezni, de a mail nem az. Az csak odaszólás, jelzés. Hogy kötelező a válasz? Én ezt nem érzem. Csak, ha van válasz. A messenger meg a skype meg alig különbözik a telefontól, amiről sokkal kevesebb a panasz. Mert már megszoktuk.

Szóval én azt látom, hogy azok félnek-óvnak a nettől, akik nem veszik a fáradságot, hogy megismerjék és nyugodtan hanyagolják benne azt a rengeteget, amire nincsen szükségük. De ha csak az egy százalékát használom, akkor is annyi hasznos dolgot találok, amihez aligha jutottam volna hozzá. És tudni kell a gépet megfelelő pillanatban kikapcsolni, leülni olvasni vagy meditálni...

És van egy semmihez sem hasonlítható haszna: meg lehet ismerni általa sok olyasmit, amit egyébként rengeteg felesleges ismerkedéssel, riszálkodással stb. sem lehet.

ˇ
Internetes ismerkedés? Jönnek-mennek. Ahogy az ismerkedésekkel lenni szokott. Nem érzem veszélyesebbnek, mint az ismerkedés bármely formáját.

Szóval nem a neten kell elgondolkodni, hanem magunkon...

Rádió a kardiológián...

ˇ

Régen leszoktam a rádióhallgatásról. Egyikbe másikba bele-belehallgatok - többnyire csalódás kíséri a vállalkozást. Inkább az interneten hallgatható kis rádiók, alternatív adók stb. között válogatok, ahol olykor meglepő, szellemileg üdítő dolgokra bukkanhatni...

ˇ

A kardiológián más helyzet van. Kis rádiókészülék; fejhallgató... És gyógyuló közérzet kell persze, mert rossz kémiával még a mesterművek is háttérbe kerülnek.

ˇ

A Bartók Rádióval nem próbálkozom. A dolog számomra, aki a jelen vagy közelmúlt zenéje iránt érdeklődöm, fájdalmas. Évtizedes kompozíciók szerzői, olykor évtizedek óta halott mesterek művei szóba se jönnek. Ki ismeri így hazánkban Ligeti, Stockhausen, Boulez, Gubajdulina, Reich, Adams, Lang, Kurtág, Bacewicz, Scelsi, Andriessen, Bryars, Rihm, Xenakis, Kagel, Berio, Partch, Schnebel, Górecki, Cage, Hölszky és így tovább nevét is akár, ha a rádió évszám egyetlen taktust sem tűz műsorára az itt találomra felsorolt nagyszerű szerzők műveiből.

Hogy egy-egy EBU köteles koncerten, vagy Metropolitan szerződéséses esten bejön valamicske (pl. egy Glass opera szégyenteljesen kommentált [lásd ITT] közvetítése), az csak annak a szerencséje, aki éppen elkapja. De rendszeres megjelenés nem létezik. Viszont dől a "kovács sándor-típusú", a hallgatót hülyének néző "ismeretterjesztő" blöff, locsogás... - Egyszóval a Bartók Rádióval nem próbálkozom.

ˇ

A Petőfi Rádió nem sok szót érdemel. Típusrádió típusérdeklődőknek. Ilyen adó százszámra van a világban, a fiatalok szeretik, de ettől a zene mai egészéhez aligha kerül közel a hallgató. Erre egy egész országos adót áldozni meglehet anyagilag hasznos (így könnyű spórolni), szellemileg azonban vétkes luxus... "Nagyon zene" - mondja az esetlen jelszó...

ˇ

Maradt hát a "szavak ereje" - a Kossuth, pardon: MR1Kossuth... A szavak bizony silány erőnlétben. Erőtlenek... Nem érdemes erre sok szót pazarolni. Lezüllött adó, még az egykor jobbak is leromlottak. Ennyi rosszul beszélő embert alig hallani igényesebb mediumokban. Ráadásul roppant unalmas locsogás-folyam. Soha nem hallhatni, amiről a végtelen locsogás árad. Aztán meg az egész avitt. A politikailag legrosszabb időkben, még az előző átkos végetáján a Magyar Rádió "főadója" fennkölt színvonalon állt ehhez képest. Aztán meg korszerűtlen ("Itt vagyunk a kutyamenhelyen - háttér: vau, vau -, János bácsi, a gondozó éppen itatásra készül - háttér: locs, locs" - ugye érthető?) Ami az új "hangjátékokat" illeti? Most nem volt ennyi türelmem, de nézzenek, hallgassanak bele: ITT. És akkor a büszkeség, a Vacka Rádió? Szegény gyerekek...

ˇ

Rossz kedvvel kapcsolom ki a kis rádiókészüléket. Megpróbálok inkább gyógyulni...