Mindig is ugyanazt a széket használtam, éspedig abból a jó okból, hogy képtelen vagyok olyan alkalmatosságon ülni, ami nincs az én játékmódomhoz igazítva. Először is nem vagyok hajlandó olyan felületre ülni, amely nem merev - ez pedig eleve kizárja a hagyományos zongo­raszékeket. Egyébként a székemen már nincs is ülés - egy turné alkalmával valaki rálépett, amikor betették a repülő csomagterébe. Tehát azóta csak a kerete van meg, és hi­hetetlen, milyen kényelmes.

Glenn Gould

~~~~~~~~~~~~~~

Itt még volt a széken "ülés"...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Mi érdekli leginkább a rádióban?

Zongoristaként az az érzés teszi rám a legmélyebb benyomást, hogy egyet­len cél érdekében vagyok a stúdióban: azért, hogy muzsikáljak. Az igaz, hogy az emberi jelenlét, a pódiumjáték izgalma gyakran hozzáad valamit a játékhoz. Ám a rádióban az, hogy semmiféle vizuális hatás nem téríti el a figyelmet, és nem tünteti el a tolmácsolás esetleges hiányosságait, pozitívan befolyásolja a művészi attitűdöt. Számomra központi jelentősége van a tisz­tán zenei részletekre való összpontosításnak; és végtelenül egyszerűbb ehhez a koncentrációhoz eljutni, amikor az ember nem felelős azért, hogy a hall­gatónak vizuálisan is tessék.

Egy kérdőívből, amelyet a kanadai Rádió kérésére töltött ki a tizenkilenc esztendős Gould 1952 januárjában...

Gould harmincegy éves korában véglegesen szakított a koncertpódiummal, s azután kizárólag a rádióban és televízióban "lépett föl", s az utókor örömére rengeteg lemezfelvételt készített.