Nosztalgia?


Egy valamikor készült rádióműsor, többen szídtak érte. Ugyanis nincsen „története”! Rádióműsor. Egyszerűen. Semmilyen más eszközzel nem valósulhat meg. Így képzeltem, képzelem el: mi az, hogy rádióműsor.

„Mi volt ez? Lehetne most nevet adni neki, műfajt. Ragaszthatnánk reá egy matricacédulát, hogy ne árválkodjon szegény otthontalanul, skatulyátlanul, árván. Mondhatnánk róla, hogy remix. Vagy rádióetűd. Vagy hangkollázs. Vagy "road radio". Vagy akármi. De leginkább rendetlenség volt. Önfeledt rendetlenség. Szabadság. A rend végre nem söpörhette a szőnyeg alá az érzést. Szép volt. És azon nincs mit érteni.” – írta a műsorról Cserna-Szabó András.

Meghallgatható: ITT 

Egy kitüntetés margójára

A Hír tv-ben Veiszer Alinda műsorában a minap Eötvös Péter zeneszerző volt a vendég.

A teljes beszélgetés meghallgatható : ITT

A beszélgetés mindvégig érdekes és színvonalas volt, mi más lehetett volna Eötvös Péter esetében.

Egy ponton a Magyar Szent István-rend kitüntetésről is szó került

Ezt a 2011-ben újra alapított (eredetileg Mária Terézia alapította 1764-ben!) rendet több kiválóság (Rubik Ernő, Egerszegi Krisztina, Kertész Imre, Polgár Judit) mellett Eötvös Péter is megkapta.

Az alább idézett részlet erről a kitüntetésről szól. S bár az átvétellel kapcsolatos vita elfogadható érveléssel zajlott, egy fontos ponton pontatlanság, illetve hiány zavarta a dolgot. S ezt a kitüntetéssel kapcsolatos viták kapcsán figyelembe kell venni!   

Nem tudok arról, hogy bizonyos esetekben ezt a rangos kitüntetést a méltatlanoktól visszavonták volna.

A kitüntetést ugyanis 1941 és 1943 között Göring, Ribbentrop, Ciano és Serédi Jusztinián is megkapta, s ezek a nevek (mások mellett)  szégyenteljes foltot hagytak az egyébként patinás kitüntetés rangján.

 bestemor HOH



Úgy lett, hogy jónéhány alternatív (elsősorban elektronikus) zene jutott el hozzám. Izgalmas dolog ezeket hallgatni. Másként kell érzékelni ezeket, mint akár a klasszikusokat vagy a kortárs klasszikusokat. Bár ez utóbbiak már kísérleteztek az elektronikus zenével. Stockhausennek, Ligetinek, Alvin Luciernek, Luciano Berionak, Luigi Nononak, Dieter Schnebelnek és sok kortárs zeneszerzőnek elektronikus kompozícióik vannak.


A lényeg, hogy másként kell ezeket az opuszokat megközelíteni. Sok kritikus, zene-esztéta száműzné ezeket a dolgokat, holott a régebbiek pusztán azért nem foglalkoztak ezekkel a lehetőségekkel, mert nem voltak ilyen lehetőségeik.

A norvég bestemor HOH lemez első számának a címe A világítótorony felé. Meditatív hangokkal kezdődik, szinte kíséret nélküli ének, de ezzel az énekhanggal sok minden történik, majd átcsap ritmikába, ám az ének végig ott bujkál a ritmusos elektronika mögött. Itt tehát a To the Lighthouse című opuszt idézem. Különösen meglepő, hogy a komponistákat (HOH) kik ihlették. De ezt majd a zene hallgatása közben tudhatjuk meg. Az énekesnő: Anne-Marte Rygh.

Anomáliák

Rettenetes lehet így élni - mondja a hölgy -, miközben két ujja közé fogva, az autó ablakán át, egy kétszázforintos érmét ad át a kéregető hajléktalannak.

Meg a négymillió, a minimálbér, az éhező gyerekek, a hosszú sorok a Blahán.

Rettenetes!

Mit lehet kezdeni az öregkorral, szól a hölgy a társaságban, az öregek között. A napok morzsolódnak, kellene az ünnep, meg a régi barátok. 

Mindenki  elmaradt azokból az időkből, amikor a 

tehetősség még csak formálódott. Volt dolog, szebb volt a világ...

Most?...

Van a vérnyomás, a műtét, a fájások... Egészségügy. Meg minden. Meg semmi.

Talán a könyvek, a művészet?... Megismerni a világot - papíron. Ja igen, a világ hálóján is lehet barangolni. Meg minden. Meg semmi.

Mégis, talán egyetlen barát? Kedves... Bármikor számíthatok rá - mondja a hölgy -, miközben tekintetével elrévedve szinte meghatódottan vígasztalja magát.

Segítek - szólt. Van egy másik, egy kisebb lakásom; odafogadtam. Semmit mondó bérért. Nyugdíja - szegénynek - kevés, takarításból, miegyébből foltozza-egészíti.

Hogyan lehetne segíteni a rászorulókat - kérdi a hölgy távolbatekintőn - mormolva a szavakat?  Hogyan lehetne?...

Megállok egy percre  most, az új év első napján. Vajon mindez így, ilyen egyszerűen, végülis nem éppen az, „mi a nyomort oly hosszan élteti”?