Beckett és a zene

[Samuel Beckett and Music
 Edited by Mary Bryden
Clarendon Press Oxford, 1998]

A könyv számos tanulmányt tartalmaz, igen sok részlettel ismertet meg Beckettnek a zenéhez való viszonyát illetően.

Próbát teszek arra, hogy röviden összefoglaljam a témát, hozzátéve a magam tapasztalatait.

Beckett szövegeinek számos részlete zeneileg is értelmezhető, ám konkrétan zenét csak kevés művében alkalmazott. A legérdekesebb  talán a Words and Music című rádiójátéka, amelyben a zenét megszemélyesíti, az egyik szereplő zenével szólal meg. A zenét Beckett unokatestvére, John Beckett, komponálta, ám mégsem ez a feldolgozás vált ismertté, hanem a

Morton Feldmané. Hasonlóan zenét szerepeltet Beckett a Cascando című rádiójelenetében, Marcel Mihalovici kompozícióját. Itt azonban a zene közjátékszerű, nem "szereplő", mint a Words and Music-ban.

Beckett nem szerette, ha szövegeit megzenésítették, kifejezetten zenére, operára egyetlen librettót írt Feldman kérésére.

A Neither című egyfelvonásos, egyetlen énekesre írt opera szövege mindössze egyetlen oldal, amelyet az énekesnő számtalan variációban, mintegy repetitív módon ad elő.

Sokkal inkább hatott rá a képzőművészet. Ismert történet, hogy amikor barátjával a berlini Nemzeti Galériában járt, s Caspar David Friedrich festményét (A holdat néző férfi és nő) is megnézték, Beckett elárulta, hogy ez a kép ihlette a Godot-ra várva színpadképét.

Valójában az ehhez a festményhez nagyon hasonlító Két férfi a holdat nézi című képre gondolt.

Beckett lakásában a falon függött

Bram van Velde festménye, amelyet Beckett közvetlenül a festőtől vásárolt. 

Kurtág György Mi is a szó? című kompozícióját Monyók Ildikó énekesnő számára írta, aki egy baleset következtében elvesztette hangját, majd óriási erőfeszítéssel részben visszanyerte. Éppen erre a nyers hangra volt szüksége Kurtágnak, hogy Beckett művére zenét komponáljon.

Az itt meghallgatható klip valójában egy montázs, amelyet azoknak a zenéknek részleteiből állítottam össze, amelyeket Beckett szövegek ihlettek.

Philip Glass

Words Without Music
 [A Memoir]

Ha ennek a blognak a keresőjébe beírjuk Philip Glass nevét, akkor megtalálható az összes kalandom Philip Glass-szal. 

Mi tagadás, elég szégyenteljes vitákat kellett végigcsinálnom egykori Bartók Rádióbeli tanult kollégáimmal, egyszer még glosszára is vetemedtem.

Ennek a nagyszerű muzsikusnak a bemutatására rádióműsort is készítettem (hallgatható: ITT)

Szinte felsorolhatatlan, hogy hány jelentős művésszel dolgozott együtt Glass. Műveinek jelentős részletei a YouTube-on megtalálhatók.Operák (Ehnaton, Satyagraha stb.), szimfonikus művek, szóló zongorakompozíciók, versek megzenésítése, filmzenék, dalok... ennyiféle)

De ez a memoár a korról is sokat mond. A Juillard-on töltött tanuló évek, Párizsban Nadia Boulanger (aki - szokták mondani - megtanította a kortárs zenét: annyi tanítványa volt). Azután az együttműködés Allen Ginsberggel, Samuel Beckettel, Ravi Shankarral, Leonard Cohennal, és még hány jeles művésszel, legfőképpen pedig Robert Wilsonnal, akivel az Einstein on the Beach című majdnem ötórás operát együtt teremtették (2014-ben Párizsban a Châtelet színházban felújítva mutatták be).

Jó lenne magyarul is olvashatni a négyszáz oldalas könyvet.

Itt egy rövid mixet mutatok be, amelyet az Ehnaton című opera és a Koyaanisqatsi cimű film zenéjéből állítottam össze.

Israël Quellet

Hangok, zene, hangszerek...

A svájci zeneszerző aligha besorolható. Minden kompozíciója szinte azonnal felismerhető, mégis nagyon különböznek egymástól ezek a zenék.

Az alábbi mix Quellet négy lemezének részleteiből állt össze.

A lemezek:

1. Rythmes d'étain

2. Sounds from There

3. Opressum

4. Soni Sclavus

Egy különös lemez...

Field Recordings

Több, mint egy évszázada - olvasható a lemez kísérő füzetében - egész életünket áthatja a rögzített zene. Bartók és Kodály hangrögzítő készülékkel gyüjtötték a zenét Közép-Európában és ezzel átalakították a modern zenét; a rock and roll művelői a seegerek és más merész gyüjtők  világát fedezték fel. A hip-hop kultúra demokratizálta a hangrögzítést és hozzásegített ahhoz, hogy a populáris zenét konkréttá tegye, keverve a múlt hangjait és ritmusait a gépi, elektronikus hangzásokkal.

A Field Recordings készítői arra kérték a zeneszerzőket, hogy használják magukat a rögzitett hangokat - rátalálva valami régire és megalkotva valami újat, hogy saját zenéjük párbeszédet folytasson a talált hangokkal... Igy híd épült a látott és láthatatlan, a jelenlevő és a távoli, a múlt és a jövő között.

(Hadd jegyezzem itt meg, hogy ez elsősorban, de nem mindig Bartóknak sikerült, Kodály a gyűjtött zene direkt felhasználásával kevésbé meggyőző. Ez akár egyféle magyarázat lehet arra is, hogy Bartók zenéjét miért fogadta el a zenei világ, míg Kodály működésének nemzetközi megismertetését  inkább csak a magyar származású zenészek szorgalmazták.)

A lemezről három részletet idézek:

1. Julia Wolfe: Reeling
2. Florent Ghy: An Open Cage ~ (Itt Cage hangjára komponált      zenét hallunk. Cage a naplóját olvassa)
3. Nick Zammuto: Real Beauty Turns.

Ehhez kapcsoltam egy videót, amelynek zenéje a lemezen is hallgatható:

4. Jóhann Jóhannsson:  Hz

Az együttes: Bang On A Can All-Stars