John Cage a vasfüggöny mögött


A hang szabadsága

A Ludwig Múzeum kiállítása

Mindenekelőtt persze: jó, hogy ilyen kiállítás van, - mert jó. Azt már nem tudom, hogy mennyire lehet közönséget találni erre a világra. Tehát hangsúlyozom: éppenséggel jó, hogy megrendezték ezt a kiállítást.

Csak:

Nem tudok mit kezdeni azzal a koncepcióval, hogy Cage esetében a vasfüggönyről beszélünk. Cage ugyanis sohasem volt a vasfüggöny mögött. Persze testi valójában sokszor is, de éppen ez volt az alapvető jellemvonása: a tökéletes tolerancia, nyitottság. Ezt hozta Magyarországra, s ez tökéletesen ráférne a mai magyar köz- és magángondolkozásra. A mai Magyarország nem került közelebb Cage világához az elmúlt húsz év során. Akkoriban – jó ideig – egyenesen tiltották, hallani sem lehetett az ilyesmiről. Amikor meg mégis megengedtek valamit, hát abban sem volt köszönet.
Cage ugyanis munkásságának igen jelentős részében kísérleti zenével foglalkozott. S ezt annak bizonyítására felhozni, hogy az egész képtelenség – ostoba eljárás volt.

Azután meg – s most már a jelen kiállításon járunk – nem tudunk meg szinte semmit arról, hogy Cage festő és költő is volt, hogy gomba-szakkönyvét mindmáig jegyzik. Hogy rádiójátékot készített és balettzenét is komponált. Nem találtam a szombathelyi szimfonikusokhoz 1986 júliusi látogatásakor írt versét (mesostichon!), s nem hallgathattam bele abba a több mint hetven perces ütős kompozícióba, amit az Amadinda felkérésére írt (Four4).

Vagy én járkáltam a tágas termekben figyelmetlenül?

Persze ha leszűkítjük, ha beleszuszakoljuk Cage-t egy kalitkába (cage angolul: kalitka!), ha provinciális közegbe helyezzzük, s arra kényszerítjük magunkat, hogy Cage munkásságát territóriumokhoz kössük, akkor félrevezetjük a kiállítás látogatóit. A gyanútlan vendég arra jut, hogy egy különc fenegyerekről lát valamit, aki jókat nevet, s szeméből már-már az őrület villan rá. Cage soha nem akart senkit megbotránkoztatni. Humorral és iróniával nézett önmagára is, de halálosan komolyan vette, amit csinált.
S nem szerencsés ilyenformán felszabdalni. Cage számára nem létezett a vasfüggöny. Mi pedig – szemléletileg – mindmáig mögötte élünk.
Fogalmam sincsen, hogy mennyit tud meg Cage-ről az, aki ezen a kiállításon találkozik vele először. Gyanítom, hogy nem érti: mi a fenének csinálnak egy ilyen „figuráról” kiállítást.
Hogy ez a figura katasztrofálisan hiányzik a gondolkodásunkból, a szemléletünkből – eszébe sem jut. Az persze igaz, hogy megértéséhez fáradság kell, aki szórakozni akar, az más kiállításra menjen.
Ez a kiállítás – sajnos – nem kockáztatta meg ezt a fáradságot.
[A kiállítás Cage mellett még számos avantgard művésszel foglalkozik. Itt csak a Cage vonatkozásokra reflektáltam! - Az ember belép a tágas termekbe Cage iránti érdeklődés folytán, s aztán kiderül: a kiállítás jelentős része csak lazán köthető Cage-hez.]