Tettestársak -

avagy mit gondolhatni a Rothko kápolna láttán és Morton Feldman hallatán.
Hogy a művészetek művelői tettestársak: minden bizonnyal tény.
Az amerikai művészetben a huszadik században a zene, a festészet, az építészet, a tánc és a színház olyannyira összefonódtak, hogy külön-külön már-már értelmezhetetlenek.

Valószínűleg ez lehet az egyik oka, hogy – legalábbis a percepció vonatkozásában (ez gyakorta a kritikusokat is jelenti!) – az európai fül alig képes kezdeni valamit például Cage-dzsel. Ligeti György mondta egyszer, hogy Cage-t Európában félreértelmezik, „fenegyereknek” tartják, holott zenéje, festészete és költészete egyaránt mélyen filozófikus tartalmakat nyújt (beleértve akár a sokat vitatott 4’33”-et is!). De ugyanez érzékelhető Robert Rauschenberg

festészetével kapcsolatban vagy 

Mark Rothko munkásságát illetően. Morton Feldmannal talán megengedőbb az európai fül. Érdekes, hogy Stockhausen pontosan érezte Feldman lehetőségeit, talán éppen ezért bíztatta Feldmant nagyobb ívű zenekari művek komponálására. (Egy alkalommal egy ilyen beszélgetés során Feldman így reagált a noszogatásra: most nem érek rá, egy zongoraművön dolgozom, Egy ujjra, de nagyon nehéz.)

Mindez aktuálisan Hans Emons könyvének olvasásakor jutott eszembe. Komplizenschaften a kötet címe, a szó nehezen fordítható, valami olyasmit jelent, hogy „tettestársasságok” – tehát viszonyt, viszony-minőséget tárgyal. Zene és művészet összefüggése az amerikai modernségben – mondja az alcím.
Feldman Rothko Chapel című szóló szopránra, szóló altra, kórusra, brácsára és ütőhangszerekre írt opuszának lemezkiadásához Andreas Fervers Wittgenstein két pontját idézi:
„A halál nem eseménye az életnek. A halált az ember nem éli át.
Ha az örökkévalóságon nem végtelen időtartamot, hanem időtlenséget értünk, úgy örökké él az, aki a jelenben él.
Életünk éppúgy vég nélküli, ahogy látóterünk határ nélküli.”
(L. Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés 6.4311)
„Egy olyan felelethez, amelyet nem lehet kimondani, nem lehet kimondani a kérdést sem.
A rejtély nem létezik.
Ha egy kérdést egyáltalán fel lehet tenni, akkor meg is lehet válaszolni azt.”
(I.m.: 6.5)
Számomra az volt meglepő, hogy egy tudományos értekezésben találkozhattam azzal az impressziómmal, amit például Feldman Rothko Chapel-jének kapcsán éreztem.
Itt ebből jön egy részlet, a zenét Mark Rothko és Robert Rauschenberg festményei, valamint Sol LeWitt Nyitott kockája egészítik ki. Rothko számos festménye díszíti a texasi Houstonban épített kápolnát. A kápolna szerepe elsősorban nem liturgikus, hanem a mindenfajta szemlélettel érkező utazó meditálását szolgálja.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~  

Nagyszerű teljes felvétel nézhető: ITT