A Múlt és Jövő Kiadó
gondozásában most megjelent „források”:
Ámos Imre - napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok még a hetvenes években, főként Anna Margit tulajdonából kerültek rögzítésre. Az 1944-ben elhurcolt, ismeretlen helyen elpusztult Ámos Imre sokrétű irodalmi - képzőművészeti munkásságának kutatása és publicitása azonban ezek nélkül a források nélkül feltárhatatlan. A most megjelent kötethez hasonlóan ilyen teljességgel még nem kerültek közönség elé Ámos Imre művészetének dokumentumai. A könyv 1943-44-es rajzai, versei, levelei egyértelműen dokumentálják ezt a pályát.
A legendás rabbi falujában, Nagykállóban született 1906-ban, vallásos zsidó családban. Érettségi után rövid műszaki kitérővel a Képzőművészeti főiskolán Rudnay Gyula tanítványa lett. Tehetséges kortársaihoz hasonlóan kiállítások, díjak, biztató kritikák kísérték A harmincas évek második felétől, egzisztenciája, léte fenyegetettségének érzékelésében változott meg művészete. Ámosnál a kirekesztődés és a kiválasztódás szinte egyidejű. Amilyen fokozottan tapasztalja zsidóként, zsidó művészként a társadalmi diszkvalifikációt, úgy erősödik benne a dokumentálás, a napi történések feljegyzésének kényszere. 1935-től vezeti Naplóját, 1936-tól gyűjti verseit. Ez idő tájt születnek első, festményeivel azonos értékű nagyméretű tusrajzai is. Festményeinek alapötleteit őrző korai vázlatkönyvei a negyvenes évek munkaszolgálatai alatt drámai kordokumentummá váltak. Ámos zárkózott, befelé forduló ember volt. Korán elvesztett szülein, testvérén kívül csupán feleségéhez, Anna Margithoz fűzte igazán mély kapcsolat. Alakját, arcának szép vonásait számos rajz tükrözi, örökké egymásért aggódó szerelmüket Ámos versei, levelei irodalmi értékkel őrzik.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Szállnak a varjak zúgnak a gépek
Jaj hogyha hallom hogy sír az ének
Fekete leplek lobogó fátylak
Húznak az égen sötét utat
Ne még feledés kevés a kéreg
Gyönge szivemen tépett seb ég
Nem tudom látni űzött asszonyok
Sírásra görbült nagy kék szemét
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Édesem!
Zuhog az eső egyelőre nincs kivonulás, heverek az ágyon és dúdolgatok. A vasúti munkánk lassan a végére ér nem tudjuk mit csinálnak velünk aztán reméljük hogy nem visznek el bennünket máshova főleg messzire, dehát mindenütt velünk van az Isten...
(1940. október 26.)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az 1940-től szaporodó munkaszolgálatok egyre szívták erejét, de leghosszabb és leggyötrelmesebb az 1942-43 – ban Oroszországban töltött téli időszaka volt. 1944 elején még megrajzolta János apokaliptikus jelenéseit, majd az utolsó pokolból jött „üzenetét”, a Szolnoki Vázlatkönyv tintarajzait. Több próféciát már nem mondhatott, művészként többet nem tehetett...