Robert Musil: Naplók

31. oldal

Az értelemtől való elfordulásom abból indult ki, és azáltal alakult ki, hogy feltételeztem: még ha halad is előre az értelem tartalma, fejlődik is a megismerés, az értelem embere (tudós, kutató) egész idő alatt ugyanaz marad. Hogy mondjak egy példát: Machban az „emberi" ma is ugyanaz, mint Galileiben volt.
Mármost ez effektíve hamis volna, ha az ember igazán ragasz­kodna az érzelmi élet és a jellemek összehasonlításához.
Ámde az ember merőben egoisztikus boldogság- és gazdagság­skálához viszonyít.
Ez a típus pedig ugyanolyan is maradt, meg nem is.
Ugyanannyira, amennyire az értelemellenes bizalmatlanság is
igazolt - meg nem az.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
62-63. oldal
A romantikusok és nőik ideálja. Olyan ez, mint ahogy a két világ között álló költőknek nincsen tartásuk. A költő felesége csak költőnő lehet, mert ugyanaz a betegsége, mint neki. Így tanítják meg kölcsönösen egymásnak, hogy ezt a betegséget ne érezzék. A „férfiidill" esetében azonban, ráadásul, ha a nő zenész - tehát mint író dilettáns -, hiába fognak azzal küszködni, hogy egymásban találják meg a boldogságot.
A nagyváros stílusa lírai - csak sejtet, és mindjárt a bizonytalanba tüntet, miként némely finom stiliszta.

Nincs emberismeret: nem árt időnként eszünkbe idézni, hogy egy embert megismerni nem más, mint igen határozott módon lelkileg reagálni rá.

Miközben meghűlve fekszem az ágyban, bensőm hol nagyon élén­ken dolgozik, hol egyáltalán nem. Éjszaka álmodtam. Valamilyen hópelyhes karácsonyi színtér, párosával sétáló emberek - ahogy színházban a téli éjféli misét ábrázolni szokás -, valami ilyesféle… De a részleteken nem múlik szinte semmi. Egyszerűen egyike volt ez azoknak az álmoknak, amelyeket gyermekkorom óta évente kétszer-háromszor álmodom, és amelyek minden egyes alkalommal néhány napra megfoghatat­lan, meghatározatlan szerelemvággyal töltenek fel.
Ezzel a vággyal ébredtem.

Ablakaim előtt kimondhatatlanul tiszta téli ég és a függönyök, mint fehér vitorlák az ég világoskékjében - ? - nem. Egészen szok­ványos, hangulattalan ébredés. Fásult idegek, közönséges kényelmesség. Álmomat nem fokozta semmi - maradt a meghatározat­lan, tompa vágy.
Reggeli után gondolkodni kezdtem - ahogy valami foglalatos­ságba kezd az ember.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
101. oldal
Kiinduló helyzet: az üres órák, és hogy nem tud mit kezdeni magával. - A némaság. - Annak akarása, hogy a sok bizonytalan­ság után valami megszilárduljon; legalább bajtársi üdvözültségben. Séta … Előzőleg veszekedés anyával, ami fokozza a némaságot. A viszony mint vakmerő kockázat, mint ahogy koc­kázat élvezni a tavaszt.
Aztán a sajátos hatalom.
Aztán jön a hajszolt élet és a még hevesebb menekülés…
Csak amikor fellélegzik, akkor jönnek a kétsé­gek, a visszatalálni akarás és egyidejűleg a megbetegedés.
A „jóravalóság" folytatásaképpen a harcok az anyával. Csak amikor ez megtörtént, akkor a közeledés a régi problémákhoz, de sebhelyes szívvel.

A kiinduló helyzet az üres órákra hangolandó.
Aztán ebben már jelzendő a „jóravalóság" sajátos természete. És az intellektuális-profán-szeretetreméltó jelleg.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
132-133. oldal
Nézzük meg, hogyan bánnak általában a logikával. Megérezni az embereken, hogy feloldódnak a tárgyában. Minden pszichologizáló feldolgozás bizonyos szenvedélyt feltételez. Mert a tudás mai állása mellett ezek mind csak hiposztázisok. Szép dolog a jó hi-posztázisokat olvasni, olyankor is, ha ellentmondanak egymásnak. Micsoda tűz, lendület, becsvágy kell ahhoz, hogy tudományosan kritikus emberek képesek legyenek rájuk. Nem hinné az ember, a lo­gika szenvedély, a látszólagos józanság csak a ködbe borult rajon­gás produktumaként lehetséges. Innen ered az arisztotelészi szillo­gisztikának mint az egyedül szilárdnak, az egyedül józannak a meg­vetése is. Mindaddig, amíg lelkesedni kell, az ember lehetetlen társaságba kerül a logikával. Csak ha majd a logika egzakttá, mate­matikaivá, hűvössé válik, akkor fog számunkra valamit jelenteni. Mint amikor az ember egyszer másoknál előbb kel fel, és kora reg­gel sétálni megy.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Wagner írta egyik levelében, hogy nem bírja a hirtelen végleteket. Ellentétek nélkül ugyan nem tud meglenni, de hidakat kell építenie közéjük, művészien és lépcsőzetesen. Gyakran előfordul, hogy tár­saságban túl hosszan beszél.
Talán egyedül így lehet operát írni?
Különben sajátságos érzék ez a formális iránt
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
151. old.
Behatóan beszélgettem Pfund kis­asszonnyal. Az egyik alkalommal még egészen kellemes is volt. A berlini szobában, ahol szörnyű sötét volt, mert esett az eső, vala­ki nyitva hagyta az ajtót, és én becsuktam - becsuktam magunkat a sötétbe. „Lottchen" olyan jól láthatóan megijedt, hogy kellett mon­danom valamit a helyiség hangulatáról.
Megvallotta nekem a szerelmét egy férfi iránt, akivel „mint egy kék szobában" úgy szeretne élni. - Jól kifaggattam. Azt állítja, hogy mindent érte lát. Úgy becsüli meg az elő­nyöket, ahogy berendezési tárgyakat tekint meg az ember a közös lakáshoz; erotikusan mindez nem érinti.
Kikérdeztem a testvérszerelemről is; lehetségesnek tart ilyesmit. Ha egy fivér megnősül, a fiatal lányokban gondolatok ébredhet­nek... Nem szívesen engedik át a bátyjukat másnak.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
179. oldal
Élni, élni... semmi egyebet nem akarni, mint szép élményeket: ilyen beállítottsággal talál ki az ember egy regényt.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
199. oldal
Fantáziák: két hónap szerelem egy kicsiny városban. A nő egy beteg férfi felesége, a tanítóé, a kereskedőé, aki nem tudja elhagy­ni a házat. Kissé széles, vaskos csípője van és kövérkés térde. Mikor meztelen, a keze nem a testével együtt mozog, mintha fé­lénken félrehúzódva állna ott valaki. Mégis csupa élet, csupa öröm­vágy, színtiszta nő - valamiféle vidékies, szégyenkező módon, mégis eltökélten, hogy megtalálja a számítását. Tüll- és eta-minszaga van. Tudja, hogy nem fog tökéletesen sikerülni, de mégis akarja.
Nyaraló. Egy férfi, aki agyondolgozta magát, elvesztegette ifjú­korát. Éhesen ébred. És észreveszi, hogy már harmincöt éves, és komikus egy tizenhét éves lány szemében. Mivel az ember csak belülről ismeri magát, elképzelhetetlen számára, hogy meg fog öre­gedni. Kirándulások fiatalokkal. Az anya is harmincöt éves már. Összetartoznak. Hátramennek. A férfi lassan megadja magát a nő bájainak. De közben folyton a lányok falkájába szeretné belevetni magát. - Az egyik lány megkomolyodik, szívesen hallgatja, hagyja magát kioktatni. Csodálatos a lányoknak ez a megkomolyodása és pajtáskodása, mielőtt szerelembe esnek.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
238. oldal
A pszichológusok az emlékezet többfele típusát különböztetik meg; tanulmányaim idején a vizuális, az auditív és a motorikus került szóba. E három közül egyik sem illett rám, bár a szokásos kísérletekben motorikusán reagáltam. Ezek azonban elemi típu­sok. Emlékezetemet (és fantáziaképzeteimet is) leginkább a kö­vetkezőképpen tudnám leírni: képzelőerőm egyáltalán nem szem­léletes, nagyjából „tényállásokat" képzelek el. Részleteket is csak ritkán jegyzek meg, mindig csak a dolog valamilyen értelmét. A tényállásokból, amelyek teljesen formátlanul vannak jelen, szin­te nincsenek is ott, olyan módon képződnek a kijelentések, amit nem elemeztem.
Azt hiszem, ezért is írok annyira nehezen.
Ezt előrebocsátom, mert fontos az emlékeim megítéléséhez. „Ál­talában" meg lehet majd bízni bennük, a részleteikben nem mindig.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
279. oldal
A metafizika okai. Egy nagyon tudatos ember, aki számára elvisel­hetetlen nem létezni. Egy másik: hogy nincs jelen.
Különös, hogy minden ember szó nélkül beletörődik a születése előtti nemlétezésébe.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
303. oldal
Ez a nő érzéki, iszákos, rettentő féltékeny, szép. Hogyan nyűgözi le a férfiakat? Először valószínűleg a szokatlanság, a ma-gasabbrendűség varázsával. Az érzéki nők változatosabbak. A szel­lemest, a meg nem értettet játssza, akinek fájdalmat okozott az élet. Aztán felfokozott érzéssel ajándékozza meg ezeket az átlagos férfi­akat. Már az is pezsdítő, ha egy szép nő birtokosa az ember. Aztán hízeleg neki a szenvedélyével. Csodálatosnak tartja ezt a hülye fér­fit. Itt egy világelvhez kapcsolódik, a hízelgéshez. Miért nem men­nek férjhez ezekhez a férfiakhoz. Valószínűleg elveszítenék kárta­lanító tartalmukat. Titokzatos eszközök, néha egy titokzatos eltű­nés, a nem teljesen megszakadt összefüggés a korábbi élettel - mindez gyanakvást kelt, amellyel még csak nem is kell tisztában lennie az embernek.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
319. oldal
Jó társaság
„De hát ez úgy el van túlozva...ez akkora túlzás...": e körök tipi­kus reakciója a jó szellemi dolgokra.
Szinte csak a személyes szféráról beszélnek. „Az Attemék meg­hívtak a jachtjukra, egy vadonatúj jachtja van most neki, de én -semmi pénzért még egyszer."
„Helyes ember, rendkívül helyes ember, igazán nagyon helyes, tényleg olyan helyes ember..." - széthúzva a válaszbeszéd monda­tai között.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
320. oldal
Egy német nő azt mondja coitus közben: „Adj egy csókot!”. Az osztrákok számára itt húzódik a világ összes határa!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
325. oldal
Dráma: az alapkérdések ugyanazok, mint a regénynél; minden más csak technikai kérdés? Egy dráma előadása tarthatna akár nyolc napig is; fel lehetne olvasni színpadon Maeterelinck A bölcsesség és a végzetét ke­vés póz kíséretében?
A színjáték sui generis társadalmi intézmény. Megvannak a maga törvényei a feszültségre, fokozásra stb. nézve… Vannak-e a mámor létrehozásának olyan eszközei, amelyek bizonyos dolgokat e mámor megvilágításába helyeznek; a siker olyankor az összetalálkozás, nem?
A vizsgálódónak ajánlatos különbséget tennie a mámor létreho­zásának konvencionális eszközei és az individuális tartalom között - és a konvenciókat önmagukban vizsgálni.
Mámor = színházi állapot.
A színpadi halál az eszközök egyike.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
326. oldal
A legalkalmasabb eszköz követelménye: dialógus formájába lehet­ne önteni és színre lehetne vinni Kantnak a térről és időről szóló vizsgálódását. Először is csalódott volna az ember, mert nem ezt várja a színpadon (csak ennyi? - az a követelmény, hogy nem az intellektus, hanem a szenvedély való a színpadra, konvenció, és éppen ennek kedvéért építünk színházakat); másodszor Kant gon­dolatainak is ártanánk. - A művészet tárgya az, amit csak a művé­szet által lehet kifejezni. - E tétel indoklása nem speciálisan eszté­tikai; nem lóháton fogok korcsolyázni.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
334.oldal
A költészet nem tevékenység, hanem állapot. Ezért ha állásban van az ember, és csak a fél napja szabad, a költői munkát nem le­het mindig újrakezdeni. - Az olvasás ennek az állapotnak a köz­vetítése.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
341. oldal
A haladás és a konzervativizmus elve az irodalomban

Semmi köze ennek az azonos nevű politikai fogalmakhoz. A politikai konzervatív ugyanis minden további nélkül művelheti az irodalmi ha­ladás tartalmát, mint például és részben a „modernség" idején (vagy minden olyan művészetben, amely előkelőségre, fényűzésre irá­nyul). Fordítva: a haladó érzület elmaradottságnak is számíthat, mint manapság. (Vagy ez már a tegnap?)
Az irodalmi konzervativizmus elve (az elv itt nem fedő­név!) a forma és motívum melletti kitartás. Ezt már vizsgálták. –
~~~~~~~~~~~~~
Könyvdíszítmények: halványzöld, sárgás papíron. Csekély szá­mú, finom vonalak. A halál. Amforák áldozati füsttel. Köztük vi­rágfüzér és egy kígyó. Vagy gyertyák felszálló, odafönn dekoratívan elenyésző füstoszloppal.
így kezdődik: „A halottasház csendje,
a fojtogató illat."
Semmi más nincs ezen az oldalon. És valahány kép, amelyek mintha csak vízjelek volnának, annyiszor mindössze néhány mon­dat: „Ez a fülledt illat, amely tömjénfüstből és a tűlevelek párájá­ból árad"', „a gyertyafényben úszó ágynál, amelyen az elhunyt fe­küdt"; „ hisz te is olyan vagy, drága, mint én, forró és sóvárgó... " És hátul olyan recenziókat olvasok más szerzők más könyveiről, amelyeket éppen úgy írhattak volna erről a könyvről is. „Nem más az egész, mint a lélekboncolás és a lélekszálazás műveszetének dísz­példánya. " Annak idején ez volt a becsvágy.
Már akkor érezték az értelmetlenséget, a hiányzó értelmet, de a modor tetszett. Nyilván csak azért, mert kiemelt valakit. Mert az ellenkezés kifejezése volt. Toleránsak voltak a tehetségtelenség e faj­tájával szemben. A régi fajtájúval szemben viszont könyörtelenek. A régi tudáshoz pedig nem volt semmi közük.