Tuesday, August 29, 2006



Hans Otte (*1926) német zeneszerző 1991 és 1998 között írta 48 darabból álló művét szóló zongorára. A Stundenbuch (Órák könyve) töredékes zen szövegeket kísér. Egy másik művének címe: Das Buch der Klänge (A hangok könyve) úgyszintén szóló zongora kompozíció. Ez a mű terjedelmes repetitív részleteket tartalmaz; mindkét szerzemény alkalmas a meditáció állapotának előidézésére.
(A hangok könyvébe bele lehet hallgatni: ITT)


Hans Otte lemezei közül...
(nagyításhoz klikk a képre!):

















Hans Otte szövegei:

Hans Otte ~ Stundenbuch


Minden olyan mint volt – még mindig –,
mégis más.

Amit az értelem összerakott
azt szét is szedheti.

Mindig szavakat fűzünk csak hozzá.

Akár akarjuk, akár nem: hallunk,
látunk, érzünk, szagolunk, ízlelünk.

Minden kérdés - életjel.

Mindent vagy egyetértéssel
vagy elutasítással kezdünk.
Hol marad az érzékelés szabadsága?

Minden nagy dolog nevet.

Minden pillanat mutatja,
mi történik.

Szabad akaratán múlik,
szabad-e.

Nincsen semminek
önmagán kívüli alapja.

A figyelem – nőnemű.

Az álom többé nem szól a
kék virágról.
Aki ma Heinrich von Ofterdingenként
ébred, maradjon álomban.

Ahogy a dolgok működnek –
úgy van rendjén.

Minden mindig csak történik: Most.

Hagyd magad békében!

Egyik pillanat sincs a másikért.

Amikor az ellentétek hallgatnak.

Amikor valami a semmire emlékszik.

A skálák
felfalják a dallamokat.

Az már valami, a hang,
ami egykor a szánkban volt.

Ha semmi se vonatkozik semmire,
az maga jelen.

Az élet – végtelen mozgás.

Minden szeretett tárgy –
egy paradicsom középpontja.

Szívverés.

Varázshang
száll a világban: Zen.

A Zennel jelöljük az életet – úgy
ahogy van; létezésünk tényeit.

Nincs semmi mondanivaló.
A fenyvesek dala választ ad,
anélkül, hogy kérdeznénk.

Minél fényesebb a Hold,
annál sötétebb a fenyő árnyéka.


Nos – hogy üres a csésze
kezdhetek vele valamit.

A hegy a szemlélőt nézi –
a szemlélő a hegyet.

A sas, a zuhanórepülése és a nyúl
egyazon dolog.

A nyomok a hóban
a róka lábát jelzik.

A kert igazi ura
a kertész.

Nézd csak: hogy hajolnak
meg az ágak az eső hullásától.

Csönd –
a vonzalmak és ellenszenvek hiánya.

Alapjában minden: ima

Nem választva, nem akarva, józanul,
békén üldögélve, semmit téve.


Három lépés Kelet felé, annyit tesz:
három lépés Nyugat felé.

Nem mindenki gazdagsága, de: mindenki szegénysége,
azok jelszava, akik szeretik a világot.

Az igazi művész nem dolgozik – hanem szeret.

A mai művészet nem az ékességét védi,
hanem a puszta bőrét.

Mainapság minden új mű
a művészet leglényegére kérdez.

Egy festő tekintete előtt
senki sem rejtheti el a lelkét.

A művészet nem valamit szemlél –
a művészet téged szemlél.

Az a megfigyelő,
aki a képet alkotja.

Az emberek csak azt a hangot értik,
amelyet maguk keltettek.


Mostantól minden gyógyászat – művészet,
és minden művészet – gyógyászat.

A zene a hallás dolga.

Hallok: tehát élek.

Hangok hangja.
Mindez Isten ajándéka.

Sírva jöttem a világra –
nevetve távoznék:
hálásan.


Hans Otte ~ Das Buch der Klänge

mindazoknak,
akik teljes otthont keresnek a hangok közt,
sőt
a hangok hangját keresik,
minden élet titkát,
hogy magukat
hangokban
újra felfedezzék, megtalálják.

Saturday, August 26, 2006

Digitális gyerekrajz

Thursday, August 24, 2006



In memoriam Georges Perec


A Saint-Roch-kápolna harangja két órát kongat. Felemeled a szemed, abbahagyod az olvasást, de hiszen hosszú ideje már nem is olvasol. A nyitott könyvet leteszed magad mellé a díványra. Kinyúj­tod a kezed, elnyomod a hamutartóban füstölgő cigarettát, kiiszod a Nescafét: épp hogy langyos, túlcukrozott, kissé kesernyés.

Georges Perec: Az alvó ember

Wednesday, August 23, 2006



Robert Musil: Naplók

31. oldal

Az értelemtől való elfordulásom abból indult ki, és azáltal alakult ki, hogy feltételeztem: még ha halad is előre az értelem tartalma, fejlődik is a megismerés, az értelem embere (tudós, kutató) egész idő alatt ugyanaz marad. Hogy mondjak egy példát: Machban az „emberi" ma is ugyanaz, mint Galileiben volt.
Mármost ez effektíve hamis volna, ha az ember igazán ragasz­kodna az érzelmi élet és a jellemek összehasonlításához.
Ámde az ember merőben egoisztikus boldogság- és gazdagság­skálához viszonyít.
Ez a típus pedig ugyanolyan is maradt, meg nem is.
Ugyanannyira, amennyire az értelemellenes bizalmatlanság is
igazolt - meg nem az.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
62-63. oldal

A romantikusok és nőik ideálja. Olyan ez, mint ahogy a két világ között álló költőknek nincsen tartásuk. A költő felesége csak költőnő lehet, mert ugyanaz a betegsége, mint neki. Így tanítják meg kölcsönösen egymásnak, hogy ezt a betegséget ne érezzék. A „férfiidill" esetében azonban, ráadásul, ha a nő zenész - tehát mint író dilettáns -, hiába fognak azzal küszködni, hogy egymásban találják meg a boldogságot.
A nagyváros stílusa lírai - csak sejtet, és mindjárt a bizonytalanba tüntet, miként némely finom stiliszta.

Nincs emberismeret: nem árt időnként eszünkbe idézni, hogy egy embert megismerni nem más, mint igen határozott módon lelkileg reagálni rá.

Miközben meghűlve fekszem az ágyban, bensőm hol nagyon élén­ken dolgozik, hol egyáltalán nem. Éjszaka álmodtam. Valamilyen hópelyhes karácsonyi színtér, párosával sétáló emberek - ahogy színházban a téli éjféli misét ábrázolni szokás -, valami ilyesféle… De a részleteken nem múlik szinte semmi. Egyszerűen egyike volt ez azoknak az álmoknak, amelyeket gyermekkorom óta évente kétszer-háromszor álmodom, és amelyek minden egyes alkalommal néhány napra megfoghatat­lan, meghatározatlan szerelemvággyal töltenek fel.
Ezzel a vággyal ébredtem.

Ablakaim előtt kimondhatatlanul tiszta téli ég és a függönyök, mint fehér vitorlák az ég világoskékjében - ? - nem. Egészen szok­ványos, hangulattalan ébredés. Fásult idegek, közönséges kényelmesség. Álmomat nem fokozta semmi - maradt a meghatározat­lan, tompa vágy.
Reggeli után gondolkodni kezdtem - ahogy valami foglalatos­ságba kezd az ember.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
101. oldal
Kiinduló helyzet: az üres órák, és hogy nem tud mit kezdeni magával. - A némaság. - Annak akarása, hogy a sok bizonytalan­ság után valami megszilárduljon; legalább bajtársi üdvözültségben. Séta … Előzőleg veszekedés anyával, ami fokozza a némaságot. A viszony mint vakmerő kockázat, mint ahogy koc­kázat élvezni a tavaszt.
Aztán a sajátos hatalom.
Aztán jön a hajszolt élet és a még hevesebb menekülés…
Csak amikor fellélegzik, akkor jönnek a kétsé­gek, a visszatalálni akarás és egyidejűleg a megbetegedés.
A „jóravalóság" folytatásaképpen a harcok az anyával. Csak amikor ez megtörtént, akkor a közeledés a régi problémákhoz, de sebhelyes szívvel.

A kiinduló helyzet az üres órákra hangolandó.
Aztán ebben már jelzendő a „jóravalóság" sajátos természete. És az intellektuális-profán-szeretetreméltó jelleg.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
132-133. oldal
Nézzük meg, hogyan bánnak általában a logikával. Megérezni az embereken, hogy feloldódnak a tárgyában. Minden pszichologizáló feldolgozás bizonyos szenvedélyt feltételez. Mert a tudás mai állása mellett ezek mind csak hiposztázisok. Szép dolog a jó hi-posztázisokat olvasni, olyankor is, ha ellentmondanak egymásnak. Micsoda tűz, lendület, becsvágy kell ahhoz, hogy tudományosan kritikus emberek képesek legyenek rájuk. Nem hinné az ember, a lo­gika szenvedély, a látszólagos józanság csak a ködbe borult rajon­gás produktumaként lehetséges. Innen ered az arisztotelészi szillo­gisztikának mint az egyedül szilárdnak, az egyedül józannak a meg­vetése is. Mindaddig, amíg lelkesedni kell, az ember lehetetlen társaságba kerül a logikával. Csak ha majd a logika egzakttá, mate­matikaivá, hűvössé válik, akkor fog számunkra valamit jelenteni. Mint amikor az ember egyszer másoknál előbb kel fel, és kora reg­gel sétálni megy.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Wagner írta egyik levelében, hogy nem bírja a hirtelen végleteket. Ellentétek nélkül ugyan nem tud meglenni, de hidakat kell építenie közéjük, művészien és lépcsőzetesen. Gyakran előfordul, hogy tár­saságban túl hosszan beszél.
Talán egyedül így lehet operát írni?
Különben sajátságos érzék ez a formális iránt
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
151. old.
Behatóan beszélgettem Pfund kis­asszonnyal. Az egyik alkalommal még egészen kellemes is volt. A berlini szobában, ahol szörnyű sötét volt, mert esett az eső, vala­ki nyitva hagyta az ajtót, és én becsuktam - becsuktam magunkat a sötétbe. „Lottchen" olyan jól láthatóan megijedt, hogy kellett mon­danom valamit a helyiség hangulatáról.
Megvallotta nekem a szerelmét egy férfi iránt, akivel „mint egy kék szobában" úgy szeretne élni. - Jól kifaggattam. Azt állítja, hogy mindent érte lát. Úgy becsüli meg az elő­nyöket, ahogy berendezési tárgyakat tekint meg az ember a közös lakáshoz; erotikusan mindez nem érinti.
Kikérdeztem a testvérszerelemről is; lehetségesnek tart ilyesmit. Ha egy fivér megnősül, a fiatal lányokban gondolatok ébredhet­nek... Nem szívesen engedik át a bátyjukat másnak.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
179. oldal
Élni, élni... semmi egyebet nem akarni, mint szép élményeket: ilyen beállítottsággal talál ki az ember egy regényt.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
199. oldal
Fantáziák: két hónap szerelem egy kicsiny városban. A nő egy beteg férfi felesége, a tanítóé, a kereskedőé, aki nem tudja elhagy­ni a házat. Kissé széles, vaskos csípője van és kövérkés térde. Mikor meztelen, a keze nem a testével együtt mozog, mintha fé­lénken félrehúzódva állna ott valaki. Mégis csupa élet, csupa öröm­vágy, színtiszta nő - valamiféle vidékies, szégyenkező módon, mégis eltökélten, hogy megtalálja a számítását. Tüll- és eta-minszaga van. Tudja, hogy nem fog tökéletesen sikerülni, de mégis akarja.
Nyaraló. Egy férfi, aki agyondolgozta magát, elvesztegette ifjú­korát. Éhesen ébred. És észreveszi, hogy már harmincöt éves, és komikus egy tizenhét éves lány szemében. Mivel az ember csak belülről ismeri magát, elképzelhetetlen számára, hogy meg fog öre­gedni. Kirándulások fiatalokkal. Az anya is harmincöt éves már. Összetartoznak. Hátramennek. A férfi lassan megadja magát a nő bájainak. De közben folyton a lányok falkájába szeretné belevetni magát. - Az egyik lány megkomolyodik, szívesen hallgatja, hagyja magát kioktatni. Csodálatos a lányoknak ez a megkomolyodása és pajtáskodása, mielőtt szerelembe esnek.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
238. oldal
A pszichológusok az emlékezet többfele típusát különböztetik meg; tanulmányaim idején a vizuális, az auditív és a motorikus került szóba. E három közül egyik sem illett rám, bár a szokásos kísérletekben motorikusán reagáltam. Ezek azonban elemi típu­sok. Emlékezetemet (és fantáziaképzeteimet is) leginkább a kö­vetkezőképpen tudnám leírni: képzelőerőm egyáltalán nem szem­léletes, nagyjából „tényállásokat" képzelek el. Részleteket is csak ritkán jegyzek meg, mindig csak a dolog valamilyen értelmét. A tényállásokból, amelyek teljesen formátlanul vannak jelen, szin­te nincsenek is ott, olyan módon képződnek a kijelentések, amit nem elemeztem.
Azt hiszem, ezért is írok annyira nehezen.
Ezt előrebocsátom, mert fontos az emlékeim megítéléséhez. „Ál­talában" meg lehet majd bízni bennük, a részleteikben nem mindig.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
279. oldal
A metafizika okai. Egy nagyon tudatos ember, aki számára elvisel­hetetlen nem létezni. Egy másik: hogy nincs jelen.
Különös, hogy minden ember szó nélkül beletörődik a születése előtti nemlétezésébe.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
303. oldal
Ez a nő érzéki, iszákos, rettentő féltékeny, szép. Hogyan nyűgözi le a férfiakat? Először valószínűleg a szokatlanság, a ma-gasabbrendűség varázsával. Az érzéki nők változatosabbak. A szel­lemest, a meg nem értettet játssza, akinek fájdalmat okozott az élet. Aztán felfokozott érzéssel ajándékozza meg ezeket az átlagos férfi­akat. Már az is pezsdítő, ha egy szép nő birtokosa az ember. Aztán hízeleg neki a szenvedélyével. Csodálatosnak tartja ezt a hülye fér­fit. Itt egy világelvhez kapcsolódik, a hízelgéshez. Miért nem men­nek férjhez ezekhez a férfiakhoz. Valószínűleg elveszítenék kárta­lanító tartalmukat. Titokzatos eszközök, néha egy titokzatos eltű­nés, a nem teljesen megszakadt összefüggés a korábbi élettel - mindez gyanakvást kelt, amellyel még csak nem is kell tisztában lennie az embernek.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
319. oldal
Jó társaság
„De hát ez úgy el van túlozva...ez akkora túlzás...": e körök tipi­kus reakciója a jó szellemi dolgokra.
Szinte csak a személyes szféráról beszélnek. „Az Attemék meg­hívtak a jachtjukra, egy vadonatúj jachtja van most neki, de én -semmi pénzért még egyszer."
„Helyes ember, rendkívül helyes ember, igazán nagyon helyes, tényleg olyan helyes ember..." - széthúzva a válaszbeszéd monda­tai között.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
320. oldal
Egy német nő azt mondja coitus közben: „Adj egy csókot!”. Az osztrákok számára itt húzódik a világ összes határa!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
325. oldal
Dráma: az alapkérdések ugyanazok, mint a regénynél; minden más csak technikai kérdés? Egy dráma előadása tarthatna akár nyolc napig is; fel lehetne olvasni színpadon Maeterelinck A bölcsesség és a végzetét ke­vés póz kíséretében?
A színjáték sui generis társadalmi intézmény. Megvannak a maga törvényei a feszültségre, fokozásra stb. nézve… Vannak-e a mámor létrehozásának olyan eszközei, amelyek bizonyos dolgokat e mámor megvilágításába helyeznek; a siker olyankor az összetalálkozás, nem?
A vizsgálódónak ajánlatos különbséget tennie a mámor létreho­zásának konvencionális eszközei és az individuális tartalom között - és a konvenciókat önmagukban vizsgálni.
Mámor = színházi állapot.
A színpadi halál az eszközök egyike.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
326. oldal
A legalkalmasabb eszköz követelménye: dialógus formájába lehet­ne önteni és színre lehetne vinni Kantnak a térről és időről szóló vizsgálódását. Először is csalódott volna az ember, mert nem ezt várja a színpadon (csak ennyi? - az a követelmény, hogy nem az intellektus, hanem a szenvedély való a színpadra, konvenció, és éppen ennek kedvéért építünk színházakat); másodszor Kant gon­dolatainak is ártanánk. - A művészet tárgya az, amit csak a művé­szet által lehet kifejezni. - E tétel indoklása nem speciálisan eszté­tikai; nem lóháton fogok korcsolyázni.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
334.oldal
A költészet nem tevékenység, hanem állapot. Ezért ha állásban van az ember, és csak a fél napja szabad, a költői munkát nem le­het mindig újrakezdeni. - Az olvasás ennek az állapotnak a köz­vetítése.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
341. oldal
A haladás és a konzervativizmus elve az irodalomban

Semmi köze ennek az azonos nevű politikai fogalmakhoz. A politikai konzervatív ugyanis minden további nélkül művelheti az irodalmi ha­ladás tartalmát, mint például és részben a „modernség" idején (vagy minden olyan művészetben, amely előkelőségre, fényűzésre irá­nyul). Fordítva: a haladó érzület elmaradottságnak is számíthat, mint manapság. (Vagy ez már a tegnap?)
Az irodalmi konzervativizmus elve (az elv itt nem fedő­név!) a forma és motívum melletti kitartás. Ezt már vizsgálták. –
~~~~~~~~~~~~~
Könyvdíszítmények: halványzöld, sárgás papíron. Csekély szá­mú, finom vonalak. A halál. Amforák áldozati füsttel. Köztük vi­rágfüzér és egy kígyó. Vagy gyertyák felszálló, odafönn dekoratívan elenyésző füstoszloppal.
így kezdődik: „A halottasház csendje,
a fojtogató illat."
Semmi más nincs ezen az oldalon. És valahány kép, amelyek mintha csak vízjelek volnának, annyiszor mindössze néhány mon­dat: „Ez a fülledt illat, amely tömjénfüstből és a tűlevelek párájá­ból árad"', „a gyertyafényben úszó ágynál, amelyen az elhunyt fe­küdt"; „ hisz te is olyan vagy, drága, mint én, forró és sóvárgó... " És hátul olyan recenziókat olvasok más szerzők más könyveiről, amelyeket éppen úgy írhattak volna erről a könyvről is. „Nem más az egész, mint a lélekboncolás és a lélekszálazás műveszetének dísz­példánya. " Annak idején ez volt a becsvágy.
Már akkor érezték az értelmetlenséget, a hiányzó értelmet, de a modor tetszett. Nyilván csak azért, mert kiemelt valakit. Mert az ellenkezés kifejezése volt. Toleránsak voltak a tehetségtelenség e faj­tájával szemben. A régi fajtájúval szemben viszont könyörtelenek. A régi tudáshoz pedig nem volt semmi közük.



















Hommage à Kant

Tuesday, August 22, 2006

Perfidy of the Reminiscence

Saturday, August 19, 2006

Tuesday, August 15, 2006

Thursday, August 10, 2006

Sunday, August 06, 2006

Wednesday, August 02, 2006

Tuesday, August 01, 2006