Az egész világ csak egy kéretlen spam...?



"Már nem tudjuk a Rosszat kimondani.
Már csak az emberi jogokról tudunk beszélni - jámbor, csekély, haszon­talan, képmutató érték, amelynek alapja a Jó természetes vonzerejébe ve­tett felvilágosult hit az emberi kapcsolatok eszményítésének talaján (holott a Rossz nyilvánvalóan csak a rosszal kezelhető).
Ráadásul a Jót, ezt az eszmei értéket mindig protekcionista, nyomorúsá­gos, negatív módon, reakcióként fogjuk föl. Ez pedig a Rossz lekicsinylé­se, az erőszak profilaxisa, biztonság. Annak a jó szándéknak a leereszkedő és leverő ereje, amely a világon csak egyenességről álmodik, és nem haj­landó szemügyre venni a Rossz görbületét, a Rossz intelligenciáját.
„Szólásjog" csak úgy van, ha a szólást az egyén „szabad" megnyilvánu­lásának fogjuk föl. Ha úgy fogjuk föl, mint duális, cinkos, ellentmondásos, csábító formát, akkor semmi értelme többé a jog fogalmának.
Létezik jog a vágyra, jog az öntudatlanra, jog az élvezetre? Képtelenség. Ezért nevetséges a szexuális fölszabadítás, amikor jogról beszél. Ezért ne­vetséges a Forradalmunk úgy, ahogyan megemlékezünk róla, amikor az emberi jogokról szól.
A „jog az élethez" minden jámbor lelket megindít, mígnem a halál jo­gához vezet, és itt nyilvánvalóvá válik az egész képtelensége. Mert végül is meghalni - ahogyan élni is - az ember sorsa, (jó vagy rossz) végzete, nem valamiféle jog.
Miért nem követeljük meg annak a „jogát", hogy férfiak vagy nők le­gyünk? És annak miért nem, hogy Oroszlán, Vízöntő vagy Rák jegyűek legyünk? Dehát mit jelent férfinak vagy nőnek lenni, ha jogunk van hoz­zá? Az izgalmas éppen az, hogy az élet az egyik vagy a másik oldalra helyezett bennünket, és a mi dolgunk játszani. Ez olyan, jelképes játéksza­bály, amelyet semmi értelme megszegni. Követelhetem a jogot, hogy a sakktáblán a lóval egyenesen lépjek, dehát ennek mi értelme lehetne? Ilyen dolgokban a jog ostobaság.
A munkához való jog: ide jutottunk, valami kegyetlen irónia folytán. Jog a munkanélküliséghez! Sztrájkjog! Senki nem érzékeli már ezeknek a dolgoknak a szürrealista humorát.
……………………………………………………
A jog óhatatlanul enged annak a rontásnak, amely miatt teljesen fölös­leges akkor, ha valami simán megy, amikor pedig követelni kell, annak az az oka, hogy a dolog elveszett: a jog a vízhez, a levegőhöz, a térhez annak a visszajelzése, hogy ezek az elemek eltűnőben vannak. A válaszhoz való jog a párbeszéd hiányát jelzi stb.
Az egyén jogai értelmüket vesztik, amint az egyén többé nem elidege­nedett, saját lényétől megfosztott, önmagától is idegen valaki, mint a ki­zsákmányoló és ínséges társadalmakban volt, ahol azonban posztmodern képletében önnön viszonyítási alapja lett, magától vált nagy teljesítmé­nyekre képessé. Ilyen körülmények között teljesen alkalmatlanná és illuzó­rikussá válik az emberi jogok rendszere - a rugalmas, mozgékony, térbeli helyzetét változtató egyén már nem jogalany, hanem saját létezésének tak­tikusa és mozgatója, már nem hivatkozik semmiféle jogi intézményre, ha­nem csakis a saját működésének vagy teljesítményének a minőségére.
………………………………………………..
Vajon az emberi jogok megdicsőülésében az ostobaság ellenállhatatlan fölemelkedését kell-e látnunk…?
ˇ
Jean Baudrillard : A Rossz transzparenciája
[Esszé a szélsőséges jelenségekről]